Nemrégiben a "szennyezési jogok" kiosztásáról, legújabban az éghajlati károk csökkentésének, a kedvezőtlen folyamatok visszafordíthatóságának a stratégiájáról indult, illetve majd indul társadalmi vita. De vajon tudjuk-e, hogy mikor és miről kérik a véleményünket, s ha vitázunk, akkor bizonyára érveink, vitapartnereinknek pedig ellenérveik vannak. De vajon kinek és mi oka lehet másként gondolni azt, hogy szabad-e tönkretennünk a levegőt, a vizet? Magának, gyermekeinek senki nem akar ártani, ez világos, de az is, hogy sokan és sokféleképpen - másnak a pénzén és felelősségére - akarnak egyről a kettőre jutni. Nem véletlen, akkor, amikor Dióssy László környezetvédelmi és vízügyi minisztériumi szakállamtitkárral a két mostanában esedékes, egymással összefüggő téma társadalmi vitájáról beszélgettünk, akaratlanul is magatartásról, pénzről és felelősségről ejtettünk szót.

- A szén-dioxid-kvótáról, azaz a szennyezési jogokról több uniós felszólítás után sikerült csak a kormányzatnak döntenie. Vajon miért volt ennyire nehéz feladat a nemzeti kiosztási terv elkészítése?

- Az első ok technikai volt, nem rendelkeztünk elegendő tapasztalattal arról, milyen adatszolgáltatásra, információtovábbításra van szükség. A másik ok gyakorlati, a tárcánk, amely gondozza a nemzeti kiosztási terv elkészítését, két tűz között tevékenykedik: a környezetvédő szervezetek "be akarják állítani" a szén-dioxid-kvótát mind alacsonyabb szintre, a gazdaság fosszilis energiát felhasználó szereplői pedig az üzleti érdekeiket szolgálnák a mind több ingyen kiosztható kvótamennyiség elérésével. A középút megtalálása nehéz tehát, kivált, mert a múlt évben a zöldek azzal a bírálattal álltak elő, hogy nem a szennyezők fizetnek a kvótarendszer alapján, hanem a szennyezőknek fizetnek. Az energiát termelő és felhasználó cégek, létesítmények pedig azzal érveltek, hogy a gazdaság fejlesztését fogja vissza a kormányzat.

- Itt is lezajlott társadalmi vita, de még utólag sem könnyű mást látni, mint azt, hogy a kvótagazdálkodás mikéntjét legfeljebb az energetikához értő intézmények, szakemberek vették górcső alá.

- A szélesebb környezet valóban kevéssé vitaképes, hiszen itt elvont, szakmai számításokon alapuló témát kellett elemezni, ezért is csak zöldszervezetek, energiafelhasználó érdekcsoportok szerepeltek a társadalmi vitákon. Érthetően kevesebben hallatták hangjukat, mint amennyien jelenleg teszik azt a megújuló energia felhasználásáról vagy a globális klímaváltozásról folyó vitákon. Mégis lezajlott a konzultáció, s ennek nyomán készült el a második nemzeti kiosztási terv. Tény, 229 létesítmény érintett

a jelenlegi időszakban, az Európai Bizottság 26,9 millió tonna éves kibocsátást engedélyezett számukra.

- Talán egyszerűbb a helyzete annak, aki a fenntartható fejlődésről vagy a klíma védelméről készült programnak akar tevőleges részesévé válni: úgy gondolhatja, hogy magatartási szabályok betartását várják el tőle. Lehet szempont, hogy az állampolgár adójából nemzeti és nemzetközi éghajlati programokat finanszíroznak - mi tartozik még ránk, laikus polgárokra?

- Két rendkívül fontos dokumentum készül: a fenntartható fejlődésről szóló stratégia a Nemzeti Fejlesztési Ügynökség gondozásában, valamint a környezetvédelmi tárca organizálta éghajlat-változási nemzeti stratégia. Ez utóbbi olyan alapdokumentum, amely számba veszi az éghajlatváltozás állapotát, következményeit, s meghatározza azokat a teendőket, amelyekhez az elkövetkezőkben tartanunk kell magunkat. Különösen nagy feladatokat kapnak így a települések, a régiók. El kell oszlatni a tévhitet, azt, hogy a klímaváltozással kapcsolatos teendők valamiféle központilag irányított munkát, feladatot jelentenek. A régióknak, településeknek kell ugyanis felkészülniük az éghajlati változások következményeire, hatásaira s persze a válaszokra.

- Mondana példát?

- A közlekedési rendszer kialakítása főképp a városokban mindenképpen "helyi ügy". Ugyanis roppant nagyfokú szén-dioxid-kibocsátás a következmény, azaz ennek mérséklését helyi közösségi feladatnak kell tekinteni, helyben lehet eldönteni a legmegfelelőbb közlekedési útvonalakat, struktúrákat. Ugyancsak a régiókban sikerülhet a legjobban meghatározni, hogyan lehet növelni a megújuló energiahordozók felhasználásának a hányadát. Az Európai Unió által támogatott környezeti és energetikai operatív program értelmében a környezetvédelmi tárca elindította, rendszeresen szervezi e tárgyú roadshow-it: a potenciális kedvezményezetteket akarjuk képbe hozni, hogy lássák, tudják lehetőségeiket az alternatív energia területén. Vitathatatlanul fontossá válik a biomasszának a felhasználása, a szélgépeknek a működtetése, a bioüzemanyag előállítása. Vagyis a hazai energiaszerkezetet át lehet alakítani. Az éghajlat-változási stratégiának az is a része, hogy az ősszel elindítjuk a jobbára a lakosságnak szóló roadshow-t is.

