Gyerekek perelik az országokat, ha nem teljesítik az emissziócsökkentést

A politikusok a gazdasági növekedést tartják szem előtt és feláldozzák a jövő generációknak járó ökológiai kincseket és környezeti biztonságot a GDP oltárán. Aktivisták az USA-tól Hollandián át Indiáig perelik a kormányokat. Amerikában például kiskorúak is perelnek. Elvégre ők a következő generáció.

Jelenleg az folyik, hogy a mai "gazdaságban ellopjuk a jövőt, eladjuk a jelent, és ezt GPD-nek hívjuk", mondta Paul Hawken környezetvédő aktivista.

A képviseleti demokráciában a megválasztott politikusok hivatottak képviselni a köz, a társadalom, a polgárok érdekeit. Churchill is figyelmeztetett rá, hogy a demokrácia nem tökéletes intézmény, de jobbat eddig nem találtak ki.

Ám a képviseleti demokrácia kiegészülhet egy turbósított verzióval. A közvetlen demokráciával? Vannak, lehetnek platformjai. Például a bíróság. Vagy a népgyűlés, mely javaslatokat nyújthat be a parlamentnek és a kormánynak.

www.piacesprofit.hu

A gyerekek visszavágnak

A 18 éves Sophie Kivlehan egyike annak a 20 fiatalnak, akik 2015 októberében közösen beperelték az Egyesült Államokat, mert a kormány 50 éven át tudta, hogy a szén-dioxid "destabilizálja az éghajlatot", a Fehér Ház mégsem tett hathatós lépéseket az emisszió visszaszorítására.

Mi a jogalap erre a keresetre? Az amerikai polgárok alkotmányba foglalt egyetemes joga az élethez, a szabadsághoz és a tulajdonhoz. Ezeket veszélyeztetette az USA évtizedeken át. 2015-ben a keresetet benyújtó 20 személy 11-20 évesek voltak.

Jól fizetett iparági lobbisták megpróbálták elnyomni az ügyet, a Trump adminisztráció is olyan kérelmeket adott be, melyekkel a kereset elutasítását szorgalmazták, ám Ann Aiken bírónő helyt adott a keresetnek, a per 2018 februárjában kerül tárgyalásra a bíróságon.

Sophie Kivlehan egyébként egy klimatológus unokája, így már gyerekkorában magába szívta a környezettudatos gondolkodást.

Norvégia

Ugyan Norvégia gazdasága jó úton halad, hogy teljesítse a párizsi klímaegyezményben vállalt emissziócsökkentési célokat 2030-ig, aktivisták beperelték a kormányt, amiért engedélyeket adott ki a jeges-tengeri olajkitermelésre.

fotó: flickr/Joe Brusky

Hollandia

Az Urgenda Foundationnek adott igazat a bíróság 2015-ben, amikor megállapította, hogy a holland kormány jogsértően járt el, amiért nem mérsékli kellő mértékben az üvegházgázokat ahhoz, hogy 2020-ra elérje a légszennyezés 25 százalékos csökkentését.

Hasonló perek vannak folyamatban a kormányok ellen Új-Zélandon, Indiában, a Fülöp-szigeteken és a Dél-Afrikai Köztársaságban.

Írország

A Friends of the Irish Environment (Az ír környezet barátai, FIE) nevű civil szervezet azért támadta meg jogi úton az ír kormányt, mert nem tartja be a párizsi klímaegyezményben megfogalmazott vállalásait, s ezzel a jövő generációk létét veszélyezteti. (A FIE keresetét a hollandiai Urgenda Foundation esetére alapozta.)

Éppen most füstöl el az unokáink jövője
Nem sikerül a globális felmelegedés megfékezése: ahelyett, hogy csökkenne az emisszió, az idei évben az előrejelzések szerint éppen nőni fog. A jelek szerint a napi politikai érdekek mindenhol felülírják az unokáink jövőjét.
A nép hangja

Írországban ezzel párhuzamosan új kezdeményezést hívtak életre. A kormány megalapította a Citizen's Assembly-t (Polgári Gyűlést), melynek tagjait véletlenszerűen választják ki a nemzet reprezentatív csoportjaiból. (Arról nem szól a fáma, hogy ez mit jelent, átlagembereket korosztály, társadalmi osztály és bőrszín szerint kiválasztva, vagy a különféle demográfiai csoportokat képviselő civil szervezetek vezetőit.)

A tagok meghallgatták a szakértők előadásait a klímaváltozásról. Politikusokat és lobbistákat nem engedtek be a terembe.

A gyűlésen 13 ajánlást fogadtak el, mely progresszívebb klímapolitikai akciót szorgalmaz a kormánynál. A parlament napirendre tűzi a javaslatokat.

Elképzelhető, hogy a jövőnket érintő fontos kérdésekben egyre több ilyen fórum lesz a világ országaiban, melyek közvetlenül élhetnek a felszólalás és javaslattétel lehetőségével a törvényhozók felé.

Így erősödhet fel a közvetlen demokrácia, mely akár jól fenéken rúghatja a képviseleti demokráciát, ha az színtisztán a profitérdekek mentén lavírozik.

(The Guardian, Reuters)

Véleményvezér

Elképesztő luxusban élnek a NER-cicák, erről közölt képeket Hadházy Ákos

Elképesztő luxusban élnek a NER-cicák, erről közölt képeket Hadházy Ákos 

Jól megy a NER körüli hölgyeknek. Méghogy nem szeretik a gyengébb nemet a fideszesek.
Aggasztó, hány évig élnek a magyarok – Romániában és Bulgáriában is jobb a helyzet

Aggasztó, hány évig élnek a magyarok – Romániában és Bulgáriában is jobb a helyzet  

A két ország újabb listán ver minket. 
A magyar idősek számíthatnak a legrövidebb élettartamra az EU-ban

A magyar idősek számíthatnak a legrövidebb élettartamra az EU-ban  

Még Bulgáriában és Romániában is tovább élnek az idősek. 
Nem lehetünk büszkék: ezen a listán is utolsó helyen szerepel Magyarország

Nem lehetünk büszkék: ezen a listán is utolsó helyen szerepel Magyarország  

Ukrajna és Románia is jobban teljesített. 
Hadházy Ákos megmutatta, hogyan szépül a hatvanpusztai Orbán-birtok

Hadházy Ákos megmutatta, hogyan szépül a hatvanpusztai Orbán-birtok 

Épül, szépül a körbezárt uradalom környéke is. 


Magyar Brands, Superbrands, Bisnode, Zero CO2 logo