A sorban állás ágazatánál, az építőiparnál azt látjuk, hogy semmit nem látunk pontosan. Bár értékelhetjük úgy, hogy összeomlani látszik, az sem mellőzhető, hogy amit produkál, sokszor kritikán aluli. Harcol a megrendelésekért, miközben nincsenek erőforrásai, nincs elég tőkéje, technikája, embere, s ilyen viszonyok között óhatatlanul állandósul a vita a fő- és az alvállalkozó között. Az előbbi vádolja az utóbbit, hogy az rosszul teljesített, az alvállalkozó éppen az ellenkezőjével érvel, és követeli a pénzét. - Dr. Török Ádám, a Magyar Tudományos Akadémia közgazdaságtudományi osztályának vezetője a Piac & Profitnak nyilatkozva nem azt kutatta, hogy ki, mely szerveződés és mennyire hibás, csak azt, hogy a végeredménnyel nagyon is baj van. A lánctartozásnak sok esetben nem bonyolult közgazdasági összetevői, hanem alapvetően egyszerű eredői vannak: a rossz minőség valóban ok lehet a nem fizetésre.

Ha ennyire egyszerű az ok, akkor az ellenszert sem boszorkánykonyhában kell kikeverni. Vagy mégsem így van?

Végállomás Strasbourg?

Az építőipari vállalkozások jelentős része egyszerűen belesodródott a nem fizetéssel, a körbetartozással, az egymásnak kisebb, de inkább nagyobb károk okozásával vádolható cégek népes csoportjába, egy másik - nem is kicsiny létszámú - tábor pedig mintha eleve beleszületett volna a tudatosan vétkezők társaságába. Az sem véletlen, hogy az utóbbi időben talán legnagyobb hangerővel fellépő "önvédelmi" szerveződés meg sem áll Strasbourgig, a nemzetközi bíróságon keresi a megoldást a lánctartozás azon rosszhiszemű szereplőinek "kiiktatására", akiket bár tetten ér a szakma, a hazai joggyakorlat mégsem állítja pellengérre őket.

- Pusztán a lánctartozás miatt még nem fordultunk volna a Strasbourgi Nemzetközi Bírósághoz, hiszen ekkor még "csak" arról van szó, hogy csúszással, húsz-harminc nap késedelemmel fizetnek egymásnak a vállalkozások - szögezi le lapunknak nyilatkozva a legdinamikusabban startoló, azaz az alakulásuk vagy átalakulásuk első évében százmillió forint nettó árbevételű magyar cégek UpKlub nevű tömörülésének az elnöke, Gábor Miklós. - Van azonban egy második "sáv" is: az itt "utazók" olyan projektcégek, amelyek alvállalkozókkal szerződnek, dolgoztatnak, majd bebuktatják magukat, s eltűnve a piacról, nem fizetik ki partnereiket.

Gábor Miklós arra is utalt, hogy az alvállalkozók az elvállalt projekt befejezésének finanszírozása miatt sokszor hitelt vesznek fel, megelőlegezik a szükséges építőanyagok vásárlását. Amikor azonban elkészülnek a munkával, hiába fordulnak járandóságaikért, a megvett anyagok ellenértékéért a megbízójukhoz, az gyakorlatilag eltűnik, s ellenében a bíróságok segítségével sem tudnak fellépni. A UpKlub elnöke emlékeztet rá: a hitelt felvevő vállalkozókat rendszerint kisemmizik a magánvagyonukból, kiteszik a lakásukból.

- Akadnak persze olyan vállalkozások, amelyek csapnivaló munkát végeznek, s megbízójuk okkal nem fizet nekik, de ez nem az a tartozás, ami miatt a nemzetközi bírósághoz fordulunk - érvel, hozzátéve, hogy a joghézagokat itt is kihasználják az önmagukat bebuktató vagy a hozzájuk hasonló cégek. - Mind gyakoribb, hogy az első néhány munkaszakaszt a műszaki ellenőrök igazolása után kifizetik, de az utolsókat már nem, mert mire odáig jutnának, már eladták a vállalkozásukat például egy megtalálhatatlan off-shore cégnek, s kibújnak minden felelősség alól. Ezekkel a másokat bajba sodró vállalkozókkal rendre találkozni lehet más, újonnan alapított cégben - büntetlenül.

Valóságos, konkrét becsapási ügy miatt élt feljelentéssel először a hazai hatóságoknál egy megkárosított vállalkozás, amelynek a háta mögé állt az UpKlub, kivált azt követően, hogy még csak bűncselekményt sem állapítottak meg. Ezért vitték el az Európai Unió "színe elé" az ügyet, abban bízva, hogy ott precedensértékű verdikt születik.

