Éppen ezért gondolom, hogy ehhez az iparághoz egyfajta társadalmi elköteleződés is szükséges. Ha egy gyermek már bölcsődéskortól kezdve jobb minőségű ételeket kap és ehhez még tudatos táplálkozásra nevelés is társul, akkor egészségesebb felnőtt válhat belőle kevesebb hiánybetegséggel, ami hosszabb távon az egészségügyi rendszer terheit is csökkenti.

Azonban csak abból tudunk főzni, amit meg tudunk vásárolni. Ha az élelmiszeripar nem tud megfelelő minőségű alapanyagokat előállítani, akkor mi sem tudunk csodát tenni. Emellett arra is szükség van, hogy a szülők, az önkormányzatok és az oktatási intézmények is partnerek legyenek a közétkeztetés színvonalának javításában.

Hogyan látja manapság a menzák megítélését?

Azt gondolom, hogy a közétkeztetés megítélése sok szempontból még mindig a nyolcvanas években ragadt. Én is olyan menzán nőttem fel, ahol a főzelék, a rántás és a túlfőtt ételek voltak a meghatározók. Azóta azonban a nagyobb piaci szereplők rengeteget fejlődtek, ma már sokkal több innováció jelenik meg a közétkeztetésben.

Tisztában vagyok vele, hogy a paradicsomleves, gulyásleves, rántott hús, bolognai, piskótakocka vonalon le lehetne fedni az egész magyar közétkeztetést, de nem ez a cél, még ha rövid távon egyszerűbb megoldás is lenne. Például 10 nap átlagában csak ötször lehet rizst, krumplit vagy tésztát adni köretként.