A közvélemény Forgács Istvánt és a résztulajdonában álló cége nevét is a "társadalmi kapcsolatépítés" szempontjából ismerheti, hiszen hosszú évek óta szervezője a parlamenti képviselők és az állami vezetők teniszkupájának, a "Tisztelt Ász"-nak és más sportrendezvényeknek is. Kis túlzással a teljes politikai elit szerepel az ügyvezető irodájának falát díszítő tablón, amin a legtöbbet játszó volt és jelenlegi képviselők és miniszterek láthatók Áder Jánostól Stumpf Istvánon és Pintér Sándoron át Szilvásy Györgyig és Kovács Lászlóig. Forgács István a legutóbbi teniszkupán óriásplakátra nyomtatta a fotókat, és a teniszklub bejáratánál ez köszöntötte a résztvevőket. Mindenki próbálta lefotózni, ám keveseknek sikerült: meglepetésként a HGS Reklám Kft. a kupa végén mindenkit megajándékozott egy példánnyal.
- Mit gondol, mitől lett sikeres ez a kezdeményezés? Mi az, ami miatt a szélsőséges megnyilvánulások és permanens választási kampányok országában kormánypártiak és ellenzékiek évente többször is találkoznak, sportszerű körülmények között?
- Ezek a rendezvények 1998 óta folynak, lehetőséget adnak a politika csinálóinak egy olyan találkozásra, ahol, ha mást nem, felesleges előítélet nélkül kommunikálhatnak egymással, mivel magánemberként vannak jelen. A szándék mindezekben közös: a résztvevőknek van alkalmuk a szokottól eltérő körülmények között megismerni egymást, és azt vallom, hogy ez talán egy olyan kommunikációs csatorna, amit még nem használtak ki.
- Hogyan szervezte az első sporteseményt?
- Több társasági sportrendezvényt szerveztem cégek megbízásából a kilencvenes évek elején-közepén, amelyeken részt vettek politikusok is. Ez adta az ötletet. A résztvevők létszáma fokozatosan emelkedett, mára hetvenen-kilencvenen vesznek részt a "Tisztelt Ász!" teniszversenyeken. Ebben a létszámban benne vannak a parlamenti képviselők és az állami vezetők, az ő teniszpartnereik, az előző parlamenti ciklusok miniszterei, valamint az eseményt támogató cégek vezetői.
- Azt értem, hogy ezek az események megadják a lehetőséget arra, hogy "sporttársakként" legyenek együtt választott vezetőink, de vajon élnek-e ezzel az általában egymásra ellenségként tekintő politikusaink?
- A 2002-es durva hangvételű választási kampány után aggódtam is emiatt. Azt mondták sokan ismerőseim közül, hogy ebben a felfokozott hangulatban nincs értelme megrendezni a teniszversenyt, pláne, hogy nemcsak a politikusok között fajult el a politika, hanem a magánembereket is megosztotta. Ehhez képest a júniusban megrendezett versenyre a résztvevők szinte teljes létszámban megjelentek, és sportemberként viselkedtek. Ez fontos értékmérője volt ennek a típusú eseménynek.
- Akkor még messze vagyunk a japán parlamentben megszokott kézitusáktól...
- Nem, ott nem tartunk... Természetesen, amikor elindítottuk, nem tudhattam, meddig fog tartani. Nem tudtuk, hogyan hatnak majd rá a kormányváltások. Az évi két esemény túlélte a választásokat, és mára elfogadottá vált a politika minden oldalán. Egyébként nem akarjuk "túlmisztifikálni" a teniszversenyeket: azt valljuk, hogy aki betöltötte a negyvenedik életévét, és egészséges akar maradni, keresnie kell egy sokáig űzhető sportot. Nincs ez máshogy a parlamenti képviselőknél sem. A siker mérője az is, hogy volt állami vezetők és képviselők továbbra is részt vesznek az eseményeken: például Gógl Árpád volt egészségügyi miniszter, Németh Imre exagrárminiszter vagy Györgyi Kálmán egykori legfőbb ügyész is minden alkalommal megkapja a meghívót, és el is jön játszani.
