Koronavírus: szomorú mérföldkőhöz ért a járvány Magyarországon

Miközben egyre kevesebb új fertőzöttet találnak, átlépte a 37 ezret a hazai Covid-áldozatok száma.

3575 új fertőzöttet igazoltak, ezzel a járvány kezdete óta összesen 1 202 514 főre nőtt a beazonosított fertőzöttek száma.

Elhunyt 195 többségében idős, krónikus beteg, így az elhunytak száma 37 079 főre emelkedett.

A gyógyultak száma folyamatosan nő, jelenleg 996 517 fő, az aktív fertőzöttek száma pedig 168 918 főre csökkent.

6507 koronavírusos beteget ápolnak kórházban, közülük 563-an vannak lélegeztetőgépen.

A beoltottak száma 6 192 253 fő, közülük 5 900 371 fő már a második oltását is megkapta, 3 014 936 fő pedig már a harmadik oltást is felvették. Az oltási akció vasárnap lezárult, és a végén már az is csak nagyon kevéssé növelte naponta a beoltottak számát, nagyjából négy-ötezer fő körül alakult a többlet. Hétfőn az oltottak száma már csak 1431-gyel nőtt.
Magyarországon is megjelent az omikron vírusvariáns. Ma reggel megérkezett a Pfizer első gyermekvakcina szállítmánya, amelyből 69 ezer 5-11 éves gyermek oltása kezdődhet meg. A szülők az internetes időpontfoglalón keresztül a kórházi oltópontokon vagy a házi gyermekorvosnál kérhetik a gyermekük oltását.

Véleményvezér

Halálzóna lett Ukrajna keleti része

Halálzóna lett Ukrajna keleti része 

Hatalmas emberveszteségeket szenvednek el az oroszok.
Teljes drónblokádot hirdetett Donyeck útjaira az ukrán hadsereg

Teljes drónblokádot hirdetett Donyeck útjaira az ukrán hadsereg 

A blokád lett a háborúk kulcsszava.
Beindultak a magyarok, dőlnek a részvételi rekordok

Beindultak a magyarok, dőlnek a részvételi rekordok 

Tényleg a demokrácia ünnepe lesz a nap.
Mészáros Lőrinc csodálatos palotát épít magának

Mészáros Lőrinc csodálatos palotát épít magának 

Talán cselédek is lesznek benne.
Durva, a két nagy párt elképesztő mennyiségű delegáltat küldött a szavazatszámláló bizottságokba

Durva, a két nagy párt elképesztő mennyiségű delegáltat küldött a szavazatszámláló bizottságokba 

Egy orrhosszal több szavazatszámlálót delegált a Tisza.


Magyar Brands, Superbrands, Bisnode, Zero CO2 logo