Ki a felelős, ha munkahelyi csapatépítőn baleset ér minket?

A munkahelyeken a csapatépítő programok szervezésének elsődleges célja – ahogyan az a nevéből is kitűnik – a csapatszellem kialakítása, illetve megtartása. Ezek a programok, sok esetben egész hétvégék általában a munkahelyen kívül zajlanak, pl. a természetben vagy szállodában, de gyakori program a szabadulószoba és az extrém sportok is. A munkavállalók a csapatépítők keretében legtöbbször munkaidőn kívül vesznek részt a munkáltató által szervezett programokon, azonban előfordulhat, hogy az ilyen rendezvényeken történt balesetekre mégis a munkavédelmi törvény szabályai alkalmazandóak. A budlegal részéről dr. Takács-Kiss Bernadett összefoglalta, hogy a munkáltató által szervezett csapatépítő programok esetén milyen szabályok alkalmazandók és mire érdemes odafigyelni a szervezés folyamán és az eseményen.

Néhány példán keresztül megvilágítva:

1. A munkavállaló lába eltörik sorverseny közben a csapatépítőn: ha a szervezett program keretén belül valósul meg, akkor a munkáltató felelőssége megállapítható.

2. A csapatépítés gyanánt szervezett délutáni erdei séta közben a munkavállaló elesik, fejsérülést szenved: a munkáltató felel.

3. A 3 napos csapatépítő egyik éjszakáján a munkavállalók kis csoportja kocsmai verekedés következtében megsérül: amennyiben a kocsmai program nem a csapatépítő része volt, nem volt kötelező a részvétel, nem munkaidőben történt a baleset és nem részesültek bérezésben a munkavállalók, a munkaviszonnyal való összefüggés nem megállapítható, így a munkáltató kimentheti magát a felelősség alól.

Munkavállaló kárigénye

A munkavállaló kárigényének érvényesítésére három év áll rendelkezésre, ez a határidő független a munkaviszony fennállásától, azaz a munkavállalónak abban az esetben is lehetősége van az igényérvényesítésre, ha a munkaviszonya időközben megszűnt.

A munkáltató olyan összegű általános kártérítés megfizetésére köteles, amely a károsult teljes anyagi kárpótlására alkalmas, ha a kár vagy egy részének mértéke pontosan nem számítható ki. Általános kártérítés járadékként is megállapítható.

Az Mt. szerint nem kell megtéríteni a kárnak azt a részét, amelyet a munkavállaló vétkes magatartása okozott, vagy amely abból származott, hogy a munkavállaló kárenyhítési kötelezettségének nem tett eleget.

Véleményvezér

Mulatságba fordult a magyar focibajnokság közvetítési jogának aukciója, senki nem jelentkezett

Mulatságba fordult a magyar focibajnokság közvetítési jogának aukciója, senki nem jelentkezett 

A politikusok, fene nagy étvágyukban, a sportot is bekebelezték.
Bezárási hullám Orbán Viktor szülőföldjén?

Bezárási hullám Orbán Viktor szülőföldjén? 

4 csillagos szállodát, stadiont zárnak be?
Halálzóna lett Ukrajna keleti része

Halálzóna lett Ukrajna keleti része 

Hatalmas emberveszteségeket szenvednek el az oroszok.
Teljes drónblokádot hirdetett Donyeck útjaira az ukrán hadsereg

Teljes drónblokádot hirdetett Donyeck útjaira az ukrán hadsereg 

A blokád lett a háborúk kulcsszava.
Beindultak a magyarok, dőlnek a részvételi rekordok

Beindultak a magyarok, dőlnek a részvételi rekordok 

Tényleg a demokrácia ünnepe lesz a nap.


Magyar Brands, Superbrands, Bisnode, Zero CO2 logo