A pénztárak képviselői és érdekképviseletük örömmel látták, hogy az állam egyre "versenyképesebb", és egyre gyakrabban adaptálja a magánszektorban már bevált üzleti szemléletmódot. Így többek közt azt a tapasztalatot, hogy a piacgazdaság szereplői a hosszú távú célok érdekében gyakran az aktuális érdekeiket is háttérbe tudják szorítani.

- A pénztárakat érintő törvénymódosítási javaslat azonban ellentétes ezzel a felfogással, mert az azonnali bevételnövelésért feláldozza a hosszú távú megtakarítások ösztönzését. Pedig az állam szerepének visszaszorulásával az egyéni felelősségnek és az anyagi öngondoskodásnak kellene előtérbe kerülnie - mondta el dr. Zolnay Judit, a Winterthur Biztosító Zrt. vezérigazgató-helyettese.

A Pénztárszövetségek egységes érdek-képviseleti tevékenységének köszönhetően az először napvilágot látott elképzelésekhez képest biztató, hogy a kormányzat elállt a pénztárak hosszú távú kilátásaira és a pénztártagok öngondoskodási hajlandóságára egyaránt súlyosan kiható szándékától, és a tervezett 20 helyett 50 százalékban tervezi megszabni a munkáltató által járulékmentesen nyújtható nyugdíjpénztári tagdíj-hozzájárulás mértékét. Mindazonáltal, az önkéntes nyugdíjpénztárak és a megnyugtatóan fejlődő öngondoskodási hajlandóság elfojtásához vezethet ez a rövid távú megszorító intézkedés, miközben az államnak nem keletkezne többletbevétele. A tapasztalatok ugyanis azt mutatják, hogy a munkáltatók inkább csökkentik a befizetéseket, mint hogy adó- és járulékköteles bérként fizetnék ki a különbözetet.

A várható adórendszerbeli változások a munkáltatói adóterhek általános növekedését jelzik előre, például a természetbeni juttatások esetén 54 százalékra nő a személyi jövedelemadó-teher. Ám a munkáltató nyugdíjpénztári befizetéseinek ez a kifizetési forma még mindig nem konkurense: továbbra is érdemes a munkáltatónak kihasználni a teljes adómentes keretet, és optimalizálnia a juttatások rendszerét.

Sajnálatos azonban, hogy éppen a nyugdíjpénztári juttatási forma esett áldozatul a gazdasági megszorító intézkedéseknek, ez ugyanis csökkenti a tagság és a munkáltatók pénztári rendszerbe vetett bizalmát. Miközben várhatóan kevesebb lesz majd az öngondoskodásra fordított összeg, nem valószínű, hogy többlet-adóbevétel keletkezik, hiszen a munkáltatók eddig is az adómentes határig preferálták a nyugdíjpénztári hozzájárulást.

A bumeráng visszaüt

Ha arra gondolunk, hogy a megszorító intézkedéscsomag célja az állam újraelosztó szerepének átalakítása és egy hosszú távon hatékony, igazságos szolgáltató rendszer létrehozása, kétségeink támadnak. A legtöbb szakértő ugyanis úgy látja, hogy az állam képtelen lesz saját eszközrendszerével megoldani a nyugdíj és az egészségügy problémáit, és a korábbiaknál jóval nagyobb szerepet kell szánni az öngondoskodás elvének. Tény viszont, hogy az emberek ma csak erős pénzügyi érdekeltség mellett hajlandók valós áldozatokat hozni az öngondoskodás szellemében.

- Így minden olyan lépés, amely visszavesz az öngondoskodást célzó-ösztönző rendszerekből, társadalmi méretekben káros és hosszú-, de inkább középtávon durván vissza fog ütni az államháztartás egyensúlyára - érzékeltette a problémát dr. Csepi Lajos, az Aranykor Nyugdíjpénztár és Aranykor Egészségpénztár ügyvezetője.

