A válságnak a bérekre, a munka világára gyakorolt hatásait vizsgálta 17 EU tagállamban, és 13 unión kívüli államban a Nemzetközi Munkaügyi Hivatal (ILO). A munkahelyi egyenlőtlenségek a válság idején: Igazoló adatok Európából című tanulmány legfőbb megállapítása, hogy a munkahelyi egyenlőtlenségek nemcsak a gazdasági válság kialakulásához járultak hozzá, hanem a recesszió hatására mind nemzeti, mind nemzetközi szinten tovább nőttek, és ez a megszorító intézkedéseknek, munkaügyi reformoknak köszönhetően várhatóan folytatódni fog.

A válság hatásai a munka világában

Mint Daniel Vaughan-Whitehead, az ILO bérpolitikai szakértője, a párizsi Sciences Po egyetem professzora elmondta, az elbocsátások különösen az ideiglenes munkaszerződéssel rendelkező munkavállalókat érintették súlyosan. - Ezeket a munkavállalókat egyfajta "foglalkoztatási pufferként" használták, ahogy ezt Spanyolország példája is mutatja, ahol a leépítések 90 százaléka az időszakos dolgozókat érintette - fogalmazott. A recesszió további hatása volt, hogy a fiatal munkanélküliek száma majdnem kétszeresére nőtt az idősebb munkavállalók körében tapasztalt aránnyal szemben a legtöbb európai országban, valamint az alacsonyan képzettek is a leépítések áldozatává váltak. (A legjobb fizetésre az informatikai és műszaki végzettségű fiatalok számíthatnak.)

- Bár a válság kezdetben inkább a férfi, mint a női dolgozókat érintette súlyosabban, a nők elleni diszkrimináció erősödött az elmúlt időszakban. Az adatok szerint nagyobb arányban küldték el őket, és a fizetésüket is nagyobb mértékben csökkentették - mutatott rá Daniel Vaughan-Whitehead. Hozzátette: ez leginkább az állami szektorban a válság második hullámában volt jellemző. A magán és közszféra egyre inkább elkülönült egymástól, utóbbi pedig egyre sérülékenyebbé vált.

Noha mindenhol hasonló sokkot tapasztaltak a válság kirobbanásakor, a foglalkoztatás teljesen különbözően alakult az egyes országokban. Németországban és a skandináv térségben például alig érezte meg a munkaerőpiac a recessziót, míg a balti államokat és Spanyolországot komoly veszteségek érték - mondta a szakember. A kutatásból kiderült, hogy ebben nagy szerepe volt az intézményes háttérnek, a bevált gyakorlatoknak, így például, ahol korábban sem volt ismeretlen a csökkentett munkaidő vagy a munkakör megosztás, ott könnyen átálltak ezekre a megoldásokra és nem volt szükség tömeges elbocsátásokra.

Az is jellemző a válságot könnyebben átvészelő országokra, hogy az intézkedésekbe bevonták a szociális szférát. Svédországban például célzott programmal segítették a fiatalokat munkahelyük megtartásában, vagy abban, hogy új állást találjanak. Olaszországban ugyancsak különböző képzési programokkal sikerült megfékezni a munkanélküliséget - hozott példákat Daniel Vaughan-Whitehead. A szakember szerint azokban az országokban, ahol nagy hagyománya van a társadalmi párbeszédnek, a kollektív alkunak, sikerült kidolgozni olyan megoldásokat, amelyekkel el tudták kerülni a leépítéseket és a bércsökkentést.

Tovább nőttek a jövedelemszint különbségek

A válság bérekre gyakorolt hatása Délkelet-Európában című kiadvány szerint a 2008 és 2009 közötti pénzügyi és gazdasági válság nemcsak a munkakörülményekre, foglalkoztatásra volt hatással, hanem a bérekre is. Valamennyi délkelet-európai országra jellemző volt, hogy csökkentették a reálbéreket és megszüntették a béren kívüli és speciális juttatásokat - például hazánkban a tizenharmadik havi bért. (Az érettségivel rendelkező munkavállalók átlagosan fele annyit keresnek, mint az egyetemi diplomát kezükben tudó dolgozók.)

Az ILO szerint szükség van a fiskális kiigazításra, de olyan stratégiát kellene követni, amely az emberi méltóságra alapul, ugyanakkor képes a fenntarthatóságot, a gazdasági növekedést biztosítani és mindenki számára méltányos élet- és munkakörülményeket teremteni. A pénzügyi reformok, például a minimálbérek befagyasztása vagy az egykulcsos adórendszerek bevezetése ugyanis tovább növelték az egyenlőtlenségeket, mivel az alacsony jövedelmű munkavállalók bérei még jobban csökkentek, ezzel a bérskála felső és alsó sávja közötti különbség megint csak növekedett. Ennek pedig a gazdaságra is kihatása van, hiszen csökken a kereslet, a fogyasztás, ami a reálgazdaságot is lassítja - hangsúlyozta Daniel Vaughan-Whitehead.

