Érzékenyen reagált a piac arra, hogy Trump megfenyegette Iránt

A kőolaj ára enyhén emelkedett. A kereskedők két fontos szempontot emeltek ki: egyrészt a kereskedelmi háborúban enyhültek az ellentétek a hírek szerint, így nő az esélye annak, hogy Kína és az USA egy tartósabb megállapodást kössön egymással. Másrészt Szaúd-Arábiában Donald Trump amerikai elnök erős szavakat használt Irán ellen.

Az amerikai vezető szerint a régió biztonsága függ attól, hogy sikerül-e elrettenteni Iránt, ezért az USA maximális nyomást helyez a perzsa állam olajexportjára, ha nem születik megállapodás a nukleáris programról. Ezzel párhuzamosan az Egyesült Államok eltörli a Szíria elleni szankciókat, miután az Asszád-rezsim megbukott az országban. Szíria 425 ezer hordó olajat termel naponta, vagyis kisebb szereplőnek számít az olajtérképen.

Irán atomprogramja kiveri a biztosítékot
Irán atomprogramja kiveri a biztosítékot
Fotó: Depositphotos
A nemzetközi devizapiacon is úgy tűnik, átmeneti volt a dollár hét eleji nagyobb erősödése. Most már a gyengébb irányba korrigált az amerikai deviza, s az EURUSD kurzusa ismét jóval 1,11 fölé emelkedett. A zárás végül kicsivel 1,12 alatt történt. Az áprilisi amerikai inflációs adatok kissé alacsonyabbak lettek a vártnál, ami a piacban úgy csapódhatott le, hogy nincs akadálya a Fed kamatvágásoknak. Ez pedig gyengítette a „zöldhasút”. Az elmúlt napok nagy mozgásai után stabilizáció jöhet. (Erstemarket)

 

Véleményvezér

Hadházy Ákos szerint luxusutakra jártak a köztévé vezetői az adófizetők pénzéből

Hadházy Ákos szerint luxusutakra jártak a köztévé vezetői az adófizetők pénzéből 

Az adófizetők pénze könnyen vihető préda.
Egy magyar szervezet is részt vett egy olyan gyűlésen, amelynek célja az Orosz Birodalom helyreállítása

Egy magyar szervezet is részt vett egy olyan gyűlésen, amelynek célja az Orosz Birodalom helyreállítása 

Az Orosz Birodalom helyreállítása sok ember álma Keleten.
Fellélegeztek Európában, buktak az oroszbarátok

Fellélegeztek Európában, buktak az oroszbarátok 

EU-párti győzelem a moldovai választásokon.
Török Gábor előkapott egy dokumentumot, amikor Orbán Viktor egy politikustársa nemi identitásán élcelődött

Török Gábor előkapott egy dokumentumot, amikor Orbán Viktor egy politikustársa nemi identitásán élcelődött 

Elfajzott-e a Fidesz, ez a kérdés uralja a közbeszédet.
Orbán Viktor patrióta barátja egyszerűen lelőtte volna az Észtországba behatoló orosz vadászgépeket

Orbán Viktor patrióta barátja egyszerűen lelőtte volna az Észtországba behatoló orosz vadászgépeket 

A cseh miniszterelnöki szék várományosa váratlanul kemény oroszellenes gondolattal állt elő.


Magyar Brands, Superbrands, Bisnode, Zero CO2 logo