Július utolsó dekádját elég nehéz fegyelmezett munkával eltölteni. Az akaratlan lazítást legjobban talán a kommunikáció háza táján lehet tetten érni. Nem is véletlen, hogy a múlt héten a nyárias bakik bő kínálatával lepte meg a nagyérdeműt mind a sajtó, mind pedig az az elit, amelyik a sajtó előtti megszólalások segítségével építgeti saját politikai nimbuszát.
Kezdjük a "nyaral már az agyunk" állapot illusztrálását ott, ahol a VOLT és a WATT nyilvános felcserélése kollektív szerkesztési bibivé nőtte ki magát: a hétfői "Közelről" című rádióműsor "Zöldövezet" betéte amolyan ütődött áruként vette meg az egyik környezetvédő szervezet akcióját, melyet az nemes egyszerűséggel energiaforradalomként adott el a sajtónak. A zöld kampányfelelőssel beszélgető riporter senkitől sem zavartatva egyenlőségjelet tett a szélgép, a napelem - bár ezt a szót ő ki sem ejtette a száján -, illetve a napkollektor közé. Meg is kérdezte: "Hogy ha én a házamhoz szeretnék csatlakoztatni egy kisebb szélgépet, az körülbelül félmillió forintba kerül, és nem kapok rá állami támogatást.
Önök hogyan képzelik el a megújuló energiaforrások jövőjét Magyarországon, mert például belegondolunk, hogy Ausztriában körülbelül minden harmadik házon van egy napkollektor, s ott sokkal alacsonyabb a napsütéses órák száma, mint Magyarországon, akkor kicsit elszomorodik az ember". Valamivel később: "Itt állunk most egy 220 VOLTOT termelő nap- és szélenergiával működő hibridrendszer előtt. Ezzel a szerkezettel mit tudunk otthon működtetni?" A válaszoló finoman helyre tette a kérdezőt, enyhe szélben 500 WATTOT termel a szélerőmű, mondta. Megtudtuk legott, teaforralót, kis hűtőszekrényt lehet működtetni - mármint az árammal, melyet a szélgép és a napelem állít elő. A szélerőműnek az anyagköltsége - a szerkezetekkel együtt - 500 ezer forint körül van, a 100 WATTOS napelem pedig körülbelül 50 ezer forint. A megtérülési idő 10-12 év.
A riporter a VOLTOKTÓL és WATTOKTÓL teljesen függetlenül megnyugodott, hiszen az 550 ezer forintos otthoni erőművet a teaforralóhoz és hűtőgéphez így, nyáron tényleg jól "eladta" a hallgatónak. Az áramgyártó szélerőművekre rácsodálkozó riporter a melegvizet előállító osztrák napkollektorokat kéri számon? Hát aztán. Nyár van, július azon dekádja, amikor javában "nyaral az agyunk". S nemcsak a rádiós újságíró, hanem internetes kollégája is beszorul a szűk szerkesztőségi szobába, s ez utóbbi is bizonyára minden leírt sora után engedi elkalandozni gondolatait egy rendes, pálmafás tengerparti strandra. Így fordulhatott elő, hogy Beke Zsuzsa kommunikációs főnök percekig nem tudta eldönteni, hogy főnökének, a Richter Gedeon NyRt. vezérigazgatójának megmutassa-e az elé tett laptop képernyőjét a NOL (Népszabadság Online) sajtóhibájával.
Rajta és a gyógyszergyár vezetőjén kívül - Beke Zsuzsa mégis megmutatta a látványosságot - mindenki más nyíltan és neveletlenül mosolygott, pedig a richteresek éppen pár perccel korábban halálos komolysággal Bajnai Gordon miniszter társaságában a Nemzeti Fejlesztési és Gazdasági Minisztériumban arról tájékoztatták a sajtót, hogy biotechnológiai eljárással gyógyszeripari termékek fejlesztésére és gyártására szolgáló üzemre fordítanak 15 milliárd forintot. A NOL, miközben megdicsérte a jeles nagyvállalatot újításáért, arról értesítette olvasóit, hogy a Richter 15 milliárdos fejlesztést elindítva beszáll a bioüzemanyagok gyártásába. A Richtertől valóban különleges fegyvertény, hogy elindítja biogyártását, s Debrecenben egyszerre fog bele a biotechnológiai K+F és a gyártókapacitás létrehozásába. Sőt, elérte, hogy e programját a magyar állam ugyanolyan egyedi támogatással "jutalmazza", mint amilyennel a Mercedes céget, mely Kecskemétre hozza új üzemét. Az azonban igaz, hogy a gyógyszergyár egyetlen csepp bioüzemanyagot sem fog gyártani, csak betegeken igyekszik segíteni patikaszereivel.
