Egy szigorítás miatt stratégiát válthatnak a cégek, de ennek örülhetnek a diákok

Közeleg a nyári szezon, a diákmunka-piac pedig már most élénk mozgásban van: a legnépszerűbb diákmunkákat napok alatt betöltik, miközben a szigorodó EFO-szabályozás miatt a cégek is egyre nagyobb érdeklődést mutatnak a diákfoglalkoztatás iránt. A Mind-Diák Szövetkezet friss adatai szerint a 2025-ös szezonban az átlagos órabér bruttó 2000 forint körül alakul, ám a legjobban fizető – jellemzően gyakornoki – pozíciókban 3000 forintot meghaladó órabér is elérhető.

A HR szakember arra is rámutat, hogy ez az utánpótlás-nevelés szempontjából is komoly lehetőséget rejt, hiszen a cégek akár egyetlen nyár alatt is potenciális szakembereket fedezhetnek fel a fiatalok között.

Pályakezdők helyett tapasztalt gyakornokok

A Mind-Diák Szövetkezet tapasztalatai szerint a most munkát vállaló fiatalokra egyre inkább jellemző a tudatos karrierépítés: sokan már nemcsak a zsebpénz vagy a szakmai gyakorlat miatt vállalnak munkát, hanem célzottan olyan állásokat keresnek, amelyek szorosan kapcsolódnak a tanulmányaikhoz vagy jövőbeli terveikhez.

„Azok a hallgatók, akik a nyári félévben végeznek, október 31-ig, míg a téli félévben végzők március 31-ig jogosultak arra, hogy diákszövetkezeten keresztül vállaljanak munkát” – emeli ki a diákszövetkezet vezetője.

Szerinte ez az időszak ideális belépési pont lehet a munka világába, hiszen a cégek is nyitottabbak a nyári szabadságolások idején, a diákok pedig értékes kapcsolatokra és saját keresetre is szert tehetnek.

A szövetkezeti foglalkoztatás ráadásul adózási szempontból is előnyös: jóval kevesebb járulék terheli a fizetést, mint egy hagyományos munkaviszonynál, a munkaadó pedig mentesül a bonyolult adminisztráció és a járulékfizetés alól is” – teszi hozzá a szakértő.

Göbl Róbert szerint az is jól látszik, hogy ma már sok fiatal gyakorlati tapasztalatokkal felvértezve hagyja el az egyetemet, így gyakorlatilag kihagyja a klasszikus értelemben vett pályakezdő időszakot. A tapasztalatok szerint ha egy diák „beválik”, a cégek gyakran már tanév közben is részmunkaidős lehetőséget kínálnak neki, ami sok esetben főállású munkaviszonyhoz vezet. 

Véleményvezér

Cenzúrázta magát a köztársasági elnök

Cenzúrázta magát a köztársasági elnök 

Minden idők leggyengébb köztársasági elnöke címre pályázik Sulyok Tamás.
Mészáros Lőrincnek már három éves unokája is földtulajdonos

Mészáros Lőrincnek már három éves unokája is földtulajdonos 

Egyre nő a kapzsiság az oligarcháink világában.
Újabb orbáni illúzió ment füstbe

Újabb orbáni illúzió ment füstbe 

Az orosz békeszándék csak időhúzás.
Friss ketchup volt a tettes a prágai magyar nagykövetség lefestésében

Friss ketchup volt a tettes a prágai magyar nagykövetség lefestésében 

A ketchup ártalmatlannak bizonyult.
Szőlőbirtok szőlő nélkül, hogy kell okosba lenyúlni 89 millió forintot borturizmusra

Szőlőbirtok szőlő nélkül, hogy kell okosba lenyúlni 89 millió forintot borturizmusra 

Páratlan kilátás jár a NER-es birtok mellé.


Magyar Brands, Superbrands, Bisnode, Zero CO2 logo