- Azt azért nehezen lehet elképzelni, hogy korábbi és jelenlegi politikai ellenfelek tenisz közben barátokká válnak, vagy éppen a rendezvény főszervezője teljesen kimarad a csatározásokból...
- Természetesen volt arra példa, hogy némi nyomás nehezedett rám hol az egyik, hol a másik oldalról, jelezve, ezt vagy azt a politikust ne hívjam meg. Én a munkámban is arra próbálok törekedni, hogy ha lehet, akkor inkább a békét és a nyugalmat részesítem előnyben. Persze kellett már - utólag megmosolyogtató ügyekben - közvetíteni a felek között: egyszer a vita azon folyt, hogy mekkora kapura játsszanak a csapatok a futballtornán. Az egyik csapatnak az volt az érdeke, hogy kézilabdakapura játsszanak, a másik csapat négyméteres kaput akart. Akkoriban olyan volt a hangulat, hogy még egy ilyen dologban is közvetítőre volt szükség. Nem tagadom, néha a pályán is érezni azt a kommunikációs zavart, amit a közvélemény a politikusoknál megszokott.
- Ezek szerint önt elfogadják döntőbírónak?
- Aki eljön, azt sportembernek tekintjük, itt nincsenek politikai kategóriák, egyforma megítélés alá esik kormánypárti és ellenzéki. Az elején nagyon erős kontrollt éreztem, hiszen a szabályok felállításánál, a sorsolásnál mindig éber szemek figyelték a pártatlanságomat. Nem is találtak rajtam fogást, hiszen épp ez a lényege az egész rendezvénynek: itt nem a politika dominál. A résztvevők úgy élik meg, hogy itt mindenki saját maga lehet, mindegy, milyen tisztséget viselt a múltban, vagy visel a rendezvény időpontjában. Én egyébként politikai jellegű eszmecserébe és vitába nem bocsátkozom a pályán és annak közelében.
- Mit gondol, miért nem szerepel, legalábbis nem túl hangsúlyosan, a magyar tömegmédiában a "Csók Tenisz" vagy a "Tisztelt Ász"?
- Minden verseny után megjelenik tudósítás néhány médiumban. A nagyobb nyilvánosság akadálya szerintem az, hogy egy konfliktusmentes eseményt a legtöbbször nem tartanak hírértékűnek a szerkesztőségek...
- Rendezvényszervező cége, a HGS 1996 óta van jelen a piacon. Mi az, amit a tizenkét év alatt felhalmozott tudásából és tapasztalatából hasznosított az említett rendezvényekben?
- Azt hiszem azt, hogy egy esemény összeállításánál és megszervezésénél igyekszünk különös figyelmet fordítani arra, hogy a hangulat családias, ugyanakkor exkluzív is legyen. Igazából ez a motorja a sikerünknek: iskolában nem tanulhatók meg az általunk szervezett rendezvények jellemzői. Amikor egy cég partnertalálkozót szervez, akkor is ez vezérel minket: Varga Judit tulajdonostársammal és a csapattal e két fontos koncepcionális cél mellett a végrehajtásra is kellő figyelmet fordítunk. A résztvevők nem is sejtik, hogy sok esetben kétszer-háromszor annyi ember dolgozott a szervezésben, mint a meghívottak száma... Ez persze nem azért van, mert nem szabunk korlátot a költségeknek, hanem mert így biztosítható a személyesség megteremtése, hogy mindenki azt érezze, érte van a rendezvény. Sikerünk fokmérője pedig az, hogy aki meghívót kap tőlünk, az bizalommal van irántunk, és ha ideje engedi, el is jön az eseményre...
