Mentőöv a béremelés

Míg tavaly tízből nyolc cégnél volt bérfejlesztés, addig az idei évre tízből hat vállalat kalkulál ezzel. Az előző évi terveknek megfelelően a munkaadók többségénél emeltek fizetést, azonban annak mértéke magasabb lett az év eleji kalkulációhoz képest. A korábban 5 százalékos bérfejlesztéssel számoló vállalatok jellemzően végül magasabb, 6-10 százalékos mértékben emeltek. 2023-ban már kevesebben, de még mindig a cégek többsége (62 százalék) tervez béremelést, ami jellemzően az egész szervezetet fogja érinteni, a mértéke pedig már tervek alapján is 6-10 százalék közé esik inkább – derült ki a Profession.hu legújabb felméréséből.

Mi vár a magyar befektetőkre ősszel?

Mit jelentenek az adózási és szabályozási változások a befektetők számára?
Merre tart az állampapírpiac? Hogyan érdemes gondolkodni a hosszú távú megtakarításokról?

Klasszis Befektetői Klub
2026. szeptember 24., Budapest

Foglalja le helyét most >>

„A jelenlegi gazdasági helyzetben a korábbinál is nagyobb kihívássá vált a jó munkaerő megszerzése és megtartása. Egy megüresedett pozíció számottevő költséget jelenthet a munkaadó számára, a meglévő kollégák többletterhelése, az ebből is következő megnövekedett túlóraszámok, az új munkaerő toborzásával töltött idő, a kapcsolódó kiadások, vagy akár a bevételkiesés miatt. A megfelelő munkaerő felvételét tehát érdemes minél gyorsabban megoldani. Az elhúzódó munkaerő pótlás szélsőséges esetben felmondásokat is eredményezhet: ezért kiemelten fontos, hogy a toborzás intenzív és hatékony legyen. Bizonyos szektorokban azonban az aktív álláskeresők megcélzása gyakran nem jelent gyors megoldást. Ilyen esetekben a passzív jelölt bázisok felé való nyitás lehet a hatékony irány. Bármilyen irányba is megyünk, fontos figyelembe vennünk a jelöltek preferenciáit és a számukra fontos információkat megosztanunk már a toborzás korai szakaszában, így például a fizetés mértékét és a feladatok pontos leírását. Ezzel jelentősen gyorsíthatjuk a toborzási folyamatot és olyan jelöltekkel léphetünk kapcsolatba, akikkel jó eséllyel meg is tudunk majd állapodni” – mondja Tüzes Imre, a Profession.hu üzletfejlesztési igazgatója.

Béren kívüli juttatások változása 2023-ban

2023-ban tízből hét cégnél nem számítanak változásra a béren kívüli juttatások keretösszegénél, a válaszadó cégek 29 százalékánál terveznek emelni (átlagosan 16 százalékot), míg 4 százalékuk csökkentést jelez előre (átlagosan 12 százalék).

Véleményvezér

Putyin egy NATO tagállam megtámadását fontolgatja

Putyin egy NATO tagállam megtámadását fontolgatja 

Az amerikai hírszerzés feje fontos ügyben ment személyesen Moszkvába.
Kesztyűt dobott Orbán Viktornak Magyar Péter – frissült

Kesztyűt dobott Orbán Viktornak Magyar Péter – frissült 

Magyar Péter Paksra hívta a parlamenti pártok elnökeit.
Meghalt az ukrajnai háború humanista hőse, akit még az oroszok is tiszteltek

Meghalt az ukrajnai háború humanista hőse, akit még az oroszok is tiszteltek 

Tragikus véget ért egy ukrajnai hős sorsa.
Hatalmas fegyvercsomagot kap Ukrajna, de ami igazán meglepő, hogy honnan

Hatalmas fegyvercsomagot kap Ukrajna, de ami igazán meglepő, hogy honnan 

Törökország döntő fontosságú fegyvereket ad el Ukrajnának.
Átlagosan 7 millió forintot buktak a nyugdíjasok az Orbán-kormány idején

Átlagosan 7 millió forintot buktak a nyugdíjasok az Orbán-kormány idején 

Csak a propaganda szintjén jártak jobban a nyugdíjasok az elmúlt 15 évben.

Info & tech

Cégvezetés & irányítás

Piac & marketing


Magyar Brands, Superbrands, Bisnode, Zero CO2 logo