A kockázati tőkebefektetés folyamata sok esetben összetettsége miatt nem látható át a tőkét kereső vállalkozók számára. Fontos azonban tisztában lenni már akár az első pitch-ünk megtartása során azzal, hogy ötletünk pozitív fogadtatása esetén milyen folyamatok várnak még ránk. Tőkebefektetési szakértőnkkel, Pintér Attilával készített interjúnk első felében a pénz megérkezéséig elemeztük a folyamatokat, a folytatásban megnézzük, mi vár a startupperekre, ha megérkezett a tőke.
Meddig tart egy kockázati tőkebefektetés?
– A befektetők szeme előtt mindig az lebeg, hogy egy sikeres cégből szálljanak ki, ami lehetőséget ad arra, hogy a befektetett tőke, hozammal együtt, megtérüljön. Ezt oly módon tudják végrehajtani, hogy a társaságban fennálló részesedésüket a futamidő végén átruházzák, vagyis exitálnak. Hazánkban általánosságban egy kockázati tőkebefektetés futamideje öt évig tart. Az ennél sokkal hosszabb ideig tartó befektetési futamidők ritkák. Általánosságban az is igaz, hogy a futamidő szektorfüggő, pl. egy IT- vagy IOT-fejlesztő cég esetében rövidebb, egy biotech ágazatban dolgozó cégnél hosszabb a futamidő.
Megjegyzem, hogy Magyarországon is egyre többször terveznek az exit, külföldön – főleg az Egyesült Államokban – standard formájával, a cégek szabályozott piacra történő bevezetésével, azaz IPO-val. Ennek egyik új lehetősége a BÉT Xtend platformja, amelyet befektetői körökben élénk figyelem övez a szakemberek részéről.
Mi történik az exitálás alkalmával?
– Ebben az esetben a felek a fennálló szindikátusi szerződésüket megszüntetik. Az exitálásnak sok fajtája ismert. Történhet például oly módon is, hogy egy új befektető a régit kivásárolja, vagy a társaság menedzsmentje, illetve tulajdonosai vásárolják ki a befektetőt. Természetesen ezek kombinációjával is kivásárolható a befektető. De ezekben az esetekben a felek a szerződéses keretrendszeren mindig változtatnak.
– Sajnos ez negatív események bekövetkezése esetén fordul elő. Találkoztunk már olyan esettel, amelynél az alapítók egyike a továbbiakban nem kívánta tovább folytatni az eredeti üzleti terv szerinti projektet. A befektetők pedig ezt a magatartást a szindikátusi szerződésben szabályozott vesting rendelkezéssel szankcionálták. Ez alapján a céget elhagyó tulajdonos csökkentett vételáron volt köteles a részesedésétől megválni.
Előfordulhat olyan eset is, amikor a befektető nem alkalmaz ekkora nagy szigort?
– Természetesen előfordulhat az is, hogy a társaság annyira jól fejlődik, hogy további tőkebevonásra van szüksége. Ezt egy újabb körös tőkebefektetés híján a befektetők további kölcsönösszeg rendelkezésre bocsátásával tudják megoldani. A kölcsönt nyújtók legtöbbje azonban kiköti azt, hogy meghatározott feltételek esetén ez az összeg részesedéssé is konvertálható legyen. Ezt sok helyen „convertible note”-nak hívják. Így javasolt ennek a lehetőségnek az alapos mérlegelése, mivel a tortából egy újabb szelet kihasítása a későbbiekben még fájhat a jól teljesítő startupoknak.
Milyen olyan eset merülhet még fel a kockázati tőkebefektetés során, amely esetén a társaságok jogi segítségért fordulnak?
– Tőlünk nyugatra szinte kizárt, de már Közép-Kelet-Európában is ritka az olyan befektető, aki MRP program nélkül fektet be egy társaságba. Angolul a munkavállalói programot ESOP mozaikszóval szoktuk rövidíteni. Egy ilyen program kialakítása komoly jogi előkészületet feltételez. Ez alapján a munkavállalók tagi részesedést kapnak a társaságban, amennyiben meghatározott előrehaladási kritériumokat teljesítenek. Ezt a programot a befektetők kockázati tőkebefektetések esetén főként motivációs eszközként alkalmazzák, mivel így a munkavállalók sajátjuknak tekintik a társaságot, tekintve, hogy egy sikeres cég tulajdonosai lehetnek, és egy esetleges kivásárlás esetén bőségesen megtérülhet az ESOP programban kapott kis részesedéscsomag is.
