A magyarországi vásárlóerő lejjebb csúszott az európai ranglistán

Magyarországon az egy főre jutó átlagos vásárlóerő közel 7 százalékos emelkedés mellett 11.570 euróra nőtt, ami az európai átlaghoz viszonyítva 38 százalékkal alacsonyabb. Ezzel idén a 30. helyen állunk az európai összehasonlításban.

Az első tíz leggazdagabb település listáját idén újból Üröm vezeti, míg a tavalyi első Nádudvar kiesett a top 10-ből. Paks a negyedik helyre került, Budaörs a második-, míg Nagykovácsi a harmadik helyre jött föl. Az első helyezett vásárlóerő indexe 165,7 százalék, azaz 65,7 százalékkal magasabb az átlagos vásárlóerőnél. (Az országos átlag =100).

A top10-ben szereplők közül 8 település Budapest agglomerációjában, Pest vármegyén belül található kisváros. A toplistában található települések legalább 28,5 százalékkal haladják meg az országos átlagos vásárlóerőt.

Véleményvezér

Hatalmasat kaszálhatnak a jómódúak az olcsó állami lakáshitelen

Hatalmasat kaszálhatnak a jómódúak az olcsó állami lakáshitelen 

Az ügyeskedők nagy korszaka jöhet.
Súlyos kritikát kapott a magyar köztársasági elnök

Súlyos kritikát kapott a magyar köztársasági elnök 

Ezt a kritikát nem teszi zsebre a köztársasági elnök.
A nyugdíjkorhatár utáni várható élettartam Magyarországon a legkevesebb

A nyugdíjkorhatár utáni várható élettartam Magyarországon a legkevesebb 

A magyar egészségügy bizonyítványa a leggyengébb.
Az ukránok szerint Szijjártó Péter hazudott

Az ukránok szerint Szijjártó Péter hazudott 

Gyanús az ukránoknak a magyar külügyminiszter.
A Bige-család visszautasítja Gulyás Gergely vádjait

A Bige-család visszautasítja Gulyás Gergely vádjait 

A kormány nem tud leszállni a Bige-családról.
Nem kell félni, hogy Donald Trump atomtengeralattjárókat küldött Oroszország közelébe

Nem kell félni, hogy Donald Trump atomtengeralattjárókat küldött Oroszország közelébe 

Titok, hogy Trump bejelentésének megfelelően indultak-e amerikai atomtengeralattjárók az orosz partok felé.


Magyar Brands, Superbrands, Bisnode, Zero CO2 logo