- A megújuló energia hasznosítását ma még főképp szigetszerűen vállalják hol cégek, hol kisközösségek, hol magánszemélyek. Van-e, lesz-e regiszter a modellértékű, ajánlható megoldásokról legalább?

- Úgy gondolom, most már sok hasznos kezdeményezéssel lehet találkozni. De még az is igaz, hogy jellemzőek az ötletszerűen, valóban szigetszerűen megvalósuló fejlesztések. Ezért is várom a környezeti és energetikai operatív programtól azt, hogy segítségével sikerül megalapozottabbá, tervszerűbbé, kiszámíthatóbbá tenni a megújulóenergia-projektek megvalósítását, elterjesztését.

- Az egyik legfontosabbnak tűnő program

- amely a vízgazdálkodással ugyan áttételesen függ össze - az új budapesti szennyvíztisztító rendszer építése, de azt az üzenetet is általános érvénnyel tartalmazza, hogy a környezetvédelem borzasztóan drága beruházások árán valósítható meg. Bírjuk-e?

- Főleg az úgynevezett vizes infrastruktúrák azok, amelyek nagyon sok pénzt emésztenek fel. Komoly lakossági többletterhet jelentenek, ez kétségtelen. Egy másik aspektusa ennek az, hogy a tárca jelenleg dolgozik a víziközmű-törvény előkészítésén, mivel különösen fontos, és már jó ideje aktuális, hogy egységes módon regionális szervezetekbe tömörüljenek a víziközmű-vállalatok, amelyeknek száma jelenleg 470, s ennyi nem képes hatékonyan, biztonságosan működni. Bármikor beüthet olyan krach, mint amilyenre tavaly, a miskolci ivóvízellátás-szennyezés során volt példa. Arra törekszünk, hogy komolyabban megjelenhessen a magántőke is. S mert itt számottevő uniós forrást is fel lehet majd használni, a kétféle finanszírozás segítségével 2013-ig a teljes vizes infrastruktúra meg fog újulni.

#page#

- Csak látszólag vizes kérdés: hogyan használja például a mezőgazdaság az "öntözőanyagot" s a talajból, a folyókból, csatornarendszerekből származón túl azt a vizet is, amely a lekopaszított hegyekből zúdul le minden olvadáskor?

- Tagadhatatlanul egyre nagyobb kincsről van szó, de éppen az újszerű beavatkozásoknál kell megtalálni az ésszerű határokat. A biomassza például a megújuló energiahordozók egyik lehetséges válfaja, de csak kíméletes technológiákat szabad használni. Mert hát egyik oldalról preferáljuk a biomassza hasznosítását, de a másik oldalról energianövényekkel is bajt lehet okozni a talajnak, a vízkészletnek. Nagyon nagy odafigyelést igényel tehát, hogy az egyik oldalon komoly átalakulást szeretnénk elérni az energiafelhasználásban éppen a "megújulók" révén - az EU 20 százalékos arányt preferál -, ugyanakkor a túlzott erőltetése az új energiáknak és technológiáknak a talajt, a vizet, a levegőt komolyan károsíthatja. A szélerőművek esetében is elkerülendők a túlzások, nem véletlenül él ma az a mennyiségi szabály, hogy jelenleg 330 megawattnyi kapacitásra van mód, s ahhoz, hogy többet telepítsenek, szivattyús, hegyvidéki tárolókat is építeni kénytelen az ország. De hogy hová, s adott esetben milyen környezeti terheléssel, nem mindegy, sőt.

- Ezek "helyi" ügyek, miközben mi, laikusok inkább a globális változások híreire vagyunk fogékonyak. Ennek tükrében milyen "vitavezetés" segíti igazán a klímavédelem stratégiáját?

- A globális szempontrendszer most már teljesen világos, hiszen mindenki látja a különböző nemzetközi tanulmányok alapján is, mivel járt és jár az emberi beavatkozás, milyenek a következményei a szén-dioxid-kibocsátásnak. Nekünk e globális megállapításokhoz kapcsolódó irányelveket, feladatokat kell "aprópénzre" váltani, egyebek között a környező országokkal együtt, a kölcsönösen előnyös megállapodások megkötése nyomán. Nagyon szenzibilisnek kell lennünk, csak megfelelően megtervezett, minden közvetlen és közvetett szempontra is figyelemmel lévő beavatkozásra vállalkozhatunk, ellenkező esetben nem biztos, hogy akaratunk ellenére nem ártunk-e inkább, mintsem használunk. Ezért is van komoly szerepe a társadalmi vitának. A tárca új vezetője pedig első nyilatkozataiban ugyancsak felértékelte környezeti politikájában az éghajlatváltozással kapcsolatos feladatokat.

- A környezeti és energetikai program - amely pénzről, munkáról, feladatról is szól - kitől mit vár, kinek mit ajánl?

- Az operatív program a harmadik legnagyobb "tétel" az EU-s támogatásokon belül: 1320 milliárd forintról van szó ugyanis.

Ez például jó ok az üzleti szférának arra, hogy mind a megújulóenergia-hasznosítás, mind az energiahatékonyság lehetőségeit találja meg. Nem lesz túl nehéz, már csak azért sem, mert ezt a piacot a készülő akciótervek lényegében megalapozzák, az ősz elején a nyilvánosság elé kerül a teljes paletta. Túl a legfőbb kedvezményezetti körön, a környezetvédelmi beruházásokban klasszikusan érdekelt önkormányzatokon, a vállalkozói szféra is sokféle projektre akadhat majd az energetika területén. Itt az EU 2007-től 2013-ig 90 milliárd forintos támogatásáról lesz szó a "megújulóknak" és az energiahatékonyságnak a piacán, azaz 400-450 milliárd forintnyi beruházás alapja lehet az uniós hátterű forrás.