Trump, a repülőgépek és a teherautók miatt nőtt az USA emissziója

Szinte rekordszámban csuktak be széntüzelésű erőműveket az Egyesült Államokban, mégis nyolc éve nem nőtt olyan mértékben az ország légszennyezése, mint 2018-ban. Főleg a légi közlekedés és a földi teherszállítás emissziója felelős ezért.

Mire készülhet a kormány?
Meg lehet még menteni az idei évet az ezer sebből vérző gazdaságban?

Online Klasszis Klub élőben Győrffy Dórával!
Vegyen részt és kérdezze Ön is a közgazdászt, egyetemi tanárt!

2025. július 16. 15:30

A részvétel ingyenes, regisztráljon itt!

A Rhodium Group előzetes becslése szerint 2018-ban 3,4 százalékkal nőtt az USA üvegházgáz-kibocsátása. A kalkuláció az első három negyedév kormányzat által közölt adatain és a legújabb iparági közléseken alapul. A szövetségi kormány általában később közli az előző év hivatalos kibocsátási adatait, nem januárban.

2005 óta jelentősen csökkent az USA üvegházgáz-kibocsátása, a 2015–2017 közötti három esztendőben is folyamatos csökkenést figyelhettünk meg, amit elsősorban az olcsón kitermelhető földgáz és a megújuló energia boomja okozott.

A légszennyezés mérséklődését az is elősegítette, hogy sok erőművet földgázüzeművé alakítottak át. Ezek kevesebb káros gázt bocsátanak ki, mint a széntüzelésű erőművek, de az átállással realizálható zöldülés véges, hiszen a földgáz még mindig fosszilis energiahordozó.

2018-ban szinte rekordmennyiségben zártak be széntüzelésű erőműveket, mivel azok elavultak, és működtetésük drágább, mint a földgázüzemű erőműveké, a gazdaság emissziónövekedése ennek ellenére bekövetkezett. Tehát egyfelől számottevően csökkent a szénhasználat, ez mégsem volt elég ahhoz, hogy ellentételezze a növekvő kibocsátást a gazdaság más szegmenseiben.

Kép: pixabay

Az okok sokrétűek:

  • Elég zord tele volt Észak-Amerikának, ami növelte a fűtéssel kapcsolatos energiafogyasztást.
  • Nőtt az USA gazdasága (az első negyedévben 2,2, a másodikban 4,1, a harmadikban 3,5 százalékkal), ezért meglódult a gyárak, a földi áruszállítás és a légi közlekedés légszennyezése.
  • Ezekre a szektorokra nem igazán terjedt ki Washington klímavédelmi regulációja (Obama idejében sem), mert az a nézet uralkodik, hogy az áruszállítást és a légi közlekedést nehéz dekarbonizálni és elektromos meghajtásúvá tenni. (A Tesla által bejelentett elektromos kamion ezen segíthet.)
  • Obama zöld törvénycsomagja a személygépkocsik és a könnyebb teherautók energiahatékonyságának fokozatos, progresszív javítását követelte meg az autógyáraktól, ám nem terjedt ki a nagy kamionokra. (A Trump-adminisztráció még e rendeletek további szigorításának leállítását javasolta 2021-től.) Mégis meglátszott a hozadéka az Obama elnöksége alatt kitalált szabályoknak: az amerikaiak valamivel több kilométert utaztak járműveiken, mint 2017-ben, üzemanyag-fogyasztásuk mégis 0,1 százalékkal csökkent.
  • A nehézipar (cement- és acélgyártás, vegyipar, olajfinomítók) emissziója 5,7 százalékkal emelkedett. Ezek zöldítésére is kevés erőfeszítés irányult.
  • A törvényhozók tagállami szinten is elsősorban az energiaszektor környezeti terhelését igyekeztek megvalósítani új jogszabályi környezet kialakításával, melyek a megújuló energiás kapacitások létesítését favorizálják.
  • Ez a fajta egyirányú zöld politika megmutatkozik az eredményekben: 2020-ra a nehézipar Kaliforniában a második legnagyobb légszennyezővé válik, Texasban pedig a legnagyobb üvegházgáz-kibocsátó lesz 2022-re.
  • A gazdaság fellendülésének köszönhetően a dízel- és a repülőgépüzemanyag-fogyasztás 3 százalékkal nőtt, az áramfogyasztás emissziója 1,9 százalékkal emelkedett.
Még ezekkel a növekedésekkel is az USA légszennyezése 11 százalékkal alacsonyabb szinten van, mint a 2005-ös kibocsátás. Csakhogy a párizsi klímaegyezményben az USA ennél jelentősebb, 26-28 százalék közötti kibocsátásmérséklést vállalt 2025-re. Ezt azonban a jelenlegi emissziónövekedési trend ismeretében szinte lehetetlen elérni.

 

(The New York Times)

Véleményvezér

Vatikán már nem békepárti, a pápa az ukrán elnököt fogadta

Vatikán már nem békepárti, a pápa az ukrán elnököt fogadta 

Az új pápa előbb fogadta az ukrán elnököt, mint Orbán Viktort.
Magyar Péter nyilvánosságra hozta, hogy szerinte hol lopott milliárdokat a Fidesz

Magyar Péter nyilvánosságra hozta, hogy szerinte hol lopott milliárdokat a Fidesz 

Milliárdosok aggódhatnak egy kormányváltás esetén.
A szabadság hőseként ünnepelték Karácsony Gergelyt az Európai Parlamentben

A szabadság hőseként ünnepelték Karácsony Gergelyt az Európai Parlamentben 

A budapesti főpolgármester megdicsőült Strasbourgban.
A Fidesz az elmúlt öt év költekezését részben forintleértékelésből fedezte

A Fidesz az elmúlt öt év költekezését részben forintleértékelésből fedezte 

Első helyen az ipari termelői árak drágulásában.
Sorra történnek robbanások az orosz árnyékflotta tankerein

Sorra történnek robbanások az orosz árnyékflotta tankerein 

Immár a tengereken is folyik a háború.
Jönnek a Budapest-logós Pride pólók

Jönnek a Budapest-logós Pride pólók 

Az Orbán Viktorral szembeni ellenállás kereskedelmi vetületet kap.

Info & tech

Cégvezetés & irányítás

Piac & marketing


Magyar Brands, Superbrands, Bisnode, Zero CO2 logo