Az enyhe telet sokan úgy értékelték, hogy az az építőiparnak (is) kedvező, hiszen szinte szünet nélkül dolgozhat. Csakhogy nem minden vállalkozásnak volt mit csinálnia. Illetve amelyiknek igen, annak is komoly gondot jelentett a versenyben leszorított alacsony ár, a megkapott munka bonyolult finanszírozása, a súlyosbodó körbetartozások miatt gyakori likviditászavar, a képzett szakmunkások hiánya és számos általános gazdasági és szakmaspecifikus probléma.
Tavaly ilyenkor sokan azt hitték, hogy a gazdaság húzóágazata lesz az építőipar a 2005-ben elért 16,1 százalékos, kiugró növekedésével. A makroelemzők azt hangsúlyozták, hogy mivel 2007-től a második nemzeti fejlesztési terv keretében mintegy 1000 milliárd értékű többletberuházás valósulhat meg, ebből 600-700 milliárd megrendelése származhat az ágazatnak. Ehhez képest 2006-ban, tíz év után először, csökkent, mégpedig 1,6 százalékkal az építőipari termelés volumene. Bár az elemzők stagnálásra számítottak. És mivel az év elején a szerződésállomány mintegy 10 százalékkal alacsonyabb, mint tavaly ilyenkor volt, a borúlátóbbak azt jósolják, hogy az év végére akár 15-20 százalékkal is zsugorodhat a magyarországi építőipar. Mások azonban kisebb, 3-4 százalékos éves szintű növekedésre számítanak.
Óvatos optimizmus
Az uniós fejlesztési pénzekben bízóknak persze még igazuk lehet, hiszen az új tervezési ciklusban a pályáztatás csak most indult el, és ezekből legkorábban az év második felében várhatók építési feladatot jelentő beruházások. Valószínűleg ezzel magyarázható, hogy 2006 második felében - annak a felismerésnek a nyomán, hogy vége a lakáspiaci boomnak, illetve lassulnak az állami, főként az autópálya-beruházások - folyamatosan romlott, 2007. januárban viszont javult a GKI Gazdaságkutató Zrt. építőipari bizalmi indexe. A megkérdezett cégvezetők kedvezőbben ítélik meg most a termelési helyzetet és a rendelésállományt, mint eddig, és erősödött a foglalkoztatási szándék.
Az áremelési tervek ugyanakkor jóval magasabbak, mint egy évvel ezelőtt. Nem véletlenül: hiszen az ágazat tavaly úgynevezett inflációvesztes lett. Vagyis: 2005 decemberéhez képest a költségalapon számított árai 7 százalékkal - ezen belül a szerkezetkész épületek és egyéb építmények építése 7,5 százalékkal - emelkedtek. Elsősorban azért, mert az építőiparban használt anyagok, elsősorban a kőolajtermékek, a vegyipari és a fémfeldolgozási termékek ára tavaly több hónapig tartóan, gyorsan nőtt. Az ágazat azonban ennek csak egy kisebb részét tudta továbbhárítani.
Maradjunk még egy kicsit a 2006-os adatoknál: az ágazat termelése az év két felében ellentétesen alakult. Míg az első két negyedévben elmaradt az előző negyedévtől, addig az év második felében kismértékben nőtt. S bár, mint írtuk, a termelés az egész évet tekintve csökkent, ezen belül az épületek építése 3,9 százalékkal nőtt. Vagyis a már említett lakásépítési visszaesést ellensúlyozta az ipari, kereskedelmi és irodaépületek építésének növekedése. Az egyéb építményeké viszont - főként az útépítési ütem lassulása miatt - 7,5 százalékkal volt kisebb, mint 2005-ben.
A piacon egyre több a kisebb cég. A 340 ezer foglalkoztatott kétharmada 1-4 főt alkalmazó mikrovállalkozásnál dolgozik. Ezzel együtt a magyar építési szektor méretstruktúrája többé-kevésbé megfelel a hazánkhoz hasonló méretű nyugat-európai országokénak. Vagyis az EU-ban is igaz, hogy a sok kisvállalkozás mellett viszonylag kevés nagyvállalat működik. Magyarországon 10 alatti az 500 fő felett foglalkoztató cégek száma, de ők adják az ágazat összes árbevételének közel az egyharmadát.
Ebben az ágazatban - ahol egy-egy építési feladat elvégzésére számos vállalkozás fog össze, alkot hierarchikus rendszert - a kisvállalati siker receptje az, hogy az adott cég egy-egy részterületen speciális szaktudás és tapasztalat birtokába kerüljön, s itt kiemelkedő hatékonyságot és minőséget produkáljon.