A szakember problémának nevezte, hogy több országban hiányoznak a bérekkel foglalkozó indikátorok, intézmények. Albániában például nincsenek bérstatisztikák, Bosznia Hercegovinában ahelyett, hogy legális béreket és járulékokat fizetnének a munkáltatók, a fekete bérek terjednek, Macedóniában pedig nincs minimálbér, ami éppen a sérülékeny munkavállalói réteget védené. Az ILO szerint megbízható bérstatisztikákra és hatékonyabb bérrendszerek kialakítására lenne szükség.

Magyarország nem tanult a hibáiból

Az ILO tanulmányköteteinek Magyarországra vonatkozó fejezetei a 2009-2010-es időszakot ölelik fel, és a válságkezelés "magyar útjának" jellegzetességeire hívják fel a figyelmet. A szervezet szerint 2008-2009 között a magyar politikai döntéshozók által választott megoldás 2010 elejéig csak keveseknek jelentett segítséget. - A kormányzat egyrészt elkötelezett volt a versenyszférában a foglalkoztatási kiigazítás, az állami szférában pedig a munkahelyek megőrzése mellett. A közszférában ugyanakkor drasztikus reálbércsökkenés ment végbe - ismertette Köllő János, a Magyar Tudományos Akadémia (MTA) Közgazdaságtudományi Intézetének tudományos tanácsadója. Hozzátette: az azonban hosszú távon nem tartható fenn, hogy egy 37 éves tanár például a magánszektorban adott bér 38 százalékát keresse.

Mint mondta, amellett, hogy a kormány a növekvő számú és állását elvesztő munkavállaló támogatását finanszírozta, minden más olyan programot leállított, amelynek célja a tényleges munkanélkülivé váltak támogatása lett volna. Annak ellenére, hogy mintegy 50,000 -100,000 munkahelyet teremtettek és védtek meg, a legoptimistább forgatókönyv szerint is a regisztrált munkanélküliek száma a 2008 szeptemberében mért 424,000-ről 235 ezer fővel 659,000-re emelkedett 2010 februárjára, ahol elérte eddigi legmagasabb szintjét.

Ugyanebben az időszakban a foglalkoztatottak száma (a Munkaerő Felmérés által mért adatok szerint) 3,9 millióról 3,7 millióra csökkent, ami 205 ezer fős esést jelent. Ezek alapján az ILO tanulmánya úgy véli, hogy azoknak a többsége, akik az elbocsátás kockázatával néztek szembe, a végén ténylegesen is elvesztették az állásukat és csekély esély van arra, hogy új állást találjanak, mivel a munkaerőkereslet is jelentősen visszaesett. (Emelkedő fizetések és egyre több dolgozó magyar jellemezte a tavalyi évet a KSH szerint.)

Köllő János úgy véli, hazánk nem tanult a saját hibáiból. Szerinte a jelenlegi munkaügyi intézkedések - szakszervezetek további gyengítése, jelentéktelenebb társadalmi párbeszéd, a munkáltatók egyébként is erős pozíciójának erősítése az új Munka Törvénykönyvben - nem segítik azokat a lehetőségeket, amelyek enyhíthetik a válság negatív hatásait. Ahhoz ugyanis, hogy nagy áldozatok nélkül lehessen megúszni egy válságot elsősorban stabil intézményrendszerre és megállapodott eljárásokra (munkaidőszámla, foglalkoztatás termelékenységi megállapodások), óvatos, takarékos fiskális politikára, automatikus stabilizátorokra, azaz jóléti rendszerre, illetve olyan politikára van szükség, amely nemcsak az alkalmazottak, hanem a munkaerőpiacon kívülállók érdekeit is szem előtt tartja. Ez utóbbiak támogatására kibővítették ugyan a közfoglalkoztatási programokat, de Köllő szerint ez elszívja a pénzügyi erőforrásokat minden más típusú segítő intézkedés elől.

A bérkompenzációval kapcsolatban úgy fogalmazott, hogy ez olyan típusú beavatkozás, amelyre nincs példa Európában és elképzelhetetlen lenne egy olyan piacgazdaságban, ahol valamiféle párbeszéd folyik a kormány és az üzleti szféra között.

Daniel Vaughan-Whitehead szerint jó, hogy a magyar kormány felismerte, javítani kell a legalacsonyabb keresetűek bérszínvonalát, és emelni kell a minimálbért, a kérdés az, hogy pontosan mikor és milyen mértékben lehet kompenzálni a nettó jövedelemvesztést. Mint mondta, egyszerű és jól átlátható bérkorrekciós rendszerre van szükség.