Mentőöv a béremelés

Míg tavaly tízből nyolc cégnél volt bérfejlesztés, addig az idei évre tízből hat vállalat kalkulál ezzel. Az előző évi terveknek megfelelően a munkaadók többségénél emeltek fizetést, azonban annak mértéke magasabb lett az év eleji kalkulációhoz képest. A korábban 5 százalékos bérfejlesztéssel számoló vállalatok jellemzően végül magasabb, 6-10 százalékos mértékben emeltek. 2023-ban már kevesebben, de még mindig a cégek többsége (62 százalék) tervez béremelést, ami jellemzően az egész szervezetet fogja érinteni, a mértéke pedig már tervek alapján is 6-10 százalék közé esik inkább – derült ki a Profession.hu legújabb felméréséből.

Mire készülhet a kormány?
Meg lehet még menteni az idei évet az ezer sebből vérző gazdaságban?

Online Klasszis Klub élőben Győrffy Dórával!
Vegyen részt és kérdezze Ön is a közgazdászt, egyetemi tanárt!

2025. július 16. 15:30

A részvétel ingyenes, regisztráljon itt!

A Profession.hu legújabb kutatásában a vállalatok bérfejlesztési terveit és ezzel párhuzamosan a munkavállalók ez irányú várakozásait vizsgálta. 2021-ben a cégek 70, majd egy évvel később szintén 70 százaléka nyilatkozott arról, hogy tervezi a munkavállalók fizetésének emelését. 2021-ben átlagosan 9,2, 2022-ben pedig 9,7 százalékos béremelést említettek a vállalatok év elején, azonban végül a tavalyi átlagos béremelés mértéke ennél magasabb, 12,7 százalékon realizálódott. Idén átlagosan 12,2 százalékkal terveznek.

A legtöbb munkahelyen általános béremeléssel terveznek 2023-ban

Azon cégek, amelyeknél tavaly megvalósult a bérfejlesztés és idén is terveznek ezzel, azok 34 százaléka a tavalyihoz képest magasabb, 34 százaléka alacsonyabb béremeléssel számol jelenleg, 32 százalék pedig ugyanolyan mértékűvel. A béremelések mértéke az 5 fő alatti vállalkozások körében magasabb (átlag 15,9 százalék) és az 1 milliárd forint alatti árbevételű cégeknél (átlag 13,7 százalék). Minden tizedik cég 5 százalék alatti, közel felük 6-10 százalékos emelést tervez idén, 26 százalékuk 11-15 százalék, míg 15 százalékuk 15 százalékot meghaladó emelést. Mindössze 5 százalék az, akik nem tudtak tavaly emelni, és idén sem terveznek.

Nem mindegy, mekkorát emelnek (Fotó: Pixabay)
Nem mindegy, mekkorát emelnek (Fotó: Pixabay)

Míg 2019-ben a vállalatok többségénél a fizikai munkaköröket ellátó kollégákat célozták az év elején betervezett bérfejlesztéssekkel, majd két évvel később már a középvezetőket is, addig 2022-re általánosan az egész cégre vonatkozóan számoltak a fizetések emelésével – a válaszadók 60 százaléka nyilatkozott így. Ez látható most is, ahol terveznek bérfejlesztést 2023-ban már több esetben, a válaszadók 80 százalékánál az egész céget fogja érinteni a változtatás.

Véleményvezér

Teljes bukta lett Orbán Viktor igazságpillanata

Teljes bukta lett Orbán Viktor igazságpillanata 

Orbán Viktor egyre nagyobbakat lódít egyre kevesebb sikerrel.
Elutasították Magyar Péter feljelentését Orbán Viktor ellen

Elutasították Magyar Péter feljelentését Orbán Viktor ellen 

Az ügyészség döntött Orbán Viktor feljelentése ügyében.
Vatikán már nem békepárti, a pápa az ukrán elnököt fogadta

Vatikán már nem békepárti, a pápa az ukrán elnököt fogadta 

Az új pápa előbb fogadta az ukrán elnököt, mint Orbán Viktort.
Magyar Péter nyilvánosságra hozta, hogy szerinte hol lopott milliárdokat a Fidesz

Magyar Péter nyilvánosságra hozta, hogy szerinte hol lopott milliárdokat a Fidesz 

Milliárdosok aggódhatnak egy kormányváltás esetén.
A szabadság hőseként ünnepelték Karácsony Gergelyt az Európai Parlamentben

A szabadság hőseként ünnepelték Karácsony Gergelyt az Európai Parlamentben 

A budapesti főpolgármester megdicsőült Strasbourgban.
A Fidesz az elmúlt öt év költekezését részben forintleértékelésből fedezte

A Fidesz az elmúlt öt év költekezését részben forintleértékelésből fedezte 

Első helyen az ipari termelői árak drágulásában.

Info & tech

Cégvezetés & irányítás

Piac & marketing


Magyar Brands, Superbrands, Bisnode, Zero CO2 logo