Legalább százmillió forintot ért az a tartalék transzformátor, amely Budapest külvárosában leégett. Az Elmű munkatársa arról tájékoztatta a nyilvánosságot, hogy a bűnözők hegesztőpisztollyal akarták megfúrni a berendezést a benne lévő réztekercsért. Az elkövetőknek azonban legfeljebb csak ahhoz volt elég "sütnivalójuk", hogy "befektessenek" a lopásba - hegesztőfelszerelést, teherautót, darabolószerszámot "keríthettek" -, mivel annyira magas a réz világpiaci ára, hogy még így is "megérte". A november közepén történt "transzformátorkibelezés" azonban csak azért került be a sajtóba, mert a tolvajok jókora tüzet okoztak. Amúgy hovatovább annyira mindennapos a fémlopás, hogy legfeljebb csak akkor szisszenünk fel, amikor meghalljuk, a néhai miniszterelnöknek, Antall Józsefnek többedik szobrát viszik el a talapzatról.

Meglehet, a laikus nem is téved, amikor azt gondolja, több történik, mint az, hogy néhányak megélhetésükért bűnöznek: vállalatszerű szervezetek kellenek ahhoz, hogy síneket szedjenek fel, anyagot daruzzanak teherautókra, majd értékesítsék is azt valahol. Történik mindez ott, ahol valamikor a vas és acél országát akarták felépíteni, de mára már alig maradt valami a diósgyőri, ózdi, csepeli kohászatból, örökre bezárt a színesfémek csepeli nagyvállalata, s megszűntek a nehézfém-kohászati kapacitások is.

- Mégis éppen napjainkban alakultak úgy az árak és a piaci, értékesítési viszonyok, hogy igen jól megélnek emberek a különböző fémek lopásából - jelentette ki a Piac és Profitnak dr. Hatala Pál, a Magyar Öntészeti Szövetség ügyvezetője. - De az is vitathatatlan, hogy a nagykereskedő vállalkozásokat nem lehet azonosítani a megélhetési bűnözőkkel.

A szövetség ügyvezetője ezzel együtt is megkockáztatja: adott esetben a hulladékkereskedő fegyelmezettségén is múlhat, hogy a szállítmányokba bekerül-e lopott anyag is. Hatala Pál szerint azonban illik tisztán látni, s a számok alapján nem elhamarkodottan ítélkezni. Tavaly - kiszámolták - éppen 1,5 tonnát tett ki az ellopott szobrok súlya: a 100 ezer tonnányi színesfémhez mérve valóban "csekélység". De ennél is fontosabb, hogy a fémhulladékkal foglalkozó nagykereskedelmi cégek hírnevüket, üzleti becsületüket kockáztatnák, ha lopott műalkotásokat vennének át.

Drótot kapnak

Mégsem árt tudni, mi is történik a fémtárgyakkal, hogy a súlyuk megmarad, de az alakjuk, fazonjuk, formájuk felismerhetetlenné válik, és "megéri-e" beolvasztani, feldarabolni őket.

Mint kiderült, az egykori Csepel Művek területén, az egyik öntödei üzemépületben működő szövetségnél is igyekeznek ilyesfajta adatokat gyűjteni.

- Jó lenne már, ha tetten lehetne érni a vállalkozói jogosítvány nélkül "dolgozókat", akik például a hulladékkereskedő cégek elől nyernek el tendereket - utal azokra a különös piaci szereplőkre Hatala Pál, akik a legális cégek elől fel tudnak vásárolni anyagokat drágábban és zsebekbe dugott pénzek ellenében. - Az egyik autóbontó vállalkozás megnyert egy tendert, s jogossá vált arra, hogy az önkormányzatok által megjelölt helyekről elszállítsa a roncskocsikat. A helyhatóságokkal kötött egyezség szerint a vállalat a bejelentéstől számított 24 órán belül szállítja el az autót. Azaz nem szállítja el, mert tízből hetet már nem talál a megadott címen: rendre leadják a "drótot" a láthatatlan "cégeknek".

