Piac&Profit cikkei
Piac&Profit cikkei
Semmi javulás: Magyarország az egyik legkorruptabb az EU-ban
Magyarország továbbra sem képes kitörni a korrupció csapdájából, sőt, az Európai Unión belül immár Romániával és Bulgáriával az utolsó helyen osztozik. A korrupciós helyzetet súlyosbítja, hogy a koronavírus-járvány kitörése óta a kormány keveset fordított szociális válságkezelésre, miközben a járványt számos esetben használta ürügyként a jogállami kulisszák lebontására, valamint a kormányközeli oligarchák kistafírozására – derül ki a TI Magyarország jelentéséből.
Egymilliárddal csökkent az utazások száma
A turizmus történetének legrosszabb évét zárta 2020-ban, a nemzetközi utazások száma 74 százalékkal csökkent az egy évvel korábbi eredményekhez képest a koronavírus-járvány miatt - közölte az ENSZ Turisztikai Világszervezete.
Izgalmas évet hagyott maga mögött az építőipar - ez történt a cégvilágban
Az építőipari termelés csökkenése ellenére tovább növekedett a szektor szereplőinek száma 2020-ban.
Hosszabbít a kormány - miről volt szó az operatív törzs tájékoztatóján?
Viszonylag rövidre sikerült az operatív törzs mai tájékoztatója, ahol Müller Cecília nem volt jelen.
Hétfőn lejár egy határidő - több ezer termelőt érint
Idén – mivel a megszokott január 31-i határidő vasárnapra esik – február 1-jéig kell beadni a gazdálkodási napló egyes adatait (web-GN) a Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatalnak (NÉBIH). Eddig a több mint 22 ezer érintett megközelítőleg kétharmada tett eleget az adatszolgáltatási kötelezettségnek. A február 1-jei határidő jogvesztő, az adatszolgáltatás elmulasztása akár a támogatás 30 százalékának levonásával is járhat. A Nemzeti Agrárgazdasági Kamara falugazdászai segítséget nyújtanak a web-GN benyújtásában.
Újítások a magyar IKEA-nál - mire készülnek a következő években?
Többek között tervben van, hogy újradefiniálják a vásárlói élményt és újabb átvételi pontokat létesítsen Közép-, Délnyugat- és Kelet-Magyarországon.
A Ferihegyi gyorsforgalmi út megújul, de mi lesz a vasúttal?
A költségvetés összesen csaknem nettó 1,4 milliárd forintot fizet a nyertes FŐMTERV-UTIBER párosnak, hogy megtervezzék a ferihegyi repülőtér korszerű megközelítésére alkalmas utat és a kapcsolódó infrastrukturális elemeket. A szintén nagyon szükséges vasúti kapcsolat újragondolása viszont továbbra is késik.
Döntött a kormány: meghosszabbították a korlátozásokat
Zajlik a Kormányinfó, amelynek keretében rögtön el is hangzott az az információ, ami a legtöbbeket érdekel.
Hány dolgozón segített eddig az ágazati bértámogatás?
Még egy hónapig igényelhető.
2020 a koronavírus árnyékában: nőtt a munkanélküli magyarok száma
Megjelentek a decemberi foglalkoztatottsági és munkanélküliségi statisztikák, amelyek egyben azt is jelentik, hogy már látni, pontosan hogyan alakult 2020 a munkaerőpiacon.
Mit mutatnak a koronavírus-adatok ma Magyarországon?
50 százalékkal ugrott meg az újonnan azonosított fertőzöttek száma, a kellemetlenséget az jelenti, hogy a pozitív arány az elmúlt időszakban megszokottnál magasabb lett.
A járvány átírta a magyarok környezettudatosságát is?
Annak ellenére, hogy a koronavírus-járvány megmutatta társadalmunk és a gazdaságunk törékenységét a komolyabb megrázkódtatásokkal szemben, a WWF Magyarország és Budapest Bank közös kutatása alapján elmondható, hogy a magyarok környezetvédelemhez való viszonya csak részben változott a járványhelyzet miatt. Habár a lakosság körében minimális azok aránya, akik szerint az ökokatasztrófával és a klímaváltozással csak riogatni akarják az embereket, fontos, hogy mindannyian tudatosítsuk azt, a felmerülő környezetvédelmi kihívásokat csak úgy küzdhetjük le, ha a döntéseinkkel segítjük a közösségi és a fenntarthatósági céljaink megvalósítását.
