Mentőöv a béremelés

Míg tavaly tízből nyolc cégnél volt bérfejlesztés, addig az idei évre tízből hat vállalat kalkulál ezzel. Az előző évi terveknek megfelelően a munkaadók többségénél emeltek fizetést, azonban annak mértéke magasabb lett az év eleji kalkulációhoz képest. A korábban 5 százalékos bérfejlesztéssel számoló vállalatok jellemzően végül magasabb, 6-10 százalékos mértékben emeltek. 2023-ban már kevesebben, de még mindig a cégek többsége (62 százalék) tervez béremelést, ami jellemzően az egész szervezetet fogja érinteni, a mértéke pedig már tervek alapján is 6-10 százalék közé esik inkább – derült ki a Profession.hu legújabb felméréséből.

A keretösszeg növelése az átlagnál magasabb az éves szinten 100 fő felett toborzó cégeknél (43 százalék), valamint azoknál, amelyek 20 millió forint felett költenek toborzásra (48 százalék), a nyugati régióban működő cégeknél (37 százalék) és a legalább 250 fős cégeknél (átlagosan 38 százalék). A béren kívüli juttatások keretösszegét többnyire a pár fős és a fizikai munkát végző vállalatoknál tervezik idén csökkenteni.

A felmérés a béren kívüli juttatások változtatása mögött meghúzódó okokra is kitért: azok a cégek, amelyeknél várható változás 2023-ban, azok 77 százaléka a megélhetési költségeket jelölte meg első helyen – ez az arány az egy évvel korábbi felméréshez képest a duplájára nőtt. Míg a juttatásokban emelők 48 százaléka a kedvezőtlen gazdasági helyzetre reagálva hozta meg döntését.

A bérfejlesztés céljaként a munkavállalók megtartását jelölték meg a legtöbben (87 százalék), emellett az új munkavállalók megszerzését is sokan említették (51 százalék). Ez utóbbi sorrend az előző évhez képest nem változott, de említési arányuk emelkedett 8, illetve 11 százalékkal.

Véleményvezér

Többé nem lehet csak úgy titkolni a fizetéseket: a kis cégeknek is lépniük kell

Többé nem lehet csak úgy titkolni a fizetéseket: a kis cégeknek is lépniük kell 

A legtöbb kkv-vezető úgy legyint a bértranszparenciára, mint valami multis adminisztrációra, ami majd valahol 100 főtől kezdődik.
Tudatos provokáció volt Magyar Péter telefonügye?

Tudatos provokáció volt Magyar Péter telefonügye? 

Ellentmondásokkal teli történet.
Putyin egy NATO tagállam megtámadását fontolgatja

Putyin egy NATO tagállam megtámadását fontolgatja 

Az amerikai hírszerzés feje fontos ügyben ment személyesen Moszkvába.
Kesztyűt dobott Orbán Viktornak Magyar Péter – frissült

Kesztyűt dobott Orbán Viktornak Magyar Péter – frissült 

Magyar Péter Paksra hívta a parlamenti pártok elnökeit.
Meghalt az ukrajnai háború humanista hőse, akit még az oroszok is tiszteltek

Meghalt az ukrajnai háború humanista hőse, akit még az oroszok is tiszteltek 

Tragikus véget ért egy ukrajnai hős sorsa.
Hatalmas fegyvercsomagot kap Ukrajna, de ami igazán meglepő, hogy honnan

Hatalmas fegyvercsomagot kap Ukrajna, de ami igazán meglepő, hogy honnan 

Törökország döntő fontosságú fegyvereket ad el Ukrajnának.

Info & tech

Cégvezetés & irányítás

Piac & marketing


Magyar Brands, Superbrands, Bisnode, Zero CO2 logo