Okafogyott referencia

Vajon csak akkor tűnik fel a lánctartozás, hát még a bűnös nemfizetéses trükközés Magyarországon, ha a nemzetközi bíróság "üzen" majd? Az uniós ítélet előtt nem tud az építőipari szakma "házon belül" védekezni, amolyan negatív adóslistát felállítani, s fordítva, referenciák alapján a megbízható cégek "kínálatát" nyilvánossá tenni? Koji Lászlónak, az Építési Vállalkozók Országos Szövetsége (ÉVOSZ) alelnökének szinte kész válaszai vannak, mivel szervezetük hosszabb ideje már-már mozgalommal felérő akciót indított a körbetartozás felszámolása érdekében.

- Nagyon várjuk, hogy a parlament előtt lévő polgári törvénykönyv vállalkozási szerződésekkel foglalkozó passzusait elfogadják, és azok kiterjedjenek a közbeszerzési mellett a magánmegrendelői piacra is - fogalmazza meg a szövetség reményét Koji László arról, hogy az irreálisan alacsony ár fogalmát, tartalmát, értelmezését s persze a kötelező elutasítás intézményét mielőbb megtalálják az új jogszabályokban. - Az építőiparnak az a legnagyobb bánata, hogy az elvégzett teljesítményét nem tudja igazoltatni, a jogos díjkövetelését pedig nem tudja kikényszeríteni.

A vállalkozói szféra más területein tevékenykedők voltaképpen nem is értik az építők igényét, amellyel a jogalkotókat ostromolják, nevezetesen az üzleti szerződéseket megkötő felek egyenlőségének garantálását. Az ÉVOSZ alelnöke részletezi is: a polgári törvénykönyv (Ptk.) adjon hátteret az egyenértékű garanciák biztosításához a megrendelőnek és a vállalkozónak. Ezzel látja elérhetőnek a szövetség, hogy a megrendelő - például a generálkivitelező az alvállalkozónak - lépésről lépésre fizetni legyen köteles. Az építést-kivitelezést szabályozó kormányrendelet amúgy már intézkedett arról, hogy az úgynevezett rezsióradíj értékét rendszeresen felülvizsgálják. Sőt, most már nem adhat irreálisan alacsony - a gyakorlatban teljesíthetetlen - árajánlatot sem a vállalkozás a megrendelőnek.

Ez a néhány friss jogszabály és a csak remélt új Ptk. a jövőben segítheti az építőket. A jelent azonban az jellemzi, hogy az ÉVOSZ-nál vezetett referencialista is okafogyottá válik.

- A szövetség gondozásában készülő minősítés és referenciatár sajnos egyre kevesebbet ér - teszi világossá Koji László. - Ugyanis az abban szereplő vállalkozások is rendszerint önhibájukon kívül adósokká válnak. Az építőiparban tapasztalható tartozási lánc méretét jellemzi, hogy a kilencvennégyezer szervezetnek, társas és egyéni vállalkozásnak a nyolcvan százaléka valahol valamilyen módon szerepel a másoknak nem fizetők között.

Noha a betartott határidő és a jó minőség is része a referenciának, s nagy számban jegyez ilyen vállalkozásokat az ÉVOSZ, e tulajdonságokkal együtt is sok cég a lánctartozás elszenvedője és persze "fenntartója" is egyben. Mivel pedig az építési piac tavaly is, az idén is zsugorodott, és minden jel szerint jövőre is zsugorodik, a lánc- és a körbetartozás "intézményét" üzleti alapon biztosan nem lehet megszüntetni.

Szövevényes viszonyok

Az egyetlen hatékony eszköz a jogi környezet megváltoztatása, azon belül is a tudatos károkozók elleni fellépés lehetővé tétele lehet. Ezzel az állítással olyannyira nem mondunk újat, hogy az elmúlt hetekben-hónapokban az ágazatért felelős tárca megannyi új normát vezettetett be.

- Szövevényes viszonyok alakultak ki a befektetők és projektcégeik között, miközben a tulajdonosok, illetve a beruházások szervezői között gyakran nincs intézményes kapcsolat, s sokszor a projektcégek nem is többek, mint aktatáskás emberek - igyekszik láttatni Szaló Péter szakállamtitkár azt a környezetet, amelyet meg akar regulázni tárcája, a Nemzeti Fejlesztési és Gazdasági Minisztérium. - A generálkivitelező, amely sokszor ugyancsak pár alkalmazottas aktatáskás méretű vállalkozás, áll szerződéses kapcsolatban azzal a projektcéggel, amelyik nagyobb alvállalkozókat bíz meg a szerkezetépítéssel, alapozással, azok pedig a nekik bedolgozó kisebb alvállalkozókkal gyártatják a betont, szereltetik a vasbetont. A lánctartozás ilyen környezetben alakul ki, s egyik típusa arról szól, hogy ritkábban hozzá nem értésből, gyakrabban tudatosan megtervezve nem fizetik ki az alvállalkozókat.

