Enyém, tied: már el is fogadta a parlament az élelmiszerláncokat szivató törvényt

Emellett pedig meghosszabbította 2022. június 1-jéig a koronavírus-járvány miatti veszélyhelyzetet a kormány javaslatára az Országgyűlés.

Mire készülhet a kormány?
Meg lehet még menteni az idei évet az ezer sebből vérző gazdaságban?

Online Klasszis Klub élőben Győrffy Dórával!
Vegyen részt és kérdezze Ön is a közgazdászt, egyetemi tanárt!

2025. július 16. 15:30

A részvétel ingyenes, regisztráljon itt!

A Gulyás Gergely Miniszterelnökséget vezető miniszter által jegyzett, a veszélyhelyzettel összefüggő egyes szabályozási kérdésekről szóló törvényjavaslatot 133 igen, két nem szavazattal és egy tartózkodás mellett fogadták el a képviselők.

A kormány arra hivatkozással kezdeményezte a december 31-ig tartó veszélyhelyzet meghosszabbítását, hogy így biztosítható a hatékony és gyors döntéshozatal ahhoz, hogy a járvány okozta nehézségekre rugalmasan lehessen válaszokat adni - emlékeztet az MTI.

Amennyiben a járványhelyzet lehetővé teszi, a kormány kezdeményezni fogja a veszélyhelyzet korábbi megszüntetését - olvasható a törvény indoklásában. A veszélyhelyzet alatt hozott kormányrendeletek hatályukat vesztik, ha megszűnik a veszélyhelyzet. Ezért a törvény a jogbiztonság érdekében rendezi ezen intézkedések sorsát is.

Döntöttek arról, hogy 2022. június 30-ig lesz érvényben a hiteltörlesztési moratórium.

Emellett arról is döntött ma a parlament, hogy a legnagyobb élelmiszer-áruházaknak februrától kötelező felajánlaniuk az élelmiszerárut a minőségmegőrzési időtartamuk lejárta előtt legalább 48 órával az Élelmiszermentő Központ Nonprofit Kft. (ÉMK) részére - adta hírül a 24.hu. A változtatást 138 igen szavazattal, 1 ellenvoks mellett fogadta el a parlament kivételes eljárásban a kormány javaslatára. A fogyaszthatósági idővel, továbbá 48 óránál rövidebb minőségmegőrzési idővel rendelkező élelmiszerekre nem vonatkozik a szabályozás.

Még van idő?
2022. júniusig kell elkészíteni a Tesco-nak és társainak az első élelmiszerhulladék-csökkentési tervet. Részletek korábbi cikkünkben. >>>
Továbbá a veszélyhelyzet miatt ismét meghosszabbítják a lejárt okmányok érvényességét, az új határidő 2022. június 30. A rendelkezés a magyar hatóság által kiállított, Magyarország területén hatályos, 2020. március 11. és 2020. július 3. között lejárt, vagy 2020. november 4. és 2022. május 31. között lejárt vagy lejáró hivatalos okmányokra vonatkozik, ideértve a forgalmi engedélybe bejegyzett műszaki érvényességi időt is.

Véleményvezér

Teljes bukta lett Orbán Viktor igazságpillanata

Teljes bukta lett Orbán Viktor igazságpillanata 

Orbán Viktor egyre nagyobbakat lódít egyre kevesebb sikerrel.
Elutasították Magyar Péter feljelentését Orbán Viktor ellen

Elutasították Magyar Péter feljelentését Orbán Viktor ellen 

Az ügyészség döntött Orbán Viktor feljelentése ügyében.
Vatikán már nem békepárti, a pápa az ukrán elnököt fogadta

Vatikán már nem békepárti, a pápa az ukrán elnököt fogadta 

Az új pápa előbb fogadta az ukrán elnököt, mint Orbán Viktort.
Magyar Péter nyilvánosságra hozta, hogy szerinte hol lopott milliárdokat a Fidesz

Magyar Péter nyilvánosságra hozta, hogy szerinte hol lopott milliárdokat a Fidesz 

Milliárdosok aggódhatnak egy kormányváltás esetén.
A szabadság hőseként ünnepelték Karácsony Gergelyt az Európai Parlamentben

A szabadság hőseként ünnepelték Karácsony Gergelyt az Európai Parlamentben 

A budapesti főpolgármester megdicsőült Strasbourgban.
A Fidesz az elmúlt öt év költekezését részben forintleértékelésből fedezte

A Fidesz az elmúlt öt év költekezését részben forintleértékelésből fedezte 

Első helyen az ipari termelői árak drágulásában.

Info & tech

Cégvezetés & irányítás

Piac & marketing


Magyar Brands, Superbrands, Bisnode, Zero CO2 logo