"Egyedi elbírálás szerint", a díjak és kamatok tekintetében "az irányadó mértéktől az adósminősítési kategóriák függvényében eltérés lehetséges" - ilyen és ehhez hasonló kijelentésekkel találkozhatunk a bankok honlapjain és tájékoztatóiban. S bár legtöbbjük komoly internetes oldalt épített ki, és mindegyikük rendelkezik telefonos ügyfélszolgálattal, nem egy esetben mégsem kapunk választ kérdéseinkre. A kamat és a díjak mértéke, a teljes hiteldíjmutató vagy éppen a kölcsön összege sok esetben egyáltalán nincs feltüntetve.

Az induló cégeket nem kedvelik

A Magyar Nemzeti Bank (MNB) rendszeresen készít felmérést a hazai pénzintézetek hitelpolitikájáról és a vezetőik által várt változásokról. A legfrissebb, 2005 márciusában napvilágot látott jelentése szerint azt tapasztalta a vállalati hitelek piacán, hogy a bankok szinte kizárólag a kis- és középvállalati szektorban látnak növekedési lehetőséget, és ebben az ügyfélkörben folytatnak egyre erősödő versenyt az ügyfelekért. Még arra is hajlandóságot mutattak, hogy a következő időszakban könnyítsenek a feltételeken. Ez pedig a mai helyzet egyik sarkalatos problémája. A korábbi "csak az kap hitelt, aki nincs rászorulva" állapot - vagyis hogy pénzintézetek a nagy számlaforgalmú, biztos alapokon álló, tőkeerős ügyfeleiket hitelezték szívesen - korszaka ugyan letűnőben van, ám nem szűnt meg teljesen.

A legtöbb bank ugyanis nem kedveli túlságosan az induló vállalkozásokat, és nem nagyon szeretnek részt venni egy projekt finanszírozásában, ha már valamely másikuk is benne van. A biztosan fizető, más szolgáltatásokat is igénybe vevő régi ügyfeleiket szolgálják ki legszívesebben. Pedig a kamatokat és az egyéb, különböző jogcímeken fizetett költségeket látva nem lehet rossz üzlet a hitelezés. A 8 százalék alatti alapkamat mellett a legtöbb pénzintézet 16-18 százalék közötti kamatot szed kölcsöne után, 1-2 százalékos folyósítási jutalékot és kezelési költséget számít fel, s még a hitelbírálatért is elkér néhány tízezer forintot. A költségek szintje pedig még szembetűnőbb, ha figyelembe vesszük, hogy a hitel biztosítékául felajánlott ingatlan értékének átlagosan 50-60 százalékát számítják be, és szinte minden esetben a Hitelgarancia Rt. kezességvállalása áll a hitel mögött. A lassú, de biztos fejlődés azért nem várat magára, ám ez legtöbbször az ügyintézés gyorsításában merül ki, azaz újabban a hitelbírálat 3-5 napra csökkent, ha az ügyfelet a bank ismeri, avagy az előminősítés után az ügyfél hitelképessége bizonyítást nyert.

Pontozott pénzek

Egyre inkább elterjednek a cég mérete és az ügyfél jellemzői alapján kialakított konkrét konstrukciók, ám a Nyugat-Európában megszokott standardizálás és besorolási rendszer helyett és mellett a bankok sokszor egyedi elbírálás alapján minősítik ügyfeleiket. A bankok jó része kiemelte a vállalkozások közül a minden valószínűség szerint nem túl sok problémával fenyegető ügyfeleket: nekik kedvező és gyors hiteleket ígérnek. Ide tartoznak az orvosok, gyógyszerészek és patikák, ügyvédek és közjegyzők. A kis és középvállalkozásokat szem előtt tartó bankok úgy könnyítik meg saját dolgukat - és az ügyfélét -, hogy egy belső, pontozásos (scoring) elbírálási rendszert alkalmaznak. Ennek lényege, hogy a hitelért folyamodó cég pontot kap a főbb jellemzőire, a bank pedig csak az előre megállapított limitet elérőknek ad kölcsönt. E bírálati rendszer részleteit természetesen nem árulják el ügyfeleiknek, ahogyan sokszor a bank saját belső kamatlábát sem, amelyet az adott hitel kamatának kiszámításához használnak.

A hitelpiac "kiskorúságát" a magukat sok helyen hirdető hiteltanácsadók és -közvetítők száma is jól példázza. Ez utóbbiak meglehetősen jól ismerik a bankok hiteleit és hitelezési gyakorlatát, és a kölcsön 1-3 százalékát kérik közvetítői jutalékként. A kisebb és pénzügyes munkatársat nem alkalmazó cégek a rájuk specializálódott irodákra támaszkodhatnak. Egy normálisan működő piacon viszont ezek legfeljebb a problémás, több helyről elutasított hitelkérelmezőknek segítenek.

Teljes cikk a Piac és Profit áprilisi számában.