Az infláció emelkedése globális jelenség volt, de hazánkban számottevően meghaladta az uniós és a régiós átlagot is. Az árak emelkedése a bérek reálértékének és a belső keresletnek a csökkenésén keresztül a 2022 közepén induló recesszió elsődleges okozója, és erőteljesen negatív hatást gyakorolt a költségvetési egyensúlyra is. Az energiaárak emelkedése rávilágított a hazai gazdaság energiafüggőségére és az ebből származó pénzpiaci sérülékenységére.
Nem tesz jót a kormány és az MNB konfliktusa
Az elhúzódó válsághelyzetből való kitörést csak az inflációcsökkentés-egyensúlyteremtés-növekedés hármason belüli optimális prioritáskezelés segítheti. Az infláció letörése tehát kiemelt feladat, és örömteli, hogy az infláció az év végére az egyszámjegyű tartományba kerül. Ez azonban csak köztes cél lehet az árstabilitás helyreállítása felé vezető úton. A gazdaságpolitikai célok elérését azonban nehezíti, hogy a fő gazdaságpolitikai ágak, a kormány és az MNB közötti, a korábbi évtizedben és a koronavírus-járvány során kiemelkedően jó együttműködés az infláció csökkentése érdekében alkalmazott megoldások során megbomlott és egyes esetekben kontraproduktívvá is vált.
Hasznos lenne, ha a gazdaságpolitika döntéshozói együttműködnének a válságból való kilábalás optimális útjának megtalálásában. Abban egyetértés látszik, hogy a termelékenység, versenyképesség terén súlyos elmaradásaink vannak a régiós társainkkal való összehasonlításban is, ezért az infláció leküzdése jóval nehezebb a hazai gazdaságban. Törekedni kell a belső erőforrások minél hatékonyabb kiaknázására, a magasabb hazai hozzáadott érték megteremtésére és a külső tényezőktől való függés (pl. energiafüggőség) csökkentésére. A külföldi tőkebefektetőkkel együttműködve célszerű törekedni a hazai kkv-szektor hozzásegítésére ahhoz, hogy a termelésiértékesítési láncban magasabb szintre léphessen. A külföldi tőkebefektetések idevonzását és/vagy a részükre felajánlott állami támogatásokra vonatkozó döntés meghozatalát megelőzően célszerű megvizsgálni az adott tőkebefektetésnek a magyar gazdaság struktúrájába való beilleszthetőségét, a gazdaság teljesítményéhez adott hozzáadott értékét, és az adandó állami támogatás megtérülésének valószínűségét, mértékét és idejét.
El kell kerülni, hogy a befektetésre ajánlott kategóriából alacsonyabb kategóriába süllyedjen az ország
A döntéshozók koordinált együttműködésére a makrogazdasági mutatók javítása mellett az ország kockázati megítélésének stabilizálása, javítása érdekében is szükség van. A hitelminősítők fokozott figyelemmel követik a hazai eseményeket, és mindenképpen el kell kerülni, hogy a befektetésre ajánlott kategóriából alacsonyabb kategóriába minősítsenek.
Amint a 2009-es pénzügyi válság rámutatott, a devizában történő eladósodás nemcsak a magánszektorban, hanem az állami költségvetés illetően is számottevő kockázatokat hordoz. Ma is érvényes az ebből fakadó tanulság, hogy kedvező lenne, ha a költségvetési szektorból sikerülne mérsékelni a devizából fakadó kockázatokat, és saját devizában, minél hosszabb futamidő mellett a belső megtakarítások finanszíroznák az államadósságot. Ha a következő években a költségvetési hiányt sikerül visszacsökkenteni a GDP 3 százaléka környékére, akkor az a korábbi tapasztalatok alapján már alapvetően finanszírozható a forintpiacról.