Szaló Péter is eljut ama állapot felvázolásához, amikor is a hoppon maradó erősebb alvállalkozó cég még fenyegetésekkel sem ér el többet, mint azt, hogy újabb 10-20 százaléknyi ellenértéket átutalnak neki, de a teljes járandóságot nem tudja még a bíróság segítségével sem megkapni, mert mire tényleg egyről a kettőre jutnának a tárgyalóteremben, eltünteti a cégét az adós.

Ennél a - szakmában csak "köztörvényesnek" mondott - változatnál nem sokkal jobb a végeredményt tekintve a közbeszerzéses piac szereplőinek lánctartozásos állapota sem. A beruházás megvalósítására a reális ár alatt tesznek ajánlatot a vállalkozások, hihetetlen versenyre kényszerítve egymást és magukat. A tisztességtelen piaci árból az is következik, hogy a produktum nagyfokú minőségromlással készül el, általános a szürkén és feketén végzett munka, s az is, hogy a végén az alvállalkozókat képtelenek kifizetni.

Amit a szaktárca megtehet

- A magánfelek szerződéses viszonyába az állam nemigen szólhatott bele, de azt megtehette - és meg is tette -, hogy az írásos szerződést kötelezővé tette - mutatja be a tárca lánctartozás elleni akciójának egyik fő passzusát Szaló Péter. Az építtető és a kivitelező közötti megállapodásnak minden apró részletet, közöttük a minőségi elvárásokat is, szinte szabványos módon tartalmaznia kell ezentúl. A viták azzal vették kezdetüket eddig, hogy a fővállalkozók, projektcégek az építtetőtől felvett pénzzel a zsebükben, az eltűnésük előtt nem vették át a munkákat az alvállalkozóktól, minőségi kifogásokra hivatkozva.

Egy másik új jogszabály szerint a tisztességtelen piaci ár kizárását is kötelezettségnek kell tekinteniük a vállalkozásoknak. Az ÉVOSZ legnagyobb örömére minden évben kihirdetik a kötelezően betartandó árakat, amelyek precízen tartalmazzák a ráfordításokat a társadalombiztosítási járulékkal, a közterhekkel, az áfával együtt. Szaló Péter emlékeztet rá, hogy e jogi passzus nem csupán a közbeszerzési munkák szereplőire vonatkozik, hanem a többi kivitelezőre is.

A következő jogi stáció pedig egyebek között az lehet, hogy először az uniós hátterű építéseknél, később a többi beruházásnál is kötelezően ellenőrizni kell: a fővállalkozónak vannak-e alkalmazottai. Az aktatáskás projektcégek indokolatlan versenyelőnyhöz jutásának akarnak így gátat szabni. Szaló Péter attól a szintén friss szabálytól is sokat vár, amelyik definiálja a pót-, illetve többletmunka fogalmát.

- Igen gyakran itt kerültek csapdába az építtetők - jegyzi meg a szakállamtitkár, aki tapasztalati példával is láttatni igyekszik a változtatás értelmét. - A lakásfelújításba fogó lakó egymillió forintos differenciával kap árajánlatot. Az olcsóbbat választja, amelyről a végén kiderül, éppen annyiba kerül, mint a drágább ajánlat, amelyben becsületesen részletezték, mit kell elvégezni. A "nyertes" nagyvonalúan kihagyott sok mindent. A tisztességes kalkulációt végző vállalkozás indokolatlanul került hátrányba, hiszen elesett a munkától. Most azonban, hogy él a pótmunkára vonatkozó előírás, az építő csak azt tudja elszámolni, amiről tételesen bebizonyítja, hogy szükséges volt. Azokat a többletmunkákat viszont, amelyeket elsumákolt, neki kell fedeznie.

A gazdasági tárca azt, amihez joga volt, szabályozta is: a kivitelezési rendeletek segítségével számos vétkes cég "kilökhető" a sorból, a körbetartozás kevesebb vállalkozásnak nehezíti meg az életét, kevesebb vállalkozó válik földönfutóvá. Csakhogy a lánctartozás felszámolásának is van "leggyöngébb láncszeme", minden jel szerint ott, ahol a Ptk. ma még eléggé hiányos. Hogy mennyire? Egy rádióműsorban elhangzott szakértői érvelés szerint a lánctartozás 400 milliárd forintra rúgó "tétel" ma Magyarországon, s ennek a fele egyszerűen kifizetetlen. E két adatot a gazdasági tárcánál ugyan nem erősítették meg, de azt leszögezték, hogy a kivitelezési rendelek segítségével csak csökkenthető, de fel nem számolható ez a vállalkozóellenes állapot. Vajon a továbblépéshez meg kell várni a Strasbourgi Nemzetközi Bíróság elmarasztaló ítéletét?