Emellett létezik a 37/2014-es EMMI-rendelet (az Emberi Erőforrások Minisztériuma által kiadott rendelet – a szerk.), amiről sokaknak a sócsökkentés jut eszébe. Valójában azért egy jóval összetettebb szabályozásról van szó. 

A rendelet ugyanis meghatározza, hogy az egyes korcsoportok milyen alapanyagokat, milyen mennyiségben és milyen gyakorisággal kaphatnak. Előírja például, hogy tíz nap átlagában hányszor kell halat adni, milyen gyakran lehet tészta vagy burgonya a köret, milyen zsiradékok használhatók, illetve mely alapanyagok vannak tiltólistán. Ezeket a szabályokat a vállalkozóknak kötelező betartaniuk, és a kormányhivatalok rendszeresen ellenőrzik is.

Amikor az EMMI-rendelet 2014-ben elkészült, a minisztérium felmérte az országos helyzetet. Akkor egy adag ebéd nyersanyagnormája 110 és 770 forint között volt. Nyilván az infláció azóta jelentősen megemelte ezeket az összegeket, de ma sincs olyan jogszabály, ami kimondaná, hogy létezik egy minimum nyersanyagnorma, ami alá nem lehet menni.

A kórházi étkeztetésben már van ilyen minimumszabály. Egy teljes élelmezési napra – vagyis reggelire, tízóraira, ebédre és vacsorára együtt – nettó 550 forint az alsó határ.

És ez elegendő?

Nem. Mégis van Magyarországon olyan kórház, ami ezen a szinten tartja a betegélelmezést. Reálisan ma egy beteg napi étkeztetésének nyersanyagköltsége inkább 1800–2000 forint között van.

Egy piaci szolgáltató ezt a minimumszintet nem engedheti meg magának. Mi minden szerződésünket közbeszerzésen nyerjük el, de van egy nagyon fontos alapelvünk. Előre meghatározzuk, hogy milyen nyersanyagnormából lehet megfelelő minőségű ételt készíteni. A korábban említett nyersanyagnorma-sáv középértéke alá nem megyünk.