ÁR ÉS ÉRTÉK: Kreatív szükség
Amióta a magángazdaság tért nyert Magyarországon, azóta tőkeszegény a hazai mikro-, kis- és középvállalati mezőny. Unalomig hangoztatott versenyhátrányunk az alultőkésítettség, a forráshiány. A 2008-ban elindult gazdasági világválság megtette a maga romboló hatását a világban és nálunk is. A hazai kkv-k zöme azonban a mai napig nem tud a gödörből kimászni, még akkor sem, ha úgy hallja, a világgazdasági válság már kezd véget érni, a fellendülés már elkezdődött a szomszédainknál is. Magyarországot ugyanis már eleve rossz gazdasági állapotban érte el a válság, valamint a kkv-k zöme az elmúlt majd három évben úgy akarta túlélni, átvészelni a nehéz időket, hogy gyakorlatilag azt a picinyke tartalékát élte fel, amely már akkor is kevés volt, amikor a bajok elkezdődtek.
Aki járja a várost, láthatja, hogy a boltok már a szezon kezdetekor akcióznak, gyakorlatilag egész évben áron alul kínálják portékáikat. Régen nem tudják árréseiket érvényesíteni, a forgótőkéjüket vagy annak töredékét akarják minél gyorsabban kinyerni a vállalkozásukból, hogy egyre szűkülő forrásaikat egyre gyorsabban forgathassák, remélve, hogy valami egyszer csak történni fog, s hátha megússzák a bezárást.
Szektorok kerültek az elmúlt években abba a helyzetbe, hogy áraikban még a költségeiket sem tudják érvényesíteni, rákényszerülnek mélyen az értéken alul kínálni termékeiket, szolgáltatásaikat, hogy ideig óráig fenn tudjanak maradni. A szűkített újratermelés fogalmát már kezdjük elfelejteni - valamikor tanították a tartalmát az egyetemeken, főiskolákon -, ma viszont tömegestül szembesülünk ennek a közgazdasági kategóriának a túlburjánzott megnyilvánulásaival. A probléma egy másik vetülete, hogy a szűkülő árspirál azokat is magával rántja, akik még esetleg tarthatták volna az áraikat értékükön. Versenypozíciójukat azonban elvesztik a nyomott árak környezetében.
Aki benne van ebben a gazdasági társasjátékban, tapasztalja, hogy az egymásnak fizetett pénz mennyisége egyre csökken, mindenki lecsippent belőle egy kevéskét, de szaporítani nem tudja. Egyre kevesebb pénzért megy a biznisz. Ha pénz nincs, akkor ki kell találni valami mást, pénzhelyettesítő technikákat, túlélő fegyverzetet.
A kedvezmények adása az első lépés, amire rákényszerül kis- és nagyvállalat egyaránt. A nagyok kicsit burkoltabban oldják meg ezt, itt inkább a szolgáltatások, előnyök kiterjesztésének technikája dívik. A különböző szolgáltatási tevékenységeknél, az úgynevezett puha áruknál - amelybe emberi, szellemi anyag van beépítve - könnyebb a helyzet, ott a költségek csökkentésével, a nyereségről lemondással, s ha már abban sincs tartalék, akkor a tőke felélésével még meg lehet szerezni, vagy tartani a megrendelőt. A „kevés is több, mint a semmi" üzleti stratégiával rengetegen próbálják magukat a felszínen tartani. Ők a tőkefelélők. Ki előbb, ki később fogyasztja el a sok év munkájával, küzdelmével megteremtett vagyont, megélési lehetőséget.
Még többen vannak azok a cégek, amelyek pénzkímélő megoldásokhoz nyúlnak. A cserekereskedelem az ősközösségi társadalmaknak, a pénz nélküliségnek volt a sajátja. Ma viszont, mivel egyiküknek sincs pénze megvásárolni azt, amire szükségük van, egymást „kényszerítik rá" a vállalkozások, hogy áruikat, szolgáltatásaikat cserébe adják. A szabályosan működők - vannak még ilyenek, de egyre kevesebben, mivel a gazdaság a válság hatására megint erőteljesen szürkülni, feketedni kezdett - számláznak is egymásnak, forgalmukban kimutatható az ilyetén tevékenység eredménye. A többség (szerintem) még ezzel sem törődik, tehát eltűnik a nemzetgazdasági teljesítményekben ez az egyre növekvő, irdatlan forgalmi adat.