A gazdasági teljesítményt mérő legfőbb mutató, a GDP sok tekintetben összehasonlíthatóvá teszi a teljesítményt, ugyanakkor bizonyos területeken nem mér jól, sőt, akár félrevezető eredményekhez is vezethet különösen egy olyan országban, ahol magas a külföldi tőkebefektetések aránya. Ilyenkor érdemes a belföldön megtermelt értéket mérő GDP mellett a belföldi szereplők jövedelmét mérő GNI mutatót is figyelembe venni. Ez számottevően befolyásolhatja a nemzetgazdaság teljesítményéhez (GDP helyett esetleg a GNI-hoz) képest mért mutatókat is (államadósság, külső egyensúly). A GDP közel százéves megközelítésen alapszik, így nem méri jól korunk gazdaságának számos jellegzetességét, mint a digitális szolgáltatásokat, a platformgazdaságot, illetve nem képes figyelembe venni a jövedelemelosztást, a háztartási és ingyenes munkát és a tevékenységek hasznosságát. A nemzeti számlák rendszere alapvetően folyamatmutatókra támaszkodik, és nem foglalkozik a növekedésnek a többi nemzeti vagyonelemre (a természeti vagy a humánvagyon értékére) gyakorolt hatásaival. Emellett definíció szerint a GDP nem is kívánja mérni a környezetünk állapotát, az egészségünket, a lelki egészséget, a szabadságot vagy éppen a boldogságot. Összességében tehát a GDP leszűkíti a fejlődést a gazdasági tevékenységek egy korlátozott körére, és nem képes állításokat tenni az ezen kívüli, jóllétet érintő tényezőkről, valamint gazdasági növekedés fenntarthatóságáról. Annak érdekében, hogy a fenntarthatóságot és a jóllétet is látni és értékelni lehessen, ezeket a tényezőket is be kell vonni a mérésbe. Ezért a gazdaságpolitikai döntéshozatalban a GDP (és a GNI) mellett nagyobb szerepet kell szánni a fenntartható jóllétet komplex módon mérő mutatónak. Ebbe az irányba mutat, hogy a gazdaságpolitikai döntéshozatalban és közbeszédben világszerte egyre fontosabb szerepet kapnak a GDP-n túli mutatók. A Vándorgyűlésen két hazai megközelítést ismerhettünk meg. A „fenntartható GDP” (sGDP) koncepciója figyelembe veszi a fejlettség mellett a gazdasági fenntarthatóság (innováció, versenyképesség, a gazdasági növekedés megújulásának képessége), a pénzügyi fenntarthatóság, a társadalmi fenntarthatóság és a környezeti fenntarthatóság mutatóit is. Hasonló nyomon halad a fenntartható fejlődés adat- és értékalapú mutatója, a 32 indikátort tartalmazó Harmonikus Növekedési Index (HNI) is, amely 6 pillér mentén (gazdasági fejlettség és növekedés, pénzügyi fenntarthatóság, környezeti fenntarthatóság, munka- és tudásalapú társadalom, társadalmi fenntarthatóság, demográfiai fenntarthatóság) méri a nemzetgazdaságok teljesítményét.
A legfontosabb makrogazdasági javaslatok:
1. Az infláció letörése kiemelt feladat, és helyes az a törekvés, hogy az infláció az év végére az egyszámjegyű tartományba kerüljön. Ez azonban csak köztes cél lehet az árstabilitás helyreállítása felé vezető úton. Hasznos lenne, ha a gazdaságpolitika döntéshozói együttműködnének a válságból való kilábalás összehangolt, optimális útjának megtalálásában. Az infláció csökkentése és a gazdasági növekedés helyreállítása nem egymást gátló, hanem egymást segítő tényezők.
2. A termelékenység, versenyképesség terén elmaradásaink vannak, ezért az infláció leküzdése is nehezebb hazai gazdaságban. Törekedni kell a belső erőforrások minél hatékonyabb kiaknázására, a magasabb hazai hozzáadott érték megteremtésére és a külső termelési tényezőktől (pl. energiafüggőség) való függés csökkentésére. A külföldi tőkebefektetőkkel együttműködve törekedni kell arra, hogy a hazai kkv-szektor hozzásegítésére ahhoz, hogy a termelési-értékesítési láncban magasabb szintre léphessen.
3. A külföldi tőkebefektetésekhez kapcsolódó állami támogatásokra vonatkozó döntés meghozatalát megelőzően minden esetben meg kell vizsgálni az adott tőke-befektetésnek a magyar gazdaság struktúrájába való beilleszthetőségét, a gazdaság teljesítményéhez adott hozzáadott értékét, és az adandó állami támogatás megtérülésének valószínűségét, mértékét és idejét. Fontos lenne a költségvetési szempontok maximális figyelembevétele minden ilyen befektetési támogatási döntés meghozatala előtt.
4. Helyre kell állítani a költségvetési egyensúlyt, és az államadósság-rátát csökkenteni kell az Alaptörvényben előírt szinthez. Mindez azt is segíti, hogy ismét csökkenjen a devizaadósság aránya az államadósságon belül.
