Bajban a lakásvásárlók: egyre több önerő kellhet a lakásvásárláshoz

A lakáshitel-igénylők számára a minimálisan szükséges önerő előteremtése jelenti sok esetben a legnagyobb kihívást, ami egy 100 millió forint értékű ingatlannál körülbelül 30 millió forint lehet. A hiteldrágulás következtében azonban a helyzet tovább romlott, előfordulhat ugyanis, hogy a magasabb hiteltörlesztőt már nem bírja el az igénylők jövedelme, így a maximálisan felvehető hitelösszeg is kisebb lesz, emiatt pedig még több önerőre lesz szükség a vásárláshoz.

Aki lakáshitelből vásárolna ingatlant, az sem ússza meg saját megtakarítás nélkül a dolgot, ugyanis a bankok általában nem hitelezik meg a teljes vételár összegét. Általánosan elmondható, hogy a vételár – pontosabban a független értékbecslő által megállapított becsült forgalmi érték – 80 százalékáig mennek el legfeljebb a bankok, de ennél persze óvatosabbak is lehetnek. (A kisebb településeken például akár 50 százalék is lehet a felső határ, vagyis ebben az esetben a vételár felét kell magunknak előteremteni.) 70 százalékos finanszírozási aránnyal számolva ezt azt jelenti, hogy egy 80 millió forintos ingatlan megvásárlásához bizony minimálisan 24 millió forint önerőt elő kell tudni előteremteni - írja elemzésében a Bankmonitor.

Hogy mennyire nem könnyű előteremteni ezt a 24 millió forintot, arra íme egy példa: ha havi 100 ezer forintokat teszünk félre átlagosan 6 százalékos kamattal, akkor körülbelül 13 év kell ahhoz, hogy ez az összeg összejöjjön. (És ez is leginkább a kamatos kamat hatásának köszönhető.) Azt persze nem tudhatjuk, hogy közben miként változik az ingatlanok ára, de ilyen időtávban nehéz elképzelni, hogy ne dráguljanak. A KSH adatai szerint például 2015 és 2022 vége között körülbelül 2,5 szerezesére nőttek a lakásárak, és bár a múlt nem modellezi a jövőt, azért mégis beszédes ez az adat. Ez pedig azt jelenti, hogy mire összegyűlik a hitelből történő lakásvásárláshoz szükséges önerő, jó eséllyel már nem lesz elegendő a vásárláshoz. De ez még nem minden.

Véleményvezér

Átlagosan 7 millió forintot buktak a nyugdíjasok az Orbán-kormány idején

Átlagosan 7 millió forintot buktak a nyugdíjasok az Orbán-kormány idején 

Csak a propaganda szintjén jártak jobban a nyugdíjasok az elmúlt 15 évben.
Véget ért az oroszok különleges hadművelete Ukrajnában, immár igazi háborúra állnak át

Véget ért az oroszok különleges hadművelete Ukrajnában, immár igazi háborúra állnak át 

A civilek öldöklése háborús bűncselekmény.
Teljes kudarc a Fidesz személyi és tartalmi megújulása

Teljes kudarc a Fidesz személyi és tartalmi megújulása 

Saját esélyét játssza el a Fidesz.
Szijjártó Péter volt külügyminiszter mélyen belenyúlt a zsírosbödönbe

Szijjártó Péter volt külügyminiszter mélyen belenyúlt a zsírosbödönbe 

Szerette a volt külügyminiszter a luxust.
Mulatságba fordult a magyar focibajnokság közvetítési jogának aukciója, senki nem jelentkezett

Mulatságba fordult a magyar focibajnokság közvetítési jogának aukciója, senki nem jelentkezett 

A politikusok, fene nagy étvágyukban, a sportot is bekebelezték.
Bezárási hullám Orbán Viktor szülőföldjén?

Bezárási hullám Orbán Viktor szülőföldjén? 

4 csillagos szállodát, stadiont zárnak be?


Magyar Brands, Superbrands, Bisnode, Zero CO2 logo