Az adózók évek óta szembesülnek azzal az adóhatósági gyakorlattal, hogy a lefolytatott adóellenőrzés megállapításairól a határozatot késve, az ügyintézési határidőt jelentősen túllépve kapják kézhez. A késedelem indokolásaként leggyakrabban az alábbi mondat szolgált: „A nem jogvesztő határidő túllépése az adóhatóságnál felmerült ügytorlódásból fakadóan történt”. Az ezen eljárást érintő kifogások eddig rendre elutasításra kerültek másodfokon, hivatkozással arra, hogy a határidő túllépéséhez a törvény szankciót nem fűz, az nem jogvesztő, így a hatóság a határidőn túl is jogosult a határozat meghozatalára.
A hatósági eljárások méltányosságához, tisztességességének alapvető feltétele, hogy az eljáró adóhatóságok a rájuk irányadó jogszabályi határidőket betartsák. E követelmény különösen akkor kell, hogy érvényesüljön, amikor a hatóság az adózóval szemben szankciót állapít meg. Az adóhatóságnak ugyanis nem joga, hanem hatásköre és illetékessége van eljárni és ennek megfelelően lehetősége, hogy eljárása során szankciót alkalmazzon.
Az Alkotmánybíróság 5/2017.(III.10.) határozatában kifejtett jogértelmezése szerint az „ágazati közigazgatási jogszabályban nevesített anyagi jogi határidő esetén e határidő elteltét követően a hatóságnak nincs lehetősége szankciót alkalmazni, különben e határidők léte veszítené el az értelmét”. A Kúria (Kfv.I.35.760/2016/6. számon kihirdetett) ítélete egy áfaellenőrzéshez kapcsolódik, amely esetben a jegyzőkönyv kézbesítését követő 206. napon került kiadásra az elsőfokú határozat. Az adózó fellebbezett, de nem járt eredménnyel, így a közigazgatási bírósághoz fordult keresettel, kifogásolva a határidő túllépését. Az elsőfokú bíróság elutasította keresetét, mondván az adóhatóság a 60 napos határidőn túl is jogosult a határozat meghozatalára.
A felperes felülvizsgálati kérelme folytán eljáró Kúria ugyanakkor a társaság javára döntött. Ítéletében utalt az AB határozatára, amely szerint „az Alaptörvény XXIV. cikk (1) bekezdéséből eredő alkotmányos követelmény, hogy a jogszabályban meghatározott határidő leteltét követően nem szabható ki szankció.”
A Kúria megállapította ugyan, hogy az adókülönbözet megállapítása jogszerűen történt, hiszen az adóhatóság határozatával a felperes adózó jogszerűtlen adózói magatartását korrigálta, s az adóhatóság a határozathozatali határidő leteltét követően sincs elzárva attól, hogy utólagosan megállapítsa az adót, tekintve az adókülönbözet nem jogkövetkezmény.
Emellett azonban az adóhatóság jogkövetkezményként késedelmi pótlékot és adóbírságot alkalmazott. A Kúria a késedelmi pótlék (kamat) esetében nem látta megállapíthatónak az AB határozatban említett szankciót. Megállapította továbbá, hogy az adóbírság kizárólag a jogalkotó azon elhatározásán nyugszik, hogy adóhiány esetén kerüljön sor adóbírság fizetésére. Ugyanakkor az adóhatóság számára az adóbírság, mint szankcióalkalmazás lehetőségének elenyészése nem „jogvesztés”, hanem a határidő túllépése miatt pusztán egy addig fennálló lehetőség megszűnése. A tisztességes hatósági eljáráshoz való joghoz hozzátartozik annak biztosítása, hogy az adóhatóság a rá vonatkozó határidőket betartsa, és ezen határidő be nem tartását ne az adózó terhére, hanem javára értékeljék.
Következésképpen a határozathozatalra nyitva álló Art.-ben rögzített határidőt jelentősen túllépő adóhatóságnak már nincs lehetősége az adóbírság szankciójának alkalmazására.
Ez a jövő, azonban kérdéses, hogy mi lesz az eddig a határozathozatali határidő be nem tartásával meghozott határozatokban kiszabott adóbírságokkal? Kihathat-e ez a kúriai döntés az ellenőrzési határidők indokolatlan elhúzódása miatti kifogások elbírálására? Vajon az adóhatóság hivatalból vizsgálja-e felül a korábbi – jogszabálysértően adóbírságot kiszabó határidőn túl kiadmányozott határozatait, vagy az adózók kényszerülnek lépésre ez ügyben?
(dr. Fekete Zoltán Titusz, RSM Hungary)
