A románok már tudják, mikor vezetik be az eurót

Néhány éven belül meglépik a közös pénz bevezetését.

Románia 2029-re fogja kitűzni az euró bevezetésének újabb határidejét, miután az eddigi terminusokat többször kitolta - nyilatkozta Florin Georgescu, a Román Nemzeti Bank első kormányzó-helyettese az MTI beszámolója szerint.

A román jegybank második embere a Mediafax hírügynökség szerint emlékeztetett, hogy eddig Románia az eurózónához való csatlakozás valamennyi lehetőségét elszalasztotta, így az euró bevezetésére vonatkozó következő jelentésben várhatóan 2029 szerepel majd legújabb határidőként.

(Kép: Pixabay)

Románia 2007. január 1-jén csatlakozott az Európai Unióhoz. Azóta több határidő is létezett, az első hivatalos 2014 volt, ezt később kitolták 2019-re, majd 2024-re. Georgescu szerint ezt a legutóbbi határidőt sem tudja tartani Bukarest, mert jelenleg nem teljesíti a csatlakozási feltételeket.

2015 és 2017 között lett volna lehetőség, hogy Románia kérje az európai árfolyam-mechanizmusba (ERM-II) való felvételét, akkor ugyanis teljesítette a csatlakozási feltételeket. Most azonban egyre inkább távolodik a cél - mondta. Emlékeztetett, hogy a román államháztartási hiány tavaly GDP-arányosan elérte a 9,2 százalékot, az idei infláció pedig várhatóan 7 százalék lesz.

Florin Georgescu felidézte, hogy tizenegy volt szocialista ország közül öt már az eurózóna tagja, további kettő, Bulgária és Horvátország pedig tavaly lépett be az eurózóna előszobájába.

(MTI)

Véleményvezér

A lengyel miniszterelnök szerint az orosz titkosszolgálat üzemeltethette a globális luxus bordélyhálózatot

A lengyel miniszterelnök szerint az orosz titkosszolgálat üzemeltethette a globális luxus bordélyhálózatot 

A csinos hölgyek képesek megbolondítani a politikusokat.
Életveszélyesen megfenyegették Magyar Pétert

Életveszélyesen megfenyegették Magyar Pétert 

Megy a gyűlölet a választási kampányban.
Az adócsökkentés kormánya brutális adókat dobott az önkormányzatok nyakába

Az adócsökkentés kormánya brutális adókat dobott az önkormányzatok nyakába 

Budapest mellett Szeged is szenved a kormányzati sarcoktól.
Trumpot figyelmeztették a választók

Trumpot figyelmeztették a választók 

Össze kellene kapnia magát Trumpnak.
Új kutatás: a Fidesz lemaradása minden eddiginél nagyobb

Új kutatás: a Fidesz lemaradása minden eddiginél nagyobb 

A biztos szavazóknál már 17 pont a különbség. 
Még olcsóbb lesz Ausztriába menni vásárolni

Még olcsóbb lesz Ausztriába menni vásárolni 

Ausztria a felére csökkenti az alapvető élelmiszerek áfáját.


Magyar Brands, Superbrands, Bisnode, Zero CO2 logo