Vizsgaidőszak

Nemcsak a tagoknak és munkaadóknak, hanem az állami intézményrendszernek is komoly megterhelést okozhatnak a magánnyugdíj- és önkéntes pénztári rendszerben ez évtől bekövetkező változások.

A magánnyugdíj-pénztári tagdíjbevallás 2007. január 1-jétől az adó- és járulékbevallás része lesz, ami azt jelenti, hogy a foglalkoztatóknak nem a pénztárakhoz, hanem az Adó- és Pénzügyi Ellenőrzési Hivatalhoz (APEH) kell küldeniük a bevallásokat és befizetéseket. Az ellenőrzés és a behajtás is az adóhatóság feladata lesz, s a hitelezői igényt szintén ő nyújtja be a felszámolási eljárás során. A tagdíjakat az adóhatóság elkülönítetten kezeli, a túlfizetés nem lesz felhasználható más tartozások kiegyenlítésére.

Bírálatok és kétségek

Az új rendszer bírálói több oldalról is támadják a most bevezetett szabályokat. A pénztárak a pénzüket féltik, mivel egyes vélemények szerint nincs meg a megfelelő informatikai háttér az adóhivatalban ahhoz, hogy megfelelő sebességgel dolgozzák fel az adatokat. A feladatot az is nehezíti, hogy a munkáltatóknak is át kell állniuk az új szisztémára, miközben sokaknak még az elektronikus adóbevallás is új feladat. Ha pedig a befizetések késnek, kárt szenvedhet a pénztárak befektetési tevékenysége.

Juhász István, az APEH elnökhelyettese egy megkeresésre úgy reagált: ennél komolyabb kihívásokkal is megbirkóztak már. Mint mondta, a befizetést 24 órán belül továbbítják majd a címzett pénztárnak, tehát nincs arról szó, hogy "ráülnének" a pénzre.

Több pénztári szakértő is elismerte, hogy logikusabbá válik a rendszer, ha pedig bejáratódik, a munkáltató számára is egyszerűbb lesz a központi bevallás, hiszen nem húsz pénztárral kell tartania a kapcsolatot. Ráadásul még a költségek is csökkenni fognak várakozásaik szerint. Nagy Csaba, az OTP-pénztárak elnöke azonban kockázatosnak tartja az odavezető utat, szerinte ez a változtatási folyamat olyan, mint "amikor menet közben cserélünk kereket az autón". Ha minden simán megy majd, akkor is nagyjából fél évig a működési költségeket meg kell előlegezniük a pénztáraknak, mivel azt csak akkor vonhatják le a befizetésekből, ha az névhez társítható.

Korlátolt kiadások

Az új rendszerű bevallás és befizetés első alkalommal a 2007. januári bevallási időszakra 2007. február 12-én - meghatározott bevallói körben február 20-án - esedékes. Fontos átmeneti rendelkezése az új törvénynek, hogy a 2007. január 1-jét megelőző bevallási időszakra vonatkozó magánnyugdíj-pénztári tagdíj megfizetésére, a tagbevallás pótlására, önellenőrzéssel történő helyesbítésére és ellenőrzésére, valamint a tagdíjtartozás végrehajtására irányuló adóhatósági megkeresésekre a 2006. december 31-én hatályos rendelkezéseket kell alkalmazni - figyelmeztetett a Pénzügyi Szervezetek Állami Felügyelete.

Jelentős változás a költségkorlátozás bevezetése is: a magánnyugdíj-pénztáraknál a tagdíjból 2007-ben együttesen legfeljebb 6 százalék vonható le a működési és likviditási tartalék javára, 2008-tól pedig legfeljebb 4,5 százalék.

Az önkéntes nyugdíjpénztárak esetében a tagdíj évi 10 ezer forintig terjedő részének legfeljebb 10 százaléka, az afeletti részének pedig 6 százaléka vonható le működési és likviditási célokra.

A magán- és az önkéntes pénztáraknál is korlátozzák a vagyonarányos költségeket: 2007-től a vagyonkezelési díj, illetve a pénztár által elszámolt vagyonkezelési költség nem haladhatja meg a tárgyévi átlagvagyon 0,9, jövő évtől pedig 0,8 százalékát.

Új adókötelezettségek

Az egészség- és önsegélyező pénztáraknál változik egyes szolgáltatások adókötelezettsége, egy részük - az életmódjavító szolgáltatások - igénybevétele 2007. június 1-jétől adókötelessé válik.

Az egészségpénztáraknál így adókötelesek lesznek a - tb-körön kívüli - természetgyógyászati szolgáltatások, az üdülés, a sporteszköz-vásárlás, a sporttevékenység, a gyógyszernek nem minősülő gyógyhatású termékek, a gyógyteák, a fog- és szájápolók ártámogatása, valamint az életmódjavító kúrák. Az önsegélyező pénztáraknál úgyszintén a gyógyszernek nem minősülő gyógyhatású termékek, a gyógyteák, a fog- és szájápolók ártámogatása lesz júniustól adóköteles.

Ugyancsak 2007. június 1-jétől az önsegélyező pénztárak kötelező szolgáltatási körébe tartoznak a szociális kockázat - gyermek születése, egészségügyi helyzet, munkanélküliség, halálozás, tűz- és elemi károk - bekövetkezte esetén nyújtott kiegészítő ellátások, a gyógyszer- és gyógyászati segédeszközök ártámogatása, továbbá a vizitdíj fizetéséhez való hozzájárulás.

Az önsegélyező pénztárak januártól opcionálisan, június 1-jétől kötelezően a több pénztártag számlaterhelésével nyújtott szolgáltatások helyett közösségi szolgáltatásokat nyújtanak. A közösségi szolgáltatásokat az e célra létrehozott szolgáltatási tartalékból finanszírozzák. Meghatározott körben - például táppénz és munkanélküli-segély kiegészítése, gyógyszer- és gyógyászatisegédeszköz-támogatás - továbbra is lehet majd egyéni számlás szolgáltatásokat nyújtani.

Véleményvezér

Halálzóna lett Ukrajna keleti része

Halálzóna lett Ukrajna keleti része 

Hatalmas emberveszteségeket szenvednek el az oroszok.
Teljes drónblokádot hirdetett Donyeck útjaira az ukrán hadsereg

Teljes drónblokádot hirdetett Donyeck útjaira az ukrán hadsereg 

A blokád lett a háborúk kulcsszava.
Beindultak a magyarok, dőlnek a részvételi rekordok

Beindultak a magyarok, dőlnek a részvételi rekordok 

Tényleg a demokrácia ünnepe lesz a nap.
Mészáros Lőrinc csodálatos palotát épít magának

Mészáros Lőrinc csodálatos palotát épít magának 

Talán cselédek is lesznek benne.
Durva, a két nagy párt elképesztő mennyiségű delegáltat küldött a szavazatszámláló bizottságokba

Durva, a két nagy párt elképesztő mennyiségű delegáltat küldött a szavazatszámláló bizottságokba 

Egy orrhosszal több szavazatszámlálót delegált a Tisza.


Magyar Brands, Superbrands, Bisnode, Zero CO2 logo