Írtuk volt, a nyárias bakik bő kínálatával lepte meg a nagyérdeműt mind maga a sajtó, mind pedig az az elit, amelyik a sajtó előtti megszólalások segítségével építgeti saját politikai nimbuszát. Vagy mégis tévednénk, s azt is a nyilatkozó "sajtóbakijának" halljuk, ami csak látszólag az? A Nemzeti Fejlesztési és Gazdasági Minisztériumban tartott gyógyszergyári sajtótájékoztatón Kósa Lajos, a Richter új üzemének otthont adó város polgármestere beszédében ugyanis mintha bakinak álcázta volna valóságos üzeneteit. Felszólalásának ez volt a második mondata: "Ne felejtsük el, hogy a Richter magyar állami tulajdonú vállalat". A harmadik mondatban rejtette el az árnyalást: az állam "a legnagyobb tulajdonos"...., majd jött az árnyalás árnyalása: e "közösségi tulajdonba teszünk közösségi pénzt", azaz a támogatás és a kivett osztalék is vizsgálandó olyképpen, hogy a magyar állam támogatja a saját vállalatát.
Mi is ragad meg az üzenetből és kiben? Kósa polgármester a magyar állami tulajdont emlegette, ami - teszzük hozzá - 25,3 százalék erejéig igaz is. De rögzülni az fog, hogy az államé, a közösségé. S közösségi a pénz is, amit kivesznek, mint osztalékot, vagy betesznek, mint támogatást. Nincs itt egy fikarcnyi baki sem, a mi gyárunkról van szó és a mi pénzünkről, melyet tetszés szerint rakunk egyik zsebünkből a másikba. Kósa polgármester pedig még a sluszpoént is közölte: "a magyar állam egyszer csak jó tulajdonosként is képes lesz saját vállalataival gazdálkodni". A kódolt üzenet kikódolása: Bajnai Gordon téved, amikor azt kegyeskedik hinni, hogy a mai magyar állam bánik jól a tulajdonával akkor, amikor beleteszi a támogatást a Richter-beruházásba. Tegye csak be a pénzt, nota bene: a Kánaán - a Kósa-üzenet szerint - későbbre várható. De az az idő is eljön, amikor a 25,3 százaléknyi tulajdonos úgy fog bánni - kétségtelenül egy kézben lévő - vagyonával, mintha az egész vállalat is mindenestül az övé lenne. Talán azt is sugallja az üzenet: a 74,3 százalék fogja be a száját, hiszen 2010 után ez a többség nagyítóval is láthatatlan kisebbség lesz csupán. De ez egyáltalán nem fog fájni, hiszen a "mindenható államra" jól szocializálódik a hon népe, s változatlanul imádja, hogy helyette döntenek, intézkednek, ő pedig megy arra - és oda - ahová irányítják.
Lám, július utolsó dekádjában az akaratlan lazítást valóban a kommunikáció háza táján lehet legjobban tetten érni: a sajtó gondolkodás nélkül etette a maga bugyutaságaival publikumát, miközben magát a sajtót is sikerült etetni politikai üzenetekkel. A "nyaral már az agyunk" állapot oly annyira eljött, hogy a félmilliós teaforraló, a bioüzemanyagra áttérő gyógyszergyár mellé Kósa polgármester beadta újságírónak és újságolvasónak az "állami Richtert". Történik mindez akkor, amikor az elpilledésre, agykikapcsolásra alkalmas nyáron felül a klímaváltozás és felmelegedés is kijut nekünk. Persze lehet, hogy egyelőre csak a kommunikációnak sikerül elsivatagodni.