A profik szabályos cserekereskedelmi közösségeket szerveznek, s világhálózatok épültek ki arra, hogy virtuális pénzegységeket érő termékeket, szolgáltatásokat, gyakorlatilag teljes áron (pénzhelyettesítő egységekért) tegyünk be a rendszerbe, s ha nem tudjuk teljes, csak erősen kedvezményes áron értékesíteni, a különbséget levásárolhatjuk a rendszerben.
Végkiárusítás, minden eladó! Ár és érték között mi is a különbség?
Nyereségérdekeltség? Hitelképesség? Fejlődés, beruházás, vagyongazdálkodás? Üzleti tervezés?
Hol van már az az idő, mikor minderre törekvés jellemezte az üzleti élet szereplőit?
Demcsák Mária
FINANSZÍROZÁS: Nincs forrás
Sem a banki hitel, sem a támogatott pályázati források nem segítenek a túlélésben. A bankok hitelezési hajlandósága erőteljesen lecsökkent, az európai uniós pályázatokhoz pedig általában jelentős önerő kell, ami nincs. És piac sincs, ami miatt fejleszteni érdemes volna.
A recesszió kirobbanásakor kiderült, hogy a hosszabb távú fejlesztések megvalósítása és a forgóeszköz-finanszírozás is nehéz a válság sújtotta kkv-szegmensben, nemritkán lehetetlen, így a bankok hitelezési aktivitása sem csupán átmenetileg, a válság éveiben esett. A pénzintézetek a kkv-szektor szereplőinek többségét nem tartják hitelezhetőnek, másokat ugyan szívesen finanszíroznának, de olyan feltételek mellett, amely a legtöbb vállalkozás számára teljesíthetetlen. A piaci bizonytalanságok tovább lassítják a kilábalást, hiszen még a forrással rendelkezők sem mernek hosszú távú beruházásban gondolkodni. Különösen, mivel a belföldi kereslet továbbra is stagnál, a szektor vállalkozásainak 85 százaléka pedig korábban is elsősorban erre a piacra termelt.
A tömeges összeomlás elkerülése érdekében a válság kirobbanásakor az akkori kormányzat enyhített az uniós pályázatok feltételein. Korábban a Gazdaságfejlesztési Operatív Program mögött álló filozófia szerint azok a vállalkozások juthattak támogatott fejlesztési forrásokhoz, amelyek a vállalások révén garantálták, hogy a pénzek felhasználásával fejlődésük gyorsabb lesz, mint a magyar gazdaság átlagáé, és ily módon az országot dinamikusabb fejlődési pályára állítják. 2009 előttig például a pályázóknak az inflációt 3-6 százalékkal meghaladó növekedést és új munkahelyeket kellett garantálniuk, a válság kirobbanását követően viszont a munkahelymegtartás és a talpon maradás vált a legfontosabb céllá. 2009 közepétől a kritériumok között csupán az szerepelt, hogy a beruházást követő években a vállalat árbevétele nem csökkenhet 5-10 százaléknál nagyobb ütemben a pályázat beadásakori bázisadathoz képest, vagy e helyett a cég statisztikai létszámát kellett tartani két évig. Az amúgy lankadó beruházási kedvet a kormányzat a magasabb támogatási intenzitással - a korábbi 30 százalék átlagosan 50 százalékra nőtt, a leghátrányosabb helyzetű kistérségekben akár 70 százalékra is - és az előleg bevezetésével próbálta élénkíteni. Aki nyilatkozott, annak a támogatási szerződés megkötése után 15 nappal automatikusan átutalták az elnyert összeg 40 százalékát. Azt persze lehetett tudni, hogy ezek a válságfeltétek nem tarthatók fenn az idők végezetéig.
Ma sorra nyílnak meg az Új Széchenyi Terv keretében a pályázatok, amelyek segítik a kkv-k fejlődését, és ezáltal az országot dinamikusabb fejlődési pályára állíthatnák. De veszteséges cégek nem pályázhatnak, és az önerő előteremtése - a támogatás mértéke ma újból átlagosan 30 százalék - továbbra is legalább akkora gond, mint a válság legsúlyosabb éveiben. A cégek beruházási kedve sem állt helyre, amit nem csak a pályázati aktivitás, de a bankokhoz érkező hiteligények is mutatnak. Igaz, egyes célokra induló vállalkozások is pályázhatnak, ez azonban a már nehéz helyzetbe jutottakon nem segít.