Az önkéntes nyugdíjpénztárban azoknak a megtakarításai fognak kisebb mértékben növekedni, akik béren kívüli juttatásként jelenleg többet kapnak havonta a minimálbér 50 százalékánál. Ez azonban a cég önkéntes nyugdíjpénztári ágazatában a munkáltatói tagdíjátvállalásban részesülők alig 6,42 százalékát érinti.

#page#

A holnap többe kerül

Az egészség- és önsegélyező pénztárban még ennél is drasztikusabban csökkent a havonta költségkímélő módon adható juttatás mértéke: 2007. január 1-jétől ez havi szinten már csak a minimálbér 20 százaléka lehet. Az elmúlt években ezen a területen is kedvező irányban fejlődött az öngondoskodási hajlandóság: mind a munkáltatók, mind a tagok felismerték, hogy az egészség-megőrzési, rekreációs célú szolgáltatások a befizetéseken keresztül kedvezőbben érhetők el. A befizetők tették ezt abban a hiszemben, hogy így egészségesebbek, teherbíróbbak lesznek. Ennek ismeretében nehezen érthető, az állam miért nem támogatja azokat, akik saját vagy dolgozóik egészségére áldoznak, hiszen ezáltal feltehetően kevesebbet kellene rájuk költeni a jövőben az egészségügy keretein belül. Az öngondoskodás hosszú távú tervezést és megelőzést jelent, nem pedig tűzoltást. Ha a kormány ma elveszi az egészség- és önsegélyező pénztári tagok egészségmegőrzésre, szociális biztonságra fordítható befizetéseit, akkor holnap annak többszörösét kell megfizettetnie betegellátásukra, szociális rászorultak támogatására.

Nem segíti növekedni a magán-nyugdíjpénztárban tag, de átmenetileg jövedelemmel nem rendelkezők öngondoskodási hajlandóságát az, hogy a megállapodás alapján fizetett magán-nyugdíjpénztári tagdíjak adókedvezményét 2007-től csak legfeljebb 3,9 millió forintos jövedelem esetén lehet visszaigényelni. A kedvezmény összege a lakáshitelek, biztosítások kedvezményével együtt legfeljebb évi 100 ezer forint lehet, holott idén erre a nyugdíjpénztári adókedvezményre még nincs sem jövedelem-, sem összegkorlát.

Az a tervezett törvénymódosítás, hogy minden biztosított és foglalkoztató a minimálbér kétszerese után köteles a magán-nyugdíjpénztári tagdíjat és foglalkoztatói nyugdíjjárulékot megfizetni, feltehetően szintén a magasabb szintű költségvetési bevétel elérését célozza. Kétséges azonban, hogy a közteherfizetés alól kibúvók ösztönzésének ez lenne a leghatásosabb módja.

Jobb lett volna hagyni

A szakértők megítélése szerint a megszorító lépéseknek csak akkor van értelmük, ha azok illeszkednek mindannyiunk közös érdekéhez: az egyéni öngondoskodás erősítéséhez és az állam szerepvállalásának mérsékléséhez. Az intézkedéscsomag részleteinek napvilágra kerülése után a szakmai szervezeteknek volt lehetősége a tervezet észrevételezésére. Ennek köszönhetően némiképp sikerült élét venni az eredeti, jóval súlyosabbra tervezett lépéseknek.

Ez azonban nem változtat azon, hogy az önkéntes pénztári szektort érintő intézkedések nem segítik a kormányzat rövid távú egyensúlyi problémáinak megoldását, hosszabb távon pedig kifejezetten ellentétesek a nyugdíj- és az egészségügy gondjainak megoldását ígérő mozgásirányokkal. Ezeket az intézkedéseket akkor lehetett volna "jobban eltalálni", ha a kedvezményes juttatások mértéke kisebb mértékben csökken. Jól pedig talán csak akkor, ha semmi nem történik.