Legalább bruttó 260 ezer forintot visznek haza az Auchan dolgozói
Megszületett a döntés a béremelésről, ezzel számolhatnak a dolgozók.
A legeredményesebb exitjén van túl a Hiventures
Az MFB Csoporthoz tartozó tőkealap-kezelő az egyik legnagyobb magyar tulajdonú logisztikai vállalatnak, a Trans-Spednek adta el 27 százalékos kisebbségi tulajdonrészét a Webshippy-ben, az e-kereskedelmi logisztika digitalizálásában úttörő startupban.
Új világ keződhet a digitális adózásban
Nem teljesült az OECD 2020 végére kitűzött célja, hiszen a nemzetközi konszenzus a két pillérként emlegetett – globális adórendszer átalakítását célzó – koncepció kapcsán még várat magára. Az új amerikai elnök beiktatásával ismét lendületet vehet a folyamat, azonban egyes európai nemzetállamok is újra az önálló törekvések irányába mozdultak el. Ebben Franciaország jár az élen, hiszen 2020 végén kivetette a korábban felfüggesztett, francia digitális adót.
Miről volt szó az operatív törzs mai tájékoztatóján?
Müller Cecília szerint igyekezniük kell az egészségügyi dolgozóknak, hogy beoltassák magukat. Kiderült, hogy a tisztifőorvos szerint még nem lehet enyhíteni a korlátozásokon.
Cégmentés Bécsben - így segít az osztrák főváros
Az osztrák főváros külön céget alapított, hogy segítségével tőkeinjekciót adhasson a koronavírus-járvány miatt válságba került tradicionális bécsi vállalatoknak. A célra 40 millió euró áll rendelkezésre, eddig 250 munkahelyet mentettek meg. A város hét év után kiszáll az érintett vállalkozásokból.
6 égető kérdés és válasz az online rendezvények adózásáról
A koronavírus-járvány miatt egyre gyakoribb, hogy különféle céges rendezvényeket a vállalkozások online szervezik meg. A NAV 6 pontba szedve adott választ arra, pontosan mik vonatkoznak az ilyen rendezvényeken adott juttatások adózására.
Elégedetlenek a cégek a kata változtatása miatt
A Magyar Kereskedelmi és Iparkamara 2020-ban reflektorfénybe került a kata szigorításának felvetésével, valamint az iparűzési adó csökkentésének javaslata miatt, amit – ahogy az várható volt – a Kormány szinte azonnal elfogadott.
Ennyit kerestek a magyarok 2020-ban
2020-ban is Budapesten lehetett a legjobban keresni Magyarországon, azonban a vidéki fizetések jelentősen felzárkóztak a fővároshoz a korábbi évekhez képest. A legmagasabb átlagfizetéssel Komárom-Esztergom megyében számolhattak, a legalacsonyabb bruttó béreket pedig a Csongrád megyében vihették haza a magyarok. A cégvezetőkön kik keresnek a legjobban? Kik a legrosszabbul? Erre kereste a választ egy friss elemzés.
Járvány az országban: megint ezernél több új fertőzöttet találtak
Ezúttal 1004 újabb magyarnál mutatták ki a koronavírust.
Fontos levelet küldenek a bankok
A következő hetekben a hiteltörlesztési moratóriumot igénybe vevő minden ügyfél – függetlenül attól, hogy az idén is él-e a kedvezménnyel – elszámoló levelet kap a bankjától, mivel a januártól hat hónapra életbe lépő hosszabbítás – a moratórium 2 – jogilag elkülönül az első, kilenc hónapra szóló moratórium 1-től - írta a Világgazdaság.
Pályázatok és kedvező hitelek – több lehetőség is nyitva áll a cégek előtt
A Budapesti Kereskedelmi- és Iparkamara honlapján gyűjtötte össze a jelenleg elérhető lehetőségeket.
