Nono! - mondta az U Flekuban a sörébe kapaszkodó idősödő pesti úr ifjú turistatársa kifakadását hallva. Majd miután felhörpintette a korsó lényegét, kifejtette a "nono" lényegét is: szép az Aranyművesek utcája, de ne mondja neki senki, hogy Pesten nincsenek egyszakmás utcák, éppen úgy, mint itt, Prágában, a várban. És sorolta: régen ott voltak a bőrösök Újpestről, Simontornyáról, Pécsről és még ki tudja honnan a Paulay Ede utcában. Most meg a Király utcát lepik el a lakberendezők s a méregdrága bútorok forgalmazói is, a Szinyei utcában a ruhák, divatcikkek kereskedői százszámra tartanak fenn boltot, és szolgálják ki egymást.

Lám, a prágai aranyutcácskától megihletve ráeszmélnek a magyarok is, tud ám Budapest üzleti élete is hasonlót. Egyáltalán nem véletlen, hogy a külvárosi Reitter Ferenc utcában megannyi egymáshoz hasonló vállalkozás - széket, bútort gyártó és eladó cég - ütötte fel tanyáját, s a versenynek hála, a Verseny Áruház a pesti Rákóczi úton úgy vált a könyvek birodalmává, hogy a második, a harmadik, de még a negyedik szomszédja is könyvet árul.

Műkereskedők - tudatos vásárlókkal

A kérdés nem is lehet más, mint az, hogy jó-e és mennyire a fővárosnak, kerületeinek, hogy szakosodnak az utcái? S ha jó, mi több, kívánatos, akkor csalogatják-e, segítik-e a helyhatóságok a vállalkozásokat az "összeköltözésben"? Persze nem másért, mint azért, hogy felkapott, feldobott, karakteres utcákkal, a boltokon keresztül nagyobb üzleti forgalommal és végső soron a helyhatóság számlájára több befizetett adóval bizonyítsák az előnyök kölcsönös jelenlétét.

- A világon mindenütt az tapasztalható, hogy koncentrálódik a piac, s nagyon helyesen ilyen folyamat megy végbe Budapesten is - jelenti ki Virág Judit a galériája s persze a műkereskedők utcája kellős közepén, a finom ízléssel berendezett, kézilabdapálya méretű, két utcára néző bemutatótermében.

A két utcából az egyik, a Falk Miksa nevét ismét viselő valóban arról nevezetes, hogy egy-két borozót és a honvédelmi tárcát leszámítva katonás rendet láttató pazar aukciós házak, galériák, illetve zsúfolt, tárgyak özönét felsorakoztató, festményekkel, különböző anyagú kisebb szobrokkal, díszekkel faltól falig megrakott boltok sorakoznak egymás mellett. Pedig másfél-két évtizede az átmenetileg Néphadsereg néven jegyezett utca és a Szent István körút sarkán még egymaga árválkodott az "állami" műkereskedelem, azaz a BÁV mindent vevő és mindent eladó boltja. Beljebb trafikok, kocsmák, élelmiszerboltok, műhelyek sorakoztak, s nem volt élő ember, aki el tudta volna képzelni a környék meghatározó "tényezőjeként" az aukcióiról, páratlan értékű festményeiről egyaránt ismert galériát és tulajdonosát, Virág Juditot s vagy félszáz kollégáját, de leginkább versenytársát. Pedig Virág Judit és aukciós háza sem számít a második és még csak nem is a harmadik "beköltözőnek", nota bene: ők, a szakma legnagyobbjai nélkül nem lenne a műkereskedőké a Falk Miksa utca.

- Az a logikus és célszerű, hogy a galériák, aukciós házak - amelyek egytől egyig egyedi termékeket árulnak - egy helyen működjenek, s azok az emberek, akik szép festményt, műtárgyat akarnak vásárolni, nem kényszerülnek bebarangolni egész Budapestet - tudjuk meg a szakma köztiszteletben álló nagyasszonyától. - Ezért szó nincs arról, hogy mi, a galériások gyengítenénk egymás pozícióit, ellenkezőleg, erősítjük.

Virág Judit voltaképpen csak arra emlékszik, hogy villámgyorsan lezajlott a Falk Miksa utca átalakulása, felszámolódtak a trafikok, zöldségesek, harisnyások, s vették át a helyüket kollégái. Az ma már költői kérdés, hogy az állami érából örökölt BÁV-os első után a második, a harmadik - új trendet elindító - vállalkozó mennyire tudatosan érkezett műkereskedők utcáját csinálni. Az mindenesetre tény, hogy az átalakulás lezajlott, sőt be is fejeződött, gyakorlatilag elkelt minden igényesebb üzlethelyiség - a műkereskedelem saját erőből otthonra talált.