Hatala Pál "története" az is, hogy az alumíniumkohászati vállalat anyagából készült termékek gyártási hulladékát nem vásárolhatta vissza a gyártó cég, ugyanis azt egyszerűen nem voltak hajlandók eladni neki. Helyette odaadták a jogosítvány nélküli illegális fémkereskedőnek... Az is tévedés, hogy a lopott síneket elvinnék a hulladékkal foglalkozó vállalatokhoz. Mivel többet kibírnak, mint a vasbeton gerendák, ezért eleve építkezések számára lopják el a vágányokat.

A fémhulladékokkal kereskedő nagyvállalat, az Intermetal Kft. tulajdonos vezetője, a Magyar Fémszövetség soros elnöke, Vincze Gábor - tisztségénél fogva - gyakorta fogad eltűnt szobrok után kutakodó hivatalos személyeket. Rendre kiderül, hogy rossz helyen kopogtatnak, hiszen a leggyakoribb "útvonala" a bronznak nem a hulladékkereskedelem, hanem például az olyan öntöde, ahol szobrászok dolgoznak, lehetőleg igen jó alapanyaggal. Az orgazdák sokkal inkább nagyobb tételekkel foglalkoznak, s a révükön meglopott áldozatok nem annyira a közterek, ahol állnak a műalkotások, hanem az áramszolgáltató, a távközlési vállalatok, a vasút. Tőlük tonnák ezrei tűnnek el.

- Akkor, amikor már ezer forint egy kiló réz ára, már nem egyszerűen megélhetési bűnözésről lehet beszélni, hanem bűnözésről - fogalmaz a Piac és Profitnak Vincze Gábor. - Aki szerszámokat, eszközöket szerez be, hogy le tudjon dönteni egy trafóállomást, az nem két kiló kenyeret akar venni magának.

Téves adatvédelem

A hulladékfém-kereskedő, a valóban szem előtt lévő vállalkozások talán valóban nem partnerei a tolvajoknak. Elképzelhetetlen is lenne, hogy nem az ipari partnerektől legálisan vásárolnák meg az idei több mint egymillió tonna exportra kerülő acél-, 25 ezer tonna alumínium- s szintén 25 ezer tonna rézhulladékot. Mellettük szól az is, hogy a hulladék- és a fémkereskedelem szövetségéhez tartozó vállalkozások vezetői első szóra fogadták el a rendőrség meghívását arra a tanácskozásra, amelyen az eltűnt szobrokról, kábelekről, sínekről és a védekezésről érveltek a megkárosított cégek és önkormányzatok képviselőivel együtt. Ott is kifejtették, és azóta is azon a véleményen vannak a fémszövetségi szakemberek, hogy a sokkal következetesebben betartatott szabályokkal lehetne egyről a kettőre jutni.

- Javasoltuk, tekintettel arra, hogy a magánember is elvihet fémhulladékot az átvevőhelyre, hogy személyi igazolvánnyal kelljen mindenkinek dokumentálnia az eladást - ismétli meg szervezete érveit Vincze Gábor. - Ma ez nem kötelező, s a kereskedő, ha akarja, nem kéri el az igazolványt, és főleg nem nevesíti az ügyletet. Tudjuk, hogy adatvédelmi szempontokra szokás hivatkozni, eléggé helytelenül, hiszen még mobiltelefont is csak az összes fontos személyes adat "átadása" után vehetünk. Aki nem lopott, nem kétes eredetű fémet akar eladni, az gond nélkül bemutatja az igazolványát, s a vevő, továbbeladó cég is legális áruval kereskedhet csak. Az illegálisan fémkereskedelemmel foglalkozókat - álvállalkozásokat - azonban senki nem ellenőrzi, a hatóságok csak a látható, adófizető, minden tonna árut dokumentáló vállalatokra utaznak.

Nem véletlenül, velük - a nyilvánvaló módon működő cégekkel - valóban nem kell bajlódni, nem kell sem őket, sem az árut megkeresni, minden azonnal "tetten érhető", s a hatóság akkor is dolgozik, ha náluk hiába keresik a szobrok, a kábelek tolvajait.

A fémmel üzletelő orgazdák számát egyébként sem lehet ma már tudni - olvasható ki a Magyar Fémszövetség soros elnökének "könyveléséből" -, hiszen egy éve a jogalkotók nem továbbfejlesztették, hanem megszüntették a hulladékanyagokkal foglalkozó vállalkozások regisztrációját.

