Míg az 1990-es évek főleg a titokban külföldre menekített orosz vagyonok furcsa útjairól szóltak, addig mára az orosz cégek egyre komolyabb mértékű külföldi terjeszkedése került előtérbe. Oroszország kiheverte az 1998-as valutaválságot és az azt követő rendkívül alacsony olajárakat, sőt mára egyre aktívabb szerepet vállal a nemzetközi piacokon.
Expanzió és aggodalom
Az ország gazdasági szerkezete továbbra is kissé egyoldalú: olajból és más ásványkincsekből származik a GDP legalább 5, az export 20 százaléka, és ebből a szektorból ered az állam bevételeinek ötöde is. A világpiaci áraktól való függés azonban 2000 óta pozitív eredményekkel jár: a GDP évente átlagosan 6, összesen 60 százalékkal nőtt, a lakosság jövedelme ennél is többel, a kormány pedig az olaj- és gáztársaságok által befizetett nem kevés adó jelentős részét stabilizációs alapba teszi félre - a Mosnews orosz gazdasági magazin szerint 2006 végén ebben közel 80 milliárd dollár volt -, ami az olajár csökkenése esetén biztosíthatja a költségvetés stabilitását. Az orosz pénzügyminisztérium már azt tervezi, hogy létrehozza a gáz- és olajalapot is, amely hosszú távon gyűjtené az exportjövedelemből származó bevételeket, hogy az ásványkincsek kimerülése után se menjen tönkre az ország.
Az elmúlt években a - központilag is erőltetett - fúziók és felvásárlások hatására néhány nagy olaj- és gázipari csoport jött létre Oroszországban. Ezek a társaságok egyre-másra léptek ki külföldre, hogy szélesítsék mozgásterüket az energiapiacon. A stratégia nagyjából általános: egyes volt szovjet tagköztársaságokban - például Ukrajnában és Kazahsztánban -, a Baltikum és Kelet-Közép-Európa országaiban finomítókat, távvezetékeket, terminálokat és benzinkúthálózatokat vásárolnak meg, vagy vesznek résztulajdonba.
A Világgazdasági Kutatóintézet munkatársa, Weiner Csaba szerint ezek a befektetések egy jól átgondolt stratégia részei, hiszen így akár az egész értéklánc ellenőrzése létrejöhet a kitermeléstől az eladásig, ráadásul a cégek költségei is csökkennek. Európa keleti felén ez némi aggodalomra is okot adhat, hiszen a térség - Szlovénia kivételével - energiahordozó-importja szinte teljesen az orosz szállításon múlik. Lengyelországtól Magyarországon keresztül Bulgáriáig a földgáz 80, az olaj 75 százaléka orosz forrásból származik, az orosz társaságok terjeszkedése miatt pedig már a finomítás és elosztás jelentős része sem áll helyi befolyás alatt. Nyugat-Európa földgázellátása is orosz forrásokra van utalva.
A függés azonban korántsem egyoldalú. Oroszország ugyanis Európa vásárlásaira van ráutalva: cégeinek bevétele, az állam adóbevételei, több tízezer munkavállaló munkahelye az olaj- és gázexporttól függ. Az orosz társaságok külföldi terjeszkedései ráadásul paradox helyzetet teremtenek - hívja fel a figyelmet a Világgazdasági Kutatóintézet munkatársa -, hiszen a befektetések az orosz gazdaságtól vonják el a forrásokat, így megtörténik, hogy Oroszország sok esetben más, gazdagabb állam fejlődését finanszírozza.
Olaj után színesfémágazat és távközlés
Nem csak az olajszektor indult el ezen az úton: a színesfémágazatban az erőforrások megszerzését szolgáló akvizíciók jelentek meg: a Norilszkij Nyikel 20 százalékos részesedésszerzése a dél-afrikai Gold Fields Limitedben vagy a RuszAl hasonló tulajdonhányada az ausztráliai Queensland Aluminában is ide sorolható. Az afrikai nyersanyagbázis a gyémántkitermelésben érdekelt Alrosza számára úgyszintén vonzó, a vállalat jelen van Angolában.
A bánya- és olajcégek mellett a távközlési szektor is különös érdeklődést mutat a külföldi akvizíciók területén. A legvonzóbb piacok Ukrajna, Fehéroroszország, Tádzsikisztán, Kazahsztán és Üzbegisztán voltak, ahol az orosz cégek jelentős piaci részesedést szereztek az elmúlt években.
#page#
Félelmek
Óvatos becslések szerint a Szovjetunió megszűnése óta eltelt másfél évtizedben 150-200 milliárd dollár érkezett adóparadicsomok bankjaiba, anonim számlákon Ausztriába és Svájcba, valamint a fejlődő világ pénzintézeteibe.
A privatizációs ügyletekből, a fekete- és szürkegazdaságból származó milliárdok és a szervezett bűnözés bevételeinek jelentős részét így akarták biztonságban tudni tulajdonosaik. A putyini konszolidáció, azaz az államhatalom megszilárdulása után a felbátorodó hatóságok elindították eljárásaikat a kilencvenes években meggazdagodott új elit néhány tagja ellen, ekkor ismét voltak jó néhányan, akik Oroszország határain kívül akarták tudni vagyonukat.
2005-től kezdve pedig Putyin elnöki mandátumának lejárta utáni (vélt) bizonytalanság elől viszik ki pénzeiket azok, akik nem bíznak a jövőben.
Más a helyzet Kelet-Európában, ahol a múltbeli félelmek kerülnek ismét előtérbe. Ennek okait Weiner Csaba három tényezőre vezeti vissza. A volt szovjet hegemóniáról megmaradt emlékek miatt főleg a Baltikumban és Lengyelországban kelt aggodalmat az orosz befolyás növekedése. A bizalmatlanság másik fő oka a stratégiai ágazatok feletti kontroll elvesztése, a harmadik pedig a transzparencia hiánya. Az orosz tőke által megcélzott országokban aggodalmat kelt, ha nem értik világosan a befektető céljait, vagy ahogyan számos esetben - Magyarországon is - történt, off-shore társaságokon keresztül szereznek befolyást. A fejlett világban a szigorú pénzügyi és számviteli normákat máshogyan kezelő orosz társaságok magatartása szintén a bizalmatlanságot erősíti.
Nem várható, hogy az orosz cégek felhagynának külföldi befektetéseikkel, hiszen organikus fejlődésük és hosszú távú stratégiai szempontjaik is erre sarkallják őket. A közeljövőben nem várható továbbá az olaj és a gáz világpiaci árának jelentős csökkenése sem, így az orosz cégek és az orosz állam bevételei továbbra is lehetővé teszik a terjeszkedést. Idővel viszont a szigorú szabályok a fejlett tőkepiacokon rákényszerítik az orosz társaságokat a más nemzetiségű cégekhez hasonló átlátható működésre. Az pedig, hogy az orosz energiacégek a hazai fejlesztésre is fordítsanak, Európának és Oroszországnak egyaránt érdeke.
