A magyarországi vásárlóerő lejjebb csúszott az európai ranglistán

Magyarországon az egy főre jutó átlagos vásárlóerő közel 7 százalékos emelkedés mellett 11.570 euróra nőtt, ami az európai átlaghoz viszonyítva 38 százalékkal alacsonyabb. Ezzel idén a 30. helyen állunk az európai összehasonlításban.

Magyarország: Budapesten és környékén, valamint az osztrák határ mentén legmagasabb a vásárlóerő

Magyarország a vizsgált 42 európai ország közül a 30. helyen áll, és ezzel egy helyet rontott az előző évhez képest. Az egy főre jutó 11 570 eurós átlagos vásárlóerővel a magyarok több mint 38 százalékkal maradnak el az európai átlagtól.

A 20 magyarországi vármegyét vizsgálva kiderül, hogy különösen az öt átlagon felüli vásárlóerővel rendelkező vármegye tudta megvédeni első helyét. Ezek mindegyike Budapest környékén, vagy az osztrák határ felé található. Az egy főre jutó 15 029 eurós költési potenciállal a főváros közel 30 százalékkal az országos átlag felett egyértelműen az első helyen áll.

Az egy főre jutó 11.588 eurós nettó rendelkezésre álló jövedelemmel Veszprém áll a legközelebb az országos átlaghoz, és 18 euróval meg is haladja azt. A top 10 vármegye rangsorában idén a hatodiktól a kilencedik helyig vannak változások. Tolna és Vas a hatodik és a hetedik helyet cseréli, míg Győr Moson-Sopron idén egy helyet lép előre a nyolcadik helyre 10.949 eurós egy főre jutó vásárlóerővel, megelőzve ezzel Hevest.

Az előző évekhez hasonlóan Szabolcs-Szatmár-Bereg megye zárja a rangsort, ahol az egy főre jutó vásárlóerő 8.988 euró, ami több mint 22 százalékkal marad el az országos átlagtól.

„Az idei évben is növekedett Magyarországon a vásárlóerő, és ez a 7 százalék körüli emelkedés várhatóan meghaladja az éves inflációt is. Ez szolid optimizmusra adhat okot a fogyasztást illetően, amennyiben a költési hajlandóság is növekszik a lakosság körében” – nyilatkozta Kui János, a GfK magyarországi geomarketing szakértője.

Véleményvezér

Hatalmasat kaszálhatnak a jómódúak az olcsó állami lakáshitelen

Hatalmasat kaszálhatnak a jómódúak az olcsó állami lakáshitelen 

Az ügyeskedők nagy korszaka jöhet.
Súlyos kritikát kapott a magyar köztársasági elnök

Súlyos kritikát kapott a magyar köztársasági elnök 

Ezt a kritikát nem teszi zsebre a köztársasági elnök.
A nyugdíjkorhatár utáni várható élettartam Magyarországon a legkevesebb

A nyugdíjkorhatár utáni várható élettartam Magyarországon a legkevesebb 

A magyar egészségügy bizonyítványa a leggyengébb.
Az ukránok szerint Szijjártó Péter hazudott

Az ukránok szerint Szijjártó Péter hazudott 

Gyanús az ukránoknak a magyar külügyminiszter.
A Bige-család visszautasítja Gulyás Gergely vádjait

A Bige-család visszautasítja Gulyás Gergely vádjait 

A kormány nem tud leszállni a Bige-családról.
Nem kell félni, hogy Donald Trump atomtengeralattjárókat küldött Oroszország közelébe

Nem kell félni, hogy Donald Trump atomtengeralattjárókat küldött Oroszország közelébe 

Titok, hogy Trump bejelentésének megfelelően indultak-e amerikai atomtengeralattjárók az orosz partok felé.


Magyar Brands, Superbrands, Bisnode, Zero CO2 logo