- Mutogatnak a falvak, városok polgármesterei Budapestre, hogy ott kell keresni a kábeleket, csatornafedeleket, rézöntvényeket eltulajdonítókat ahelyett, hogy előbb benéznének az otthoni portákra, s ahol egyik napról a másikra nem regisztrált hulladékkereskedőknél fémkupacok nőnek, majd eltűnnek, aztán megint nőnek, ott tennének rendet - fakad ki hasonlóan Vincze Gábor üzleti konkurense, Jeff Kimball, a Loacker Recycling Hulladékhasznosító Kft. kereskedelmi igazgatója is a Piac és Profitnak nyilatkozva.

Kimball úr nem csupán alanyi jogon hozza be a magyar fémhulladékpiacra a nemzetközi szemléletet. Túl azon, hogy készségesen felvázolja a tartósan roppant magas színesfémárak amerikai és európai hatásmechanizmusát, bemutatja azt is, hogy a nullaszázalékos magyarországi hulladékfémáfa hogyan alakította át az eladási statisztikákat. Angliában - utal a fémdrágulás alvilági hatásaira a kereskedelmi igazgató - újabban tehergépjárműveket rabolnak el a rajtuk lévő színesfémmel együtt. Amerikában meg az a legújabb divat, hogy katalizátorokat lopnak ki parkoló autókból a bennük lévő értékes anyagokért. Svédországban, Hollandiában épülő házakban, a falakból húzzák ki a rézkábeleket - tonnaszám.

- A hulladékanyagok régebben előbb-utóbb eljutottak valamelyik nagykereskedő céghez Magyarországon, most azonban úgy képesek tonnák ezrei átjutni a határokon, hogy azokat hivatásos szakcég látná - rajzolja fel a legújabb "útvonaltérképet" Jeff Kimball. - Nem is az az igazi probléma, hogy bennünket kikerül ez az "áru", hanem az, hogy az adóhatóság elől is eltűnik az "exportőr". Magyarországon 2006. január 1-jétől áfa terheli a fémhulladékot, ellenben Szlovákiában, Németországban is visszaigényelhető az általános forgalmi adó. Zavartalanul, láthatatlanul mennek ki már most is a szállítmányok.

A "nyitott határok" előtt a magyar cégek színesfémhulladék-exportja pontosan megegyezett azzal, amit a szlovák cégek importként jelentettek az uniós szervezeteknek. Jeff Kimball statisztikája szerint még 2004-ben sem volt semmi különösebb, 2005-ben Magyarország csak "papíron" exportált, a valóságban jókora áfacsalás ment végbe, hiszen áru nem ment át Szlovákiába.

- A következő évben, 2006-ban lépett életbe az úgynevezett fordított áfa szabálya, s ennek folyományaként szinte észrevétlenül került sor ötezer tonnányi réz- és rézötvözet-hulladék szlovákiai exportjára - oknyomoz az osztrák tulajdonú magyar vállalat amerikai kereskedelmi igazgatója. - Magyarországon a hivatalos, legális kereskedelem árai alá - felül... - kínálva vették meg a rézhulladékot, amely átjutva a határon már szlovák belföldi áruként került be az ottani kereskedelmi csatornákba, szintén olcsóbban. Az idei kivitel Magyarországról ráfért három kocsira, a szlovák rézfeldolgozó cég hulladékbeszerzése azonban a korábbi mennyiséggel azonos maradt. Emellett Magyarországon ott, ahol a legális nagykereskedések vették meg az anyagokat, ma is eladják a korábbi hulladékmennyiségeket, de már nem nekünk, a számlával vásárló, költségeiket az árakba bekalkuláló hivatalos cégeknek, hanem azoknak, akik zsebből és többet fizetnek, mint mi.

Megtaláltuk volna, hogy merre is lehet Antall József szobra, hol is van a fel nem gyulladt transzformátorok belseje, s tudjuk, merre keressük a hírközlés cégeinek vezetékeit? Netán valahol úton vannak valamelyik "hulladékáfás" ország rézkohászatához? Bizony, lehet. Csupán azt nem tudjuk, hány Antall-portrénak kell még eltűnnie ahhoz, hogy a hivatalos "fémkeresők" ne az üzleti szféra látható, adófizető, legálisan dolgozó szereplőit találják csak meg, hanem azokat is, akik valóban magukhoz veszik az alkotásokat is.