Érezhetően jobban teljesített Magyarország, mint korábban

2020 harmadik negyedévéhez képest pedig a kiigazított adatok szerint 6,1 százalékos volt a növekedés.

Magyarország bruttó hazai terméke 2021 III. negyedévében a nyers, illetve a szezonálisan és naptárhatással kiigazított és kiegyensúlyozott adatok szerint egyaránt 6,1 százalékkal nőtt 2020 azonos időszakához viszonyítva, jelentette kedden a Központi Statisztikai Hivatal. A GDP a nyers adatok alapján 1,5 százalékkal nagyobb volt a 2019. III. negyedévinél.

Az előző negyedévhez képest – a szezonálisan és naptárhatással kiigazított és kiegyensúlyozott adatok alapján – a gazdaság teljesítménye 0,7 százalékkal emelkedett. A növekedéshez leginkább a piaci szolgáltatások járultak hozzá.

2021 I-III. negyedévében a gazdaság teljesítménye 7,1 százalékkal (a szezonálisan és naptárhatással kiigazított és kiegyensúlyozott adatok szerint 6,8 százalékkal) meghaladta az előző év azonos időszakit.

A jövőre kivetített dinamikára építő, az amerikai tájékoztatási gyakorlatban régóta közölt ún. évesített index 2,7 százalékos növekedést jelez a III. negyedévben. Az évesített index azt mutatja meg, hogy mekkora lenne az éves változás, ha az aktuális negyedéves – az előző negyedévhez viszonyított – volumenváltozás négy negyedévig folytatódna.

Véleményvezér

Tudatos provokáció volt Magyar Péter telefonügye?

Tudatos provokáció volt Magyar Péter telefonügye? 

Ellentmondásokkal teli történet.
Putyin egy NATO tagállam megtámadását fontolgatja

Putyin egy NATO tagállam megtámadását fontolgatja 

Az amerikai hírszerzés feje fontos ügyben ment személyesen Moszkvába.
Kesztyűt dobott Orbán Viktornak Magyar Péter – frissült

Kesztyűt dobott Orbán Viktornak Magyar Péter – frissült 

Magyar Péter Paksra hívta a parlamenti pártok elnökeit.
Meghalt az ukrajnai háború humanista hőse, akit még az oroszok is tiszteltek

Meghalt az ukrajnai háború humanista hőse, akit még az oroszok is tiszteltek 

Tragikus véget ért egy ukrajnai hős sorsa.
Hatalmas fegyvercsomagot kap Ukrajna, de ami igazán meglepő, hogy honnan

Hatalmas fegyvercsomagot kap Ukrajna, de ami igazán meglepő, hogy honnan 

Törökország döntő fontosságú fegyvereket ad el Ukrajnának.


Magyar Brands, Superbrands, Bisnode, Zero CO2 logo