hirdetés

A föld alá vitték az áramvezetékeket Mosonmagyaróvár környékén, de nem a háború miatt

Az E.ON Hungária Csoport a föld alá vezette középfeszültségű hálózatát Mosonmagyaróvár környékén a túzokok és más nagytestű madarak szabad vonulása érdekében - közölte a cég.

hirdetés

A közlemény szerint Mosonszolnok és Újrónafő között több mint 7 kilométer hosszon cserélték a légvezetékeket földkábelekre.

A természetvédelem egy fontos projektje (Fotó: EON)
A természetvédelem egy fontos projektje (Fotó: EON)

A mintegy 265 millió forint összköltségű madárvédelmi nagyberuházás a Magyarországon és Szlovákián átívelő Danube InGrid programban valósult meg, részben európai uniós forrásból, részben az E.ON Hungária Csoport finanszírozásában.

A közlemény idézi Haraszti Juditot, az E.ON Észak-dunántúli Áramhálózati Zrt. vezérigazgatóját, aki kiemelte: minden újonnan épülő villamosenergia-hálózatuk a madarak számára biztonságos módon épül, és folyamatosan dolgoznak azon, hogy a már meglévők is madárbarátak legyenek.

A közleményben emlékeztetnek: az E.ON Hungária Csoport és a Fertő-Hanság Nemzeti Park Igazgatósága évtizedek óta együttműködik a túzokvédelemben. A most megvalósuló Mosonszolnok-Újrónafő beruházással együtt már több mint 42 kilométeres, a túzokok élőhelyét érintő szakaszon lett akadálymentes az égbolt az E.ON Hungária Csoport szolgáltatási területén, a beruházások összértéke közel egymilliárd forint - áll a közleményben. (MTI)

hirdetés

Véleményvezér

Erősödik a nemzeti valuta és nő a tanárok fizetése a közelben

Erősödik a nemzeti valuta és nő a tanárok fizetése a közelben

Úgy néz ki a csehek pont fordítva csinálnak mindent, mint mi, pedig a szankciós politika őket ugyanúgy érinti, mint minket.
Megfenyegették Hadházy Ákost

Megfenyegették Hadházy Ákost

A falusi szálláshely pályázatból kastélyt építő fideszes polgármester megfenyegette Hadházy Ákos független országgyűlési képviselőt.
Hogyan soroznak az ukránok?

Hogyan soroznak az ukránok?

A rém és álhírek minden háborúnak természetes velejárói. Ezek között kiigazodni viszont fontos egy végzetes konfliktus idején.
Korrupció elleni front indult Ukrajnában

Korrupció elleni front indult Ukrajnában

Szomorú, de a nagy számok azt mutaják, hogy a korrupció nyugatról keletre tartva csak egyre nő. Hogyan lehetne megállítani?
Mi történne ha holnap megszűnnének az ársapkák itthon? Pontos számítás

Mi történne ha holnap megszűnnének az ársapkák itthon? Pontos számítás

Nagy vitatéma, hogy hasznosak-e az ársapkák, vagy nem. A benzin esetében nagy volt a bukta, de kérdés, mi lenne az élelmiszerek esetében.
Imádja a közpénzből vett luxust a fideszes polgármester

Imádja a közpénzből vett luxust a fideszes polgármester

Pétervására város fideszes polgármestere nemcsak kastélyt épített uniós pénz felhasználásával magának.


Magyar Brands, Superbrands, Bisnode, Zero CO2 logo