Ki a felelős, ha munkahelyi csapatépítőn baleset ér minket?

A munkahelyeken a csapatépítő programok szervezésének elsődleges célja – ahogyan az a nevéből is kitűnik – a csapatszellem kialakítása, illetve megtartása. Ezek a programok, sok esetben egész hétvégék általában a munkahelyen kívül zajlanak, pl. a természetben vagy szállodában, de gyakori program a szabadulószoba és az extrém sportok is. A munkavállalók a csapatépítők keretében legtöbbször munkaidőn kívül vesznek részt a munkáltató által szervezett programokon, azonban előfordulhat, hogy az ilyen rendezvényeken történt balesetekre mégis a munkavédelmi törvény szabályai alkalmazandóak. A budlegal részéről dr. Takács-Kiss Bernadett összefoglalta, hogy a munkáltató által szervezett csapatépítő programok esetén milyen szabályok alkalmazandók és mire érdemes odafigyelni a szervezés folyamán és az eseményen.

„Előbbiekre jó példa a csapatépítő programon a munkavállaló indokolatlan mértékű ittasságából eredő baleset. Amennyiben a munkavállaló a munkáltató által szervezett csapatépítő programon önhibájából (azaz nem a munkáltató utasítására) túlságosan nagy mennyiségű alkoholt (ivóverseny) fogyaszt, és ennek hatására balesetet szenved (pl. leesik a lépcsőn), véleményem szerint a munkáltató nem tehető felelőssé a munkavállalót ért balesetért, kárért” – emeli ki a budlegal szakértője.

Néhány példa a bírói gyakorlatból

A Kúria több alkalommal is foglalkozott már a munkáltató kártérítési felelősségének kérdéskörével, egyik döntésében azt vizsgálta, hogy a csapatépítő jellegű eseményen részt vevő munkavállalót síelés közben ért baleset munkabalesetnek minősül-e, valamint kártérítési felelősséggel tartozik-e a munkáltató az őt ért balesetért. A munkáltató álláspontja szerint a baleset nem a munkaviszonnyal összefüggésben történt, így azt elhárítani nem volt lehetősége. A Kúria ezzel szemben úgy rendelkezett, hogy a munkáltató a munkavállaló egészségének megsértésével kapcsolatos károkért abban az esetben tartozik felelősséggel, ha a munkaviszony fennállása alatt keletkező kár munkaviszonnyal való összefüggése megállapítható. Mivel a munkavállaló a munkáltató kérésére vett részt az eseményen, részvétele a munkaviszonyával összefüggőnek minősül. Fontos az is, hogy a képzés idejére a munkavállalók munkabérben is részesültek.

Véleményvezér

Mulatságba fordult a magyar focibajnokság közvetítési jogának aukciója, senki nem jelentkezett

Mulatságba fordult a magyar focibajnokság közvetítési jogának aukciója, senki nem jelentkezett 

A politikusok, fene nagy étvágyukban, a sportot is bekebelezték.
Bezárási hullám Orbán Viktor szülőföldjén?

Bezárási hullám Orbán Viktor szülőföldjén? 

4 csillagos szállodát, stadiont zárnak be?
Halálzóna lett Ukrajna keleti része

Halálzóna lett Ukrajna keleti része 

Hatalmas emberveszteségeket szenvednek el az oroszok.
Teljes drónblokádot hirdetett Donyeck útjaira az ukrán hadsereg

Teljes drónblokádot hirdetett Donyeck útjaira az ukrán hadsereg 

A blokád lett a háborúk kulcsszava.
Beindultak a magyarok, dőlnek a részvételi rekordok

Beindultak a magyarok, dőlnek a részvételi rekordok 

Tényleg a demokrácia ünnepe lesz a nap.


Magyar Brands, Superbrands, Bisnode, Zero CO2 logo