Bajban a lakásvásárlók: egyre több önerő kellhet a lakásvásárláshoz

A lakáshitel-igénylők számára a minimálisan szükséges önerő előteremtése jelenti sok esetben a legnagyobb kihívást, ami egy 100 millió forint értékű ingatlannál körülbelül 30 millió forint lehet. A hiteldrágulás következtében azonban a helyzet tovább romlott, előfordulhat ugyanis, hogy a magasabb hiteltörlesztőt már nem bírja el az igénylők jövedelme, így a maximálisan felvehető hitelösszeg is kisebb lesz, emiatt pedig még több önerőre lesz szükség a vásárláshoz.

CSOK támogatás

A meglévő gyerekre, gyerekekre igényelt CSOK támogatást önerőként veszik figyelembe a bankok, hiszen a támogatás feltétele – vagyis maga a gyerekvállalás – már teljesült. A vállalt gyerekeknél más a helyzet, itt erősen bankfüggő a dolog, de a Bankmonitor szakértői több olyan nagybankról is tudnak, ahol még a mostani vérzivataros időkben is önerőnek számít.

A CSOK támogatás összege függ a gyerekek számától, valamint attól, hogy használt vagy új építésű ingatant vásárol-e a család. Ezek függvényében a támogatási összeg – ami önerő is lehet akár – 600 ezer forint és 10 millió forint között változhat. (A feltételekről és a pontos összegekről itt tájékozódhatsz.)

Pótfedezet bevonása

Van egy trükk, amivel akár önerő nélkül is kivitelezhető egy lakásvásárlás, ám a megoldás nem minden esetben kivitelezhető. Amennyiben ugyanis a megvásárolni kívánt ingatlanon kívül egyéb ingatlant, esetleg ingatlanokat is be tudunk fedezetként vonni a szerződésbe, akkor ezek összértékének akár 80 százalékát is meghitelezhetik a bankok. Amennyiben pedig a lakás vételára ennél alacsonyabb, akkor az önerő szükségletet máris kipipálhatjuk.

Véleményvezér

Putyin egy NATO tagállam megtámadását fontolgatja

Putyin egy NATO tagállam megtámadását fontolgatja 

Az amerikai hírszerzés feje fontos ügyben ment személyesen Moszkvába.
Kesztyűt dobott Orbán Viktornak Magyar Péter – frissült

Kesztyűt dobott Orbán Viktornak Magyar Péter – frissült 

Magyar Péter Paksra hívta a parlamenti pártok elnökeit.
Meghalt az ukrajnai háború humanista hőse, akit még az oroszok is tiszteltek

Meghalt az ukrajnai háború humanista hőse, akit még az oroszok is tiszteltek 

Tragikus véget ért egy ukrajnai hős sorsa.
Hatalmas fegyvercsomagot kap Ukrajna, de ami igazán meglepő, hogy honnan

Hatalmas fegyvercsomagot kap Ukrajna, de ami igazán meglepő, hogy honnan 

Törökország döntő fontosságú fegyvereket ad el Ukrajnának.
Átlagosan 7 millió forintot buktak a nyugdíjasok az Orbán-kormány idején

Átlagosan 7 millió forintot buktak a nyugdíjasok az Orbán-kormány idején 

Csak a propaganda szintjén jártak jobban a nyugdíjasok az elmúlt 15 évben.

Info & tech

Cégvezetés & irányítás

Piac & marketing


Magyar Brands, Superbrands, Bisnode, Zero CO2 logo