A hanyatló amerikai és európai gazdaságok ugyan rontották Kína exportteljesítményét, a kormányzati ösztönzőcsomag azonban megtette a magáét. Az ehhez társuló hitelboom - állítólag a kínai bankok bármikor adnak hitelt, ha „felülről" ilyen utasítást kapnak - elegendő volt ahhoz, hogy 2009-ben az ország gazdasága 8,7 százalékkal nőjön: ez a szám ugyan kisebb, mint korábban, de továbbra is impozáns - írja a The Economist januári különszámában. A kínai országos statisztikai hivatal jelentése szerint a GDP tavaly elérte a 33,54 ezermilliárd jüant (4,91 ezermilliárd dollárt). A legtöbb országgal ellentétben pedig a kínai állam azt is megengedheti magának, hogy a bővülés fenntartása érdekében a támogatásokat 2010-ben is folytassa, ha kell.
Persze az elsősorban az állami ösztönzőknek köszönhető növekedés nem igazán bizalomkeltő, különösen, hogy a kínai gazdaság továbbra sem kiegyensúlyozott. A szorgosan dolgozó kínai nép egyelőre nagyon vigyáz nehezen megkeresett pénzére, és a tényleges kereslet által generált fogyasztás szintje alacsony. Az alulértékelt jüan fenntarthatósága szintén megkérdőjelezhető. Ez azonban csupán hosszú távon okozhat gondot, a 2010-es növekedés szintjét nem fogja befolyásolni. Ma még fontosabbnak tűnik a világ számára, hogy a kínai sárkány farkán minél többen felkapaszkodjanak.
A statisztikai hivatal januárban publikált adatai szerint 2009-ben jelentős források áramlottak az ingatlanfejlesztésekbe, az útépítésekbe és más infrastrukturális beruházásokba. A teljes állóeszköz-beruházás több mint 22 ezermilliárd jüan (3,29 ezermilliárd dollár) volt, ami az előző évhez viszonyítva több mint 30 százalékos növekedés. Ezek az állami hátterű nagyberuházások exportpiacot teremtenek Ausztráliától Brazíliáig számos ország számára - India is igyekszik meglovagolni a lehetőségeket -, emellett Kínának a kelet-európai országok kilábalásában is szerepe lehet, mert a térség nemcsak kedvező terep a tőkének, hanem kiválthatja az éppen gyengélkedő hagyományos exportpiacokat.
Ugyanakkor meglepő lenne, ha Kína növekedése senkiből nem váltana ki aggodalmat - véli Simon Long, a The Economist Ázsia-szakértője. Tanulmányában rámutat: 2005-ben az amerikai nemzetbiztonsági tanács Kína 21. századi felemelkedését a 19. századi Németországéhoz és a 20. századi Amerikáéhoz hasonlította, s a hatás ugyanolyan drámai lehet. Ennek több okát is említi. Kína - és mellette India - a világ legnagyobb népességű országa. Egyesek szerint a kínai munkaerő megjelenése a globális piacokon alig egy generáción belül a feje tetejére állíthatja a világgazdaságot. Az egyre vagyonosabb ázsiai fogyasztók fokozódó igényeinek kielégítése pedig olyan hatást gyakorolhat Földünk erőforrásaira, amely az egyik legmeghatározóbb tényező lehet a kontinens jövőjét illetően.
Simon Long szerint Kína ahelyett, hogy megnyugtatóan igyekezne fellépni, gyakran támadóan és dühödten politizál. A szakértő négy terület említ, ahol szerinte „finomabb" viselkedésre lenne szükség. A kínai kormány ugyan hatalmas pénzügyi ösztönzők révén fenn tudja tartani az ország növekedését, de észre kellene vennie, hogy ez addig van így, amíg a nyugati világ megveszi a kínai termékeket. Fontos lenne az is, véli Long, hogy az ázsiai ország viszonozza a politikai és kulturális különbségek elfogadását, amelyet ő olyannyira követel magának a nyugati világtól. Harmadrészt a kínai hadseregnek is többet kellene tennie azért, hogy bebizonyítsa: a tavaly októberben, a Kínai Népköztársaság megalakulása 60. évfordulójának alkalmával rendezett pekingi felvonuláson keltett félelmetes hatás nem jelent fenyegetést vagy megfélemlítést. A klímaváltozás kapcsán is egyre nagyobb a teher a kínai államon. Önérdekből is kooperálnia kellene: az erősen túlzsúfolt, vízhiányos északi tartományok a veszélyeztetett területek sorában az elsők között állnak. Amúgy úgy tűnik, az ország egyáltalán nem fogadja el magára nézve a globális játékszabályokat. Egyrészt azt szeretné, ha úgy tekintetnének rá, mint világhatalomra - Amerikával osztozva e címen -, másrészt az ezzel járó költségeket szeretné megspórolni.
Üzletkötéseknek is helyet adó, Kínát a nemzetközi média középpontjába helyező eseményekből idén nem lesz hiány: az Ázsia pénzügyi központjaként emlegetett Sanghajban májusban nyílik meg a világkiállítás, novemberben pedig Guangzhou ad otthont az Ázsiai Játékoknak, amelynek kapcsán több világkülönlegességnek számító épület, például a 440 méter magas Nemzetközi Üzleti Központ, a tévétorony vagy az új operaház befejezését is ígérik a város vezetői. E mellett 2010 néhány kevésbé szembetűnő, ám hosszú távon annál fontosabb jelenség éve is lehet: egyrészt a jelenlegi növekedési pálya által rajzolt irány szerint Kína ebben az évben kiszoríthatja Japánt a világ második legnagyobb gazdasága pozíciójából, másrészt az ország idén eléri a „demográfiai hasznosság" csúcsát, ettől kezdve ott is növekszik az öregek aránya a dolgozó lakosságra vetítve.
Többen úgy vélik, hogy 2010-ben és az ezt követő néhány évben dőlhet el, hogy végül milyen pozíciót tud Kína tartósan megszerezni.
