Bajban a lakásvásárlók: egyre több önerő kellhet a lakásvásárláshoz

A lakáshitel-igénylők számára a minimálisan szükséges önerő előteremtése jelenti sok esetben a legnagyobb kihívást, ami egy 100 millió forint értékű ingatlannál körülbelül 30 millió forint lehet. A hiteldrágulás következtében azonban a helyzet tovább romlott, előfordulhat ugyanis, hogy a magasabb hiteltörlesztőt már nem bírja el az igénylők jövedelme, így a maximálisan felvehető hitelösszeg is kisebb lesz, emiatt pedig még több önerőre lesz szükség a vásárláshoz.

Mi segíthet az önerő előteremtésében?

Babaváró hitel

A Babaváró hitel óriási előnye – a kamatmentességen és a részbeni vagy akár teljes hitelelengedésen túl – az is, hogy ez akár teljes egészében önerőként használható fel egy később felvett lakáshitelnél. Nem mindegy azonban, hogy a Babavárót követően mikor igényli a pár a lakáshitelt: ha nem telt el közben legalább 90 nap, akkor a Babaváró összegének 75 százaléka számít csak önerőnek, míg 25 százalék hitelnek minősül.

Ez azért fontos, mert ahogy korábban már írtuk, egy ingatlan legfeljebb a becsült forgalmi érték – optimális esetben a vételár – 80 százalékáig hitelezhető. Amennyiben tehát a Babaváró 25 százalékát hiteként veszik számításba, akkor ennyivel kevesebb lakáshitelhez juthat a pár, vagyis több saját megtakarításra lesz szükségük. Amennyiben azonban 90 napnál több idő telik el a Babaváró és a lakáshitel között, akkor a teljes Babaváró önerő lehet!

Lakás-takarékpénztári megtakarítás

Azok, akik 2018. október 16-ig kötöttek lakás-takarékpénztári szerződést, azok állami támogatásban részesülnek, ami a szerződés alapján elhelyezett betét összegének 30 százaléka, de legfeljebb megtakarítási évenként 72 ezer forint.

Mivel a lakáscélú megtakarítás hossza minimum 4, maximum 10 év lehet, sokaknak már összegyűlt valamekkora összeg a számlájukon, amit akár önerőként is felhasználhatnak egy lakásvásárlás során. Amennyiben a megtakarítási idő még nem járt le, ám a szerződéskötéstől számítva eltelt legalább 4 év, akkor lehetőség van idő előtt felmondani, és kérni az addigi befizetések, kamatok és támogatások kifizetését, hogy azt a lakás megvételére fordíthassuk. (Fontos a lakáscél, máskülönben az addig összegyűlt támogatás összege elvész, ami azért is fájó, mert az LTP kamata rendkívül alacsony.)

Véleményvezér

Putyin egy NATO tagállam megtámadását fontolgatja

Putyin egy NATO tagállam megtámadását fontolgatja 

Az amerikai hírszerzés feje fontos ügyben ment személyesen Moszkvába.
Kesztyűt dobott Orbán Viktornak Magyar Péter – frissült

Kesztyűt dobott Orbán Viktornak Magyar Péter – frissült 

Magyar Péter Paksra hívta a parlamenti pártok elnökeit.
Meghalt az ukrajnai háború humanista hőse, akit még az oroszok is tiszteltek

Meghalt az ukrajnai háború humanista hőse, akit még az oroszok is tiszteltek 

Tragikus véget ért egy ukrajnai hős sorsa.
Hatalmas fegyvercsomagot kap Ukrajna, de ami igazán meglepő, hogy honnan

Hatalmas fegyvercsomagot kap Ukrajna, de ami igazán meglepő, hogy honnan 

Törökország döntő fontosságú fegyvereket ad el Ukrajnának.
Átlagosan 7 millió forintot buktak a nyugdíjasok az Orbán-kormány idején

Átlagosan 7 millió forintot buktak a nyugdíjasok az Orbán-kormány idején 

Csak a propaganda szintjén jártak jobban a nyugdíjasok az elmúlt 15 évben.

Info & tech

Cégvezetés & irányítás

Piac & marketing


Magyar Brands, Superbrands, Bisnode, Zero CO2 logo