A kaliforniai Symantec Research Labhoz 2010-ben bejelentkezett egy anonim informátor. A két ügyeletes elborzadt. A kód, a Stuxnet, amit kaptak az illetőtől, hússzor nagyobb volt, mint egy átlagos vírus. Túl szofisztikált ahhoz, hogy egy egyszerű hekker rakja össze, legalább egy nemzetállam anyagi erőforrásai kellettek hozzá.
Kiderült, hogy a Siemens eszközei érintettek. Holott eddig azokat nem célozták vírusokkal. Az is világossá vált, hogy Irán a vírustámadás fő célpontja. Ekkoriban – 2010 augusztusát írjuk – több gázvezeték robbant fel túlnyomás miatt az országban ismeretlen okokból. Irán eközben a feketepiacon vásárol izotópokat, dúsító centrifugák garmadáját építi fel a föld alatt.
Néhány évvel korábban a CIA, az NSA, az amerikai hadsereg összefogott a Moszaddal, hogy létrehozzák az Irán stratégiai infrastruktúráit lebénítani képes vírust. Utólag is szigorú a titoktartás. Az ügy tudói egytől egyig megtagadják, hogy beszéljenek a Stuxnetről, ezért Gibney végül a nevük elhallgatását kérő informátorokkal folytatott háttérbeszélgetések szövegét adatja elő egy színésznővel, akit sejtelmesen csak egy digitális jelhalmazként, virtuális arcként látunk a filmben. Témához illően borzongató a látvány.
Hadüzenet nélküli háború
Az amerikai és izraeli titkosszolgálatok megvalósították az orwelli megfigyelő állam utópiáját. Behatoltak terroristák mobiltelefonjaiba, drónokkal lelődözték őket. Az NSA-ben ezalatt éretlen, fiatal kockafejek ültek, és dolgoztak az arzenálon, miközben az asztalukon Star Wars-os lézerkardok virítottak.
Az izraeli fél (Unit H200) aztán önállósította magát, módosították a víruskódot. Ártatlan gépeket is megfertőztek vele, csak hogy a célállomást mindenképp elérjék. Mindezt az USA jóváhagyása nélkül tették az informátor szerint. A kód e verziója „túl hangos” volt – az NSA sokkal észrevétlenebb vírust kreált –, ezért hívta fel magára a figyelmet.
Az orosz titkosszolgálat megkaparintotta a vírust. Irán is felzárkózott: megtámadta a szaúdi Aramco olajvállalatot, és tönkretette 30 ezer számítógépét. Aztán jöttek az amerikai érdekeltségek elleni kibertámadások (2012: Wells Fargo, Bank of America). Washington Iránt hibáztatta. Mahmud Ahmadinezsád, Irán akkori elnöke pedig tovább folytatta a centrifugaépítést. Már 22 ezerrel rendelkezett. 2012. június 1-én a The New York Times címlapsztoriban leplezte le a Stuxnet létét. Automatizált, önjáró rendszer ez, vagyis nem lehet lemondani a kitűzött támadást.
Transzparencia kell
Meghökkentő film a Zero Days, mert rádöbbent, hogy mennyire nem vagyunk jól informálva. Halljuk a híreket, de nem tudjuk, mi van a háttérben. Hát most megértjük az USA és Irán között 2015 júliusában kötött nukleáris paktum mögötti kiberszkanderozást. Obama pozitív imázsát is alaposan megtépázza a film. Sokkal ármányosabb politikus képe bontakozik ki belőle, mint amilyennek eddig sejthettük őt.
Laura Poitras a Citizenfour című Oscar-díjas dokumentumfilmben okkal démonizálta Michael Hayden tábornokot, az NSA (1999–2005) és a CIA (2005–2009) exvezérét a totális megfigyelésért (lásd Piac & Profit 2015/június). Ironikus, hogy Gibney kamerája előtt Hayden már nyilatkozni képes alany, aki maga is elismeri, hogy a kiberhadviselés dokumentumai „szörnyűségesen túl vannak titkosítva”. Pedig minden újfajta fegyverarzenált nemzetközileg kell szabályozni, amit mindig társadalmi diskurzus előz meg. A titkolózás pont ezt teszi lehetetlenné.