Sajnos, a hazai építőipari cégek inkább csak a belföldi piacon jelennek meg, külkereskedelmi kapcsolataik minimálisak. Ugyanakkor az iparágban jelentős a külföldi tőke szerepvállalása, részaránya az összes jegyzett tőkén belül mintegy egyharmados.
#page#
Együtt a gazdaság egészével
Az építőipar teljesítményét értékelve nehéz, illetve hiba lenne a gazdaság egészének az állapotától elvonatkoztatni, hiszen fejlődését a makrogazdasági folyamatok, a beruházási és fenntartási munkák iránti központi költségvetési, önkormányzati, lakossági, valamint a vállalkozók részéről jelentkező kereslet határozza meg.
Ugyanakkor az építőipar integráló szektor - olvasható az Építőipari Vállalkozások Országos Szakszövetségnek (ÉVOSZ) a 2006 decemberében készült elemzésében -, abban az értelemben, hogy az építési-szerelési tevékenység során létrehozott érték mintegy 70 százaléka más ágazatok termékeinek a felhasználásával jön létre. Vagyis húzóhatást vált ki, és fejlesztéseket ösztönöz. S közvetett módon több munkahelyet teremtett, mint az ágazatban jegyzett közel 100 ezer cég, beleértve az egyéni vállalkozókat is. Nagyon magas a néhány fős mikrovállalkozások aránya is. Ennek tükrében nem meglepő, hogy az építőipar jövedelmezősége - alágazattól függően - 1-4,5 százalék között mozog.
A leginkább jövedelmező helyzetben a generálkivitelezők, illetve fővállalkozók vannak, viszont nekik kell a munka elnyerése, majd végrehajtása érdekében a legtöbbet előre invesztálni a létrehozott nagy értékű javakba. Eközben a megrendelőik számos olyan garanciát kérnek, amelyek pénzügyi kötelezettséggel járnak. A fővállalkozók azonban szintén garanciákat kérnek az alvállalkozóiktól és a beszállítóiktól, akik között a piacon ma olyan éles a verseny, hogy a munka elnyerése érdekében nemcsak árban mennek egyre lejjebb, hanem szinte semmilyen óvintézkedést sem mernek tenni a saját kockázatuk csökkentéséért.
Körbetartozás és szakmunkáshiány
Súlyos gond az építőiparban a körbetartozás. Megoldásként az Igazságügyi Minisztérium még tavaly a közbeszerzési törvény módosítására tett javaslatot: az új jogszabály az e körbe tartozó munkáknál egy bizonyos értékhatár fölött kötelezően előírja az akkreditívet.
A szakma szerint azonban ez nem megoldja, hanem tetézi a gondokat, mert hatására a hazai építőipari cégek - kivéve néhány multinacionális óriás itteni vállalatát - a jövőben nemcsak a fő-, hanem az alvállalkozói körben sem pályázhatnak majd eséllyel. Az ágazat 1-4,5 százalékos jövedelmezőségével áll ugyanis szemben az akkreditív 2,3-3,7 százalékos költsége, a számla - adóval megnövelt - végösszegére vetítve. A szektorban dolgozó cégek saját vagyona pedig - a folyamatosan szükséges forgóeszközhitelek és bankgaranciák miatt - már most is olyan mértékben le van terhelve, hogy nem állítható az akkreditívek mögé fedezetként. Az ÉVOSZ az szeretné elérni, hogy a polgári pörvénykönyv, a büntetőtörvénykönyv, a közbeszerzési törvény, a cég-, az adó- és más vonatkozó törvények együttes átvizsgálására és módosítására kerüljön sor az egyszeri, átgondolatlan szigorítás helyett.
Másik komoly probléma az ágazatban a szakmunkáshiány. Ez persze részben a nyomott árak miatti nyomott bérekkel magyarázható, mert a cégek nem tudják megfizetni az alkalmazottaikat. (A feketén foglalkoztatókról most csak zárójelben tegyünk említést. Az egyre gyakoribb hatósági ellenőrzések a szakma szerint javítottak a helyzeten, de korántsem rendezték.) Másrészt a szakma nem vonzó a fiatalok számára, és egyre nehezebb megfelelő képzettségű szakmunkásokat találni. Ráadásul az iskolák és a piaci szereplők gyakorlatilag nincsenek egymással kapcsolatban. Pedig egy felmérés szerint az ágazatban a jelenlegi fejlődési üteme mellett, az uniós források bevonását követően, 2015-ben mintegy 170-200 ezer szakképzett építőipari munkás hiányzik majd.