Bizonytalanul érzik magukat a magyar dolgozók
Némi optimizmusra adhat okot, hogy az elmúlt hónapokban komolyabb romlás nem tapasztalható a saját egzisztenciális helyzetük megítélésével kapcsolatban. A bizonytalansággal párhuzamosan a munkavállalók erősödő motivációját jelzi többek között, hogy az előző évhez képest több mint kétszer annyian lennének hajlandóak akár a saját költségükön is továbbképezni magukat, illetve a válaszadók kétharmada hajlandó lenne a mostaninál messzebbre, akár fél órával is többet utazni a munkahelyére.
Megvolt az év első kamatdöntése
Ahogy azt várni lehetett, a Magyar Nemzeti Bank monetáris tanácsa mai ülésén nem nyúlt a 0,6 százalékos alapkamathoz.
Ezek most a legértékesebb márkák a világon
Az Apple verhetetlen.
Még nem lehet enyhíteni a korlátozásokon - erről volt szó az operatív törzs mai tájékoztatóján
Hónapok óta nem találtak egy nap alatt ennyire kevés új fertőzöttet Magyarországon.
Behajthatatlan követelése van a cégének? Fontos változás történt januártól
Módosult az adóalap-csökkentés feltételei és a behajthatatlan követelés fogalma.
Munka járvány alatt: kiderült, mit várnak a magyar dolgozók a munkahelyüktől
A magyar munkavállalók ahhoz, hogy jól érezzék magukat a munkahelyükön és elkötelezettek legyenek a munkáltató iránt, elvárják, hogy rendszeres legyen a kommunikáció a főnökkel, hogy jó legyen a személyes kapcsolatuk a kollégákkal, és hogy rugalmas legyen a munkaidő – derül ki a Profession.hu és a Boston Consulting Group közös, friss, reprezentatív felméréséből, mely azt vizsgálta, milyen változásokat hozhat a koronavírus-járvány a munka világában.
Vendéglátóipar: megoldás lenne a részleges újranyitás?
Eddig tizenkét vendéglátóhely jelezte, hogy ha törik, ha szakad, február 1-jén kinyitnak.
Koronavírus Magyarországon: jó hírt hozott a kedd
Régóta nem találtak egy nap alatt ennyire kevés új fertőzöttet Magyarországon.
Kiknek a körmére néz a következő napokban a NAV?
Ismételten frissült a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) összefoglalója, amelyben megyei bontásban sorra veszik a várható ellenőrzéseket. A pékségeken kívül több helyen az ételkiszállítók és éttermek is számíthatnak az adóhivatal munkatársainak megjelenésére.
Üzenet a vendéglátósoknak - erről volt szó az operatív törzs mai tájékoztatóján
Több téma is előkerült az operatív törzs mai tájékoztatóján
Boldogok a növénytermesztők – miben bizakodnak 2021-ben a gazdák?
A Takarék AgrárTrend Index értéke 2020 utolsó negyedévének végén 31,8 pontra emelkedett a 48 pontos skálán, ami 1,3 ponttal magasabb az előző negyedévinél.
Legalább 2-3 év kell a szállodaiparnak, hogy visszatérjen a járvány előtti szintre
A hazai szektor nyár elejére várt újbóli felfutásának fontos feltétele, hogy mind a víruskezelés és a kapcsolódó oltási programok mind a légi- és szállodaipar újraindítása európai szinten is koordinált módon fussanak – mutat rá a BDO Magyarország Hotel és Ingatlan üzletága. A tanácsadó cég szerint fele annyi hotel épülhet, mint amennyit 2024-ig terveztek.
Eladásra készülhet a Huawei?
Értesülések szerint mozgolódik a kínai techcég, a megszellőztetett eladás nagy változást hozhatna az okostelefon-piacon.
2021-ben is a koronavírus vethet árnyékot a cégekre
A COVID-19-hez kapcsolódó három kockázat vezeti a 2021-es, összességében tizedik Allianz Kockázati Barométer rangsorát; tükrözve azokat a lehetséges diszruptivitási- és káresemény-forgatókönyveket, amelyekkel a vállalatok a koronavírus-járvány nyomán szembesülnek.
