Bizonytalanok a lízingpiac kilátásai

2023-ban növekedett a megkötött lízingszerződések száma az előző évhez képest, és a kihelyezett pénzösszeg is emelkedett. A Magyar Lízingszövetség szerint a piac fő mozgatórugója a tavalyi utolsó negyedévben a javuló kamatkörnyezet volt. Ugyanakkor, mint Kőszegi László főtitkár is kiemelte: a Szövetség óvatosan tekint a következő hónapokra, mivel jelentősen lecsökkent Magyarországon a beruházási kedv, és összességében romlott a háztartások és a vállalkozások likviditási helyzete. A tavalyi növekedésben óriási szerepe volt az államilag támogatott konstrukcióknak is, amik 2024 első félévében folytatódnak, viszont ezt követően bizonytalanok.

„A program rendkívül népszerű a kishaszonjárművek esetében is, itt több mint 5 100 szerződésre 41,9 milliárd forintnyi finanszírozás jutott. Ebben a járműkategóriában 50 százalék feletti a Széchenyi kártyás finanszírozások részaránya. Ráadásul a program részesedése a nagyhaszonjárművek piacán is növekedett” – részletezte Kőszegi László. Kiemelte, utóbbiak esetében 852 ilyen szerződés született, ami 11,7 százalékos növekedés a 2022-es számokhoz képest, a kihelyezett összeg pedig 19,1 milliárd forint volt, 37,6 százalékkal több, mint egy évvel korábban.

A főtitkár felidézte, hogy a program fontos szerepet kapott az egyéb gépek és az építőipari gépek esetében is.

Felhívta a figyelmet arra is, hogy a 2023-ban elindított Baross Gábor Újraiparosítási Program lízingkerete pillanatok alatt elfogyott: 1602 szerződés jött létre, összesen 54,6 milliárd forintnyi finanszírozással. Az Eximbank támogatott programjának két fontos kategóriában is kiemelt szerepet tölt be: a nagyhaszonjárművek finanszírozására 1360 szerződést kötöttek 44,4 milliárd forint értékben, az egyéb gépeknél pedig 72 szerződésre 6,4 milliárd forint kihelyezés jutott. Mindkét szegmens esetében euróalapú konstrukciókat is kínálnak a lízingcégek.

Az autópiac zsugorodott, de a kihelyezések nőttek

Az eszközkategóriákat vizsgálva kijelenthető, hogy továbbra is a személygépkocsi-kistehergépjármű-motor szegmens a legnagyobb a hazai lízingpiacon 441,5 milliárd forinttal, amely az összes kihelyezés majdnem 51 százaléka. A szerződések száma 55 905 darab volt, ami 5,2 százalékos növekedés az egy évvel korábbi adatokhoz képest. A kihelyezett összeg 22 százalékkal emelkedett 2022-höz képest, bár akkor még csak a piac 42 százalékát tette ki ez az eszközosztály. A növekedés pedig amellett következett be, hogy a személyautó és kishaszonjármű forgalomba helyezések 0,6 százalékkal csökkentek. A finanszírozott autók 71,5 százaléka új volt, 28,5 százalékban pedig használt gépjárművekre kötöttek lízingszerződést az ügyfelek.

Véleményvezér

Kísértetbölcsődét talált Hadházy Ákos

Kísértetbölcsődét talált Hadházy Ákos 

Semmi nincs biztonságban, ami mozdítható.
Elképesztő luxusban élnek a NER-cicák, erről közölt képeket Hadházy Ákos

Elképesztő luxusban élnek a NER-cicák, erről közölt képeket Hadházy Ákos 

Jól megy a NER körüli hölgyeknek. Méghogy nem szeretik a gyengébb nemet a fideszesek.
Aggasztó, hány évig élnek a magyarok – Romániában és Bulgáriában is jobb a helyzet

Aggasztó, hány évig élnek a magyarok – Romániában és Bulgáriában is jobb a helyzet  

A két ország újabb listán ver minket. 
A magyar idősek számíthatnak a legrövidebb élettartamra az EU-ban

A magyar idősek számíthatnak a legrövidebb élettartamra az EU-ban  

Még Bulgáriában és Romániában is tovább élnek az idősek. 
Nem lehetünk büszkék: ezen a listán is utolsó helyen szerepel Magyarország

Nem lehetünk büszkék: ezen a listán is utolsó helyen szerepel Magyarország  

Ukrajna és Románia is jobban teljesített. 
Hadházy Ákos megmutatta, hogyan szépül a hatvanpusztai Orbán-birtok

Hadházy Ákos megmutatta, hogyan szépül a hatvanpusztai Orbán-birtok 

Épül, szépül a körbezárt uradalom környéke is. 


Magyar Brands, Superbrands, Bisnode, Zero CO2 logo