- Ismerve az események mennyiségét, ez komoly siker. Hogyan érte ezt el? Nyilván voltak kudarcok és lejtmenetek az úton...
- Én is próbáltam már megfogalmazni, hogyan jutottunk idáig, de amire rájöttem, attól nem lettem okosabb: ha az ember tud tanulni a saját kudarcaiból, akkor sikeres lehet. Még csak fordulópontokat se tudok felsorolni az elmúlt tizenkét évből. Voltak persze mélypontok a cég életében, ezeket szerencsére átvészeltük. Dekonjunktúra volt a rendezvényszervező piacon a reprezentációs adó bevezetésekor is. Az adóteher a piac felét eltüntette, hiszen jelentősen megemelte a költségeket. Ekkor rendezvényszervezőnek indult cégünk elkezdett új lábakra is állni: a céges megbízások mellett hoszteszügynökséget építettünk ki, hiszen a rendezvények meglehetősen szezonálisak: tavasszal az április-május, aztán az ősz eleje, szeptember-október és a november vége-december eleje számít nálunk erős időszaknak.
- És az év fennmaradó részében?
- A csúcsidőszakon kívül próbáltunk pályázaton indulni, és más megbízásokat elnyerni, de aztán - a referenciagyűjtés időszaka után, amikor egy cég nyilván veszteségeket is hajlandó elszenvedni - rádöbbentünk, hogy az erős árverseny mellett csak azért, hogy munkánk legyen, nem érdemes mindent elvállalni. Olyan tevékenységgel bővültünk, ami kapcsolódott a rendezvényszervezéshez, és a felhalmozott kapcsolati tőkére épülhetett. Először belefogtunk egy épületfestésnek nevezett szolgáltatásba. Két év után kiderült, hogy olyan technológiát igényel olyan árszinten, amit a magyar piac nem fizet meg. Nem tagadom, jelentős veszteséget szenvedtünk el ezzel - ahogy mi neveztük - a "gigantikus vetítéssel".
- Merre fordultak ez után a kurdarc után?
- Végeredményben az előéletem adta az ötletet: korábban nagy szerelmem volt az újságírás, és PR-igazgató is voltam. Azt láttuk, hogy nagymértékben szükség van a PR-tanácsadásra, hiszen a magyar üzleti életben a felsővezetők olykor magukra maradtak ezen a téren. Ebben a tevékenységben nagyon fontos a mindkét fél részéről meglévő bizalmi viszony. Ugyanilyen fontos, hogy képesek vagyunk kívülről szemlélni a céget, és ennélfogva - szemben a megrendelővel - pártatlan és objektív megoldásokat nyújtani. Természetesen én a saját cégemet sem "látom olyan jól", mint kellene. Szerencsére a HGS-ben dolgozók szakértelme és tapasztalata kiváló háttér lehet a PR-tanácsadási munka operatív végzésére és a kreatív tervezésre is.
- Akkor önnek is van ilyen segítsége?
- Van néhány személy, akinek figyelek a véleményére, hiszen ők is kívülről látnak minket.
A pályán lévő csapatok tagjai ezúttal is a Magyar Köztársaság kormányából - köztük négy miniszter: Bajnai Gordon, Veres János, Szabó Imre, Szilvásy György -, a magyarországi nagyvállalatok tulajdonosaiból és vezetőiből - többek között Csányi Sándor, Veres Tibor és Hülvely István képviselte őket - és a munkavállalói érdekképviseletek vezetőiből - hét elnök rúgta a bőrt Sáling József irányításával - kerültek ki. Természetesen ki-ki vérmérséklete és hovatartozása alapján szurkolt a pályán lévőknek, bár valószínű, hogy a semleges nézők inkább szimpatizáltak Dáviddal (szakszervezetek), mint a két Góliáttal. Ha így tették, jól tették, hiszen az OÉT TOP Kupát a szakszervezetek gárdája nyerte meg az üzletemberek és a kormány csapata előtt.