Mit hozott 2020 a magyar cégek létszámában?
Bár kevesebb cég szűnt meg, kevesebb felszámolás, csőd és kényszertörlés indult, csak minimális mértékben nőtt a vállalkozások száma 2020-ban az előző évhez képest. Miközben az ágazatok nagy többségénél kevesebb cég működött 2020 végén, mint egy éve, a megyék túlnyomó többségében emelkedett ez az érték.
Már nincs szüksége Varga Mihály jóváhagyására a kormánynak a tartalékoláshoz
Már bármennyit tartalékolhat a kormány a járvány elleni védekezésre
Vállalkoznának a magyarok, de van, amitől tartanak
A magyarok fele szívesen indítana vállalkozást, leginkább azért, mert a saját magunk urai lehetünk és azzal foglalkozhatunk, ami igazán a szenvedélyünk. A megkérdezettek háromnegyede a közösségi média hálóját is használná, ha saját vállalkozásba kezdene, ám közel 40 százalékuk véli úgy, hogy nincs elég ismerőse ehhez – derül ki az „Amway Globális Vállalkozói Jelentés 2020” című kutatásból.
Volt már ilyen: nem először kapnának adókedvezményt a fiatalok
A korhoz kapcsolódó adókedvezmények nem ismeretlenek az elmúlt 10 évben kialakított jövedelemadó rendszerben, így nem ez az első alkalom, hogy a 25 év alattiak adókedvezményben részesülnek.
A magyarok felének vitt be pénzügyi gyomrost a járvány
A magyarok 50 százalékát anyagi szempontból is rosszul érintette a járvány, csökkent ugyanis a jövedelmük, 46 százalékuk nem érzékelt változást, 4 százalék pedig valamivel több pénzből tud gazdálkodni - mutat rá az éles különbségekre a K&H biztos jövő felmérése.
Koronavírus Magyarországon: hogy alakultak a számok vasárnap?
1257 újabb magyar állampolgárnál mutatták ki az új koronavírus-fertőzést (COVID-19), ezzel 359 574 főre nőtt a hazánkban beazonosított fertőzöttek száma - tette közzé a koronavirus.gov.hu.
Nem teszünk eleget: komoly erőfeszítésre lenne szükség a klímacélok eléréséhez
A PwC elemzése szerint ahhoz, hogy az éves átlaghőmérséklet emelkedése globális szinten 1,5 Celsius-fok alatt maradjon, évi 11,7 százalékos, vagyis a 2020-ra elért érték (2,4 százalék) ötszörösének megfelelő mértékben kell csökkenteni a globális GDP alakulásához viszonyított, az energiatermeléssel összefüggő szén-dioxid-kibocsátást.
A magyar cégek is örülhetnek a nyélbe ütött kínai-EU-s megállapodásnak
Az EU és Kína által megkötött Befektetési Egyezmény életbe lépését követően az uniós, köztük a magyar cégek számára számos szektorban már nem lesz kötelező vegyesvállalat alapítása és a technológiáik átadása ahhoz, hogy a távol-keleti országban működjenek.
Pórul járhatnak azok a családok, akik korábban igényeltek már csok-ot?
Az otthonteremtési program számos új elemmel bővült 2021-ben, ám ezek egy részének feltétele, hogy csok-ot – családi otthonteremtési kedvezmény – is igénybe vegyen a család.
Licitharcok aukciókon - melyek voltak 2020 legnagyobb meglepetései?
A BÁV Aukciósház 100 éves története során sok legendás licitharcnak adott otthont – nem volt ez másként 2020-ban sem. A licitálók olykor egészen váratlan tárgyakért mutattak heves érdeklődést: ilyen volt például a Debreceni Lámpagyár art deco lámpája, vagy éppen egy aprócska kínai ezüst mokkáskanna. Íme a legérdekesebbek.
Összezsugorodott a turizmus kormányzati mentőcsomagja
Tragikus állapotban van a hazai turizmus, de a kormány mentőcsomagja sem váltotta be a hozzá fűzött reményeket: mindössze 3 milliárd forint lett a támogatás 2020 végén, mert sokan inkább elbocsátottak dolgozókat, így pedig nem járt a segítség.