Lenne pénz nyugdíjemelésre, ha hatékonyabban működne az állam

A Nyugdíjas Parlament elnöke körbenézett az állami szférában, hogy javítható lenne-e magyar nyugdíjasok gyalázatos anyagi helyzete, ha az illetékesek néha söprögetnének saját házuk táján is. Karácsony Mihály szerint bőven ráférne egy nagytakarítás az államháztartásra. Folytatjuk a Piac és Profit és az Oltalom Rádió közös műsorát, a Nyugdíjszervizt Karácsony Mihállyal és Erdélyi Dórával. Magyarország első szolgáltató podcastja, ahol minden érintett választ kaphat kérdéseire. Egy műsor, amelynek témái előbb-utóbb minden családban előkerülnek.

Tíz év alatt, 2010 és 2021 között több mint 30 százalékot zuhantak a magyar nyugdíjak a GDP-hez viszonyítva. Ez azt jelenti, hogy a közösen megtermelt javakból, ma 30 százalékkal kevesebb jut az időskorúaknak.

A részvétel ingyenes, jelentkezzen most! >>>

 Forrás: Bankmonitor
Forrás: Bankmonitor
Ezen a helyzeten némiképp javított a 13. havi nyugdíj visszavezetése, amely körülbelül egy 8 százalékos éves emelésnek felel meg, de korántsem állította vissza az időskorúak korábbi anyagi megbecsültségét. Ennek következtében Magyarországon az egyik legalacsonyabb a havi járandóságok összege, méghozzá nemcsak az EU-ban, de egész Európában is. A havi magyar átlagnyugdíj 398 euró volt 2021-ben. Ennél kisebb havi juttatást csak Horvátországban, Romániában, Szerbiában, Bosznia-Hercegovinában és Albániában kaptak a nyugdíjasok. Az uniós átlag ebben az időszakban 1224 euró volt.

A részvétel ingyenes, jelentkezzen most! >>>

Karácsony Mihályt, a Nyugdíjas Parlament elnökét az érdekelte, hogy vajon ez egy fátum, egy gazdasági sorsszerűség, vagy lehetne tenni valamit viszonylag egyszerű eszközökkel. Ezért megnézte, hogy az állami működés hatékonyságának javításával adódnának-e forrásai egy "fenntartható és méltányos nyugdíjrendszernek".

Fekete-, rejtett-, szürke-, árnyék gazdaság a GDP 10-13 százaléka: 6 ezer milliárd forint, 12 havi nyugdíj egyenérték.

Sajátos politikai szerepvállalás miatti kamat-kiadási teher: 4 ezer milliárd forint, 8 havi nyugdíj egyenérték. Ez azt jelenti, hogy amennyiben az ország teljesítette volna az Európai Unió felé vállalt kötelezettségeit a világjárványt követő időszakban, vagyis Magyarország helyreállítási és ellenállóképességi tervét (RRF), akkor bizony nem a világpiacról kellett volna felvenni hiteleket négyszeres kamattal, az unió ajánlatához képest.

Véleményvezér

Titkos viszonyra derült fény Donald Trump és Putyin között

Titkos viszonyra derült fény Donald Trump és Putyin között 

Újabb botránykönyv érkezik a piacra.
Hatalmas bakot lőtt Orbán Viktor

Hatalmas bakot lőtt Orbán Viktor 

Lesz-e bocsánatkérés egy ilyen fajsúlyos tárgyi tévedés után?
Kamu jelenléti íveket írtak alá a fideszes EP-képviselők

Kamu jelenléti íveket írtak alá a fideszes EP-képviselők 

Eddig se feszítették szét a munka istrángját a fideszes EP-képviselők.
Nagy a baj, már többet fizetünk az uniónak, mint amit kapunk

Nagy a baj, már többet fizetünk az uniónak, mint amit kapunk 

Meddig megyünk lefelé a gödörbe?
Olimpiát rendeznénk, de közben a több mint 60 éves HÉV szerelvények cseréjére sincs pénz

Olimpiát rendeznénk, de közben a több mint 60 éves HÉV szerelvények cseréjére sincs pénz 

Lassú, de legalább rázós a magyar HÉV élmény.
Magyar Péter szerint már nincs is rezsicsökkentés Magyarországon

Magyar Péter szerint már nincs is rezsicsökkentés Magyarországon 

Magyar Péter és a kormánytagok most Európa színe-java előtt vívnak egymással.


Magyar Brands, Superbrands, Bisnode, Zero CO2 logo