Az alulról építkező, igazán kreatív, előremutató és hosszú távon fenntartható piacszerzési stratégiák megjelenése azonban elmaradt. Nem alakultak ki helyi beszállítói hálózatok, értékesítési vagy marketingszövetkezetek. A versenytárs a nehéz helyzetben is csak vetélytárs maradt, összefogás szinte egyik régióban vagy ágazatban sem fejlődött ki.
BARTER: Pénz nélkül könnyebb?
Már-már a régmúlt cserekereskedelmét idézik azok a cégek, amelyek saját termékeiket vagy szolgáltatásaikat ajánlják partnereiknek, megspórolva ezzel a pénzmozgást. De míg barátok között vagy kis közösségben viszonylag könnyű partnert találni csereügylethez, magasabb szinten, nagyobb mennyiségben, akár a tömegtermelésben részt vevő cégek világában ez jóval nehezebben kivitelezhető. A válság azonban ezt az irányt is kikényszerítheti. Példa erre, hogy az elmúlt pár évben számos, ma már jelentős tagsággal rendelkező elektronikus piactér indult, amely a cserekereskedelemben részt venni kívánó magánembereket és cégeket gyűjt. A kezdeményezés egyelőre még gyerekcipőben jár: a tagok jelentős része olyan felhasználó, aki mondjuk angoltanítást vállal takarításért cserébe, vagy autójavítást kínál, és babysittert keres. Azonban a több tízezer tag között már megjelentek azok, akik új értékesítési csatornát remélnek az online barteroldalaktól: például egy német férfi három évesnél nem idősebb autót keres nemzetközileg elismert energiaitalért cserébe, ami nyilván már több ezer tételes üzletet takar...
Magyarországon nem reklámozzák magukat azok a kkv-k, amelyek már pénz nélkül is üzletelnek partnereikkel. Nyilván nem szeretnék, hogy kiderüljön róluk, fizetési nehézségeik vannak, vagy hogy hajlandók akár „pénz nélkül" szállítani. A Piac & Profit által megkérdezettek túlnyomó része elzárkózott még attól is, hogy beismerje, megfordult már a fejében az ötlet, vagy tárgyalt erről a lehetőségről ügyfelével. Egy Budapest környéki nyomda vezetője azonban - neve elhallgatása mellett - elárulta, hogy túlvan egy eredményes üzletkötésen: sikerült egy autókereskedővel megegyeznie abban, hogy a beszerezni kívánt haszongépjármű árát „természetben" fizeti ki. Így a következő időszakban a kereskedő számára mindennemű nyomdai munkát ingyen teljesít egészen addig, amíg az le nem vásárolja nála az autó vételárát.
A média a válság előtt is élt és azóta is ezzel a (jelentős) kiadást nem vagy csak önköltséget igénylő üzleti modellel, példa erre a különféle rendezvények propagálása a print, online vagy az elektronikus sajtóban: a rendezvényszervező kiadás nélkül hirdetheti rendezvényét, a sajtóorgánum pedig ingyen belépőkhöz jut, vagy megjelenhet a rendezvényen, ezzel is erősítve ismertségét. A hosszú távú üzleti partnerek között nyilván sokkal egyszerűbben kialakulhat a pénz nélküli szolgáltatásnyújtás, illetve egymás termékeinek cseréje, hasonlóan egy kis, önellátó közösségben történő „cserekereskedelemhez", ahol mondjuk az állatorvos ingyen gyógyítja a gazda állatait, aki viszont élelemmel látja el a doktort és családját.
Adózási szempontból azonban kiadások is terhelik az egyébként pénzmozgással nem járó ügyleteket. Ha a partnerek a tevékenységükhöz kapcsolódó terméket vagy szolgáltatást ugyanazon az áron cserélik el egymással, akkor a cserét a kiadásaik között elszámolhatják, és áfafizetés sem történik, ám - miután a forgalmuk emelkedik - nő az iparűzési adóalapjuk, így az adójuk is.
Sebők Orsolya
