Idén már biztosan nem drágul a taxizás Budapesten?

Azonnali, 18 százalékos korrekciót szeretnének, egyelőre hiába.

A taxis szervezetek szerint egy minimum 18 százalékos azonnali tarifaemelés lenne indokolt, ám a főváros vezetése szerint a veszélyhelyzeti jogszabály nem teszi lehetővé semmilyen, önkormányzat által meghatározott díj emelését - írta keddi lapszámában a Világgazdaság.

Metál Zoltán, az Országos Taxis Szövetség (OTSZ) elnöke a lapnak elmondta, hogy a hivatkozott kormányrendelet jogértelmezésében vita van a felek között, ezért indítványozták, hogy kérjenek közösen állásfoglalást a kormányhivataltól.

Kép:Wikimedia

Jelezte, hogy január 1-jéig nem lát esélyt a tarifakorrekcióra, de addig is a felek létrehoznak két munkabizottságot, amelyeknek a részletek pontos kidolgozása lesz a feladatuk.

Közölte azt is, hogy a fővárosi vezetőknek átadtak egy háttéranyagot, amely évekre visszamenően tartalmazza a taxisok költségeinek változását, és amely alapján minimum 18 százalékos tarifaemelést tartanak indokoltnak. A lap ugyanakkor megjegyzi, hogy Metál Zoltán korábban a Világgazdaságnak arról beszélt, hogy 30 százalékkal szeretnék emelni a jelenlegi, 2018 óta alkalmazott árakat.

A lap megkeresésére a főváros megerősítette azt az álláspontját, hogy a hatályos kormányrendelet értelmében semmilyen, önkormányzat által meghatározott díj nem emelhető. Hozzátették, hogy a városvezetés és a taxis szervezetek között a díjemelésről szóló tárgyalások folyamatban vannak, csak azok lezárultával tájékoztatnak majd az eredményekről.

(MTI)

Véleményvezér

Mulatságba fordult a magyar focibajnokság közvetítési jogának aukciója, senki nem jelentkezett

Mulatságba fordult a magyar focibajnokság közvetítési jogának aukciója, senki nem jelentkezett 

A politikusok, fene nagy étvágyukban, a sportot is bekebelezték.
Bezárási hullám Orbán Viktor szülőföldjén?

Bezárási hullám Orbán Viktor szülőföldjén? 

4 csillagos szállodát, stadiont zárnak be?
Halálzóna lett Ukrajna keleti része

Halálzóna lett Ukrajna keleti része 

Hatalmas emberveszteségeket szenvednek el az oroszok.
Teljes drónblokádot hirdetett Donyeck útjaira az ukrán hadsereg

Teljes drónblokádot hirdetett Donyeck útjaira az ukrán hadsereg 

A blokád lett a háborúk kulcsszava.
Beindultak a magyarok, dőlnek a részvételi rekordok

Beindultak a magyarok, dőlnek a részvételi rekordok 

Tényleg a demokrácia ünnepe lesz a nap.


Magyar Brands, Superbrands, Bisnode, Zero CO2 logo