Száz művész már hírérték

A londoni Portobello Road hosszú időn át az ócskásoknak volt egynemű, de mégis különleges, a környéknek arcot, stílust adó, világhírű utcája. Néhány év alatt mégis átalakult a környék, az ócskás jelleget amerikanizálták, a turisták giccsigénye miatt egyszerűen "átszakosodtak" a vállalkozások. A moszkvai Arbaton nem a termékek, hanem a kereskedők változtak meg alaposan. Most is Matrjoskákat árulnak úton-útfélen, de a szétszedhető, festett fababákat most már kínaiaktól lehet megvenni.

- Vajon az udvar fog a Király utcához igazodni, vagy a Király utca alakul tovább, és lesz olyan, mint a belőle induló Gozsdu-udvar? - tippelt a Gozsdu-udvar újjászületését üzleti alapon is szemlélő kozmetikus, aki a közeli házak egyikében lévő üzlete forgalmának gyarapodását mindenképpen elvárja a neves épület tatarozása befejeződésétől. A Király utca mindenesetre a dizájnnak, a lakberendezésnek már most otthont ad, s abban is lehet valami, hogy a kialakult "utcastílus" hatással lesz a Gozsdu mintegy félszáz üzletére is.

Ez persze a jövő, miközben a dizájn "koncentrált jelene" már tetten érhető alig pár saroknyira a Király utcától. Igaz, ritkán van nyitva, havonta egy vasárnap árul a - dupla V-vel - Wasárnapi Művész Piac.

- A vállalkozásunk ötlete abból áll, hogy bár nálunk is egyre több az apró dizájnbolt, de mert összevissza találhatók a városban, a vevők nem könnyen találják meg őket - avat be a létét három alapító hölgynek köszönő cég üzleti "titkaiba" a közgazdász ügyvezető Matheidesz Réka. - Ezért gondoltuk úgy, hogy ha rendszeresen szervezünk piacot, akkor generáljuk a keresletet, az meg hasonlóan hat vissza a Wasárnapi Művész Piacra, a Wampra.

A két képzőművész, egy közgazdász trió alkotta cégvezetés nem tévedett, az "egynemű" - utcába, esetükben piacra szervezhető - alkotók erősítik egymást. Száz dizájner, Matheidesz Réka szavaival, már hírérték. A tematikus utcáknak pedig az is a velejárójuk, hogy nem pusztán az eladás a céljuk a működtetőknek, hanem az is, hogy legyen jó hangulat, kellemes miliő is, hogy esemény legyen az "üzletelés". A Wamp specialitása az is, hogy esetükben rendszerint a művészek maguk állnak a pult mögött, s ettől akár olcsóbb is lehet alkotásuk, mint ha saját üzletben fogadnák a vevőiket. Hogy hol is teszik mindezt? Tagadhatatlanul jó helyen, az Erzsébet tér gödrében.

- Nagyon fontos, hogy a művészpiacnak most még legyen konkrét helye, máskülönben nem szokják meg, nem ismerik meg az emberek - határozza meg a helyhez kötöttség lényegét Matheidesz Réka. - Az Erzsébet teret és a gödröt a helyhatóságok, a minisztériumok egyformán magukénak tekintik, így a Wasárnapi Művész Piac státusáról nem mindig egyszerű tárgyalnunk, a bérlésről megállapodnunk.

Finoman arra a kérdésre is válaszolt az üzletasszony, hogy a művészeken, a cégükön s persze a vevőkön kívül a "hivatal" vajon mennyire érdekelt a vállalkozás működésében s abban, hogy a Wamp igazi "szakmai utcává" fejlődjék, idegenforgalmat generáljon, városképet alakítson. Pedig már jutottak egyről a kettőre, van már törzsközönségük, s igen sokan oda szervezik társasági programjaikat, ott hallgatnak zenét, ott társalognak egy jó kávé mellett.

Ráday-tudatosság

A művészpiac - már csak a fizikai közelség miatt is - szerepelhet sokak programjában úgy, hogy barátaikkal összejönnek a gödörben, majd átsétálnak uzsonnázni, vacsorázni, színházi produkciót megnézni a Ráday utcába. Oda, ahol az egyik legnehezebb feladat eldönteni, milyen ízekért és hová térjen be a látogató. Pedig még a '90-es évek közepén sem gondolták a helyiek, hogy az egy-két véletlenszerűen megtelepült éttermen és a nagy autós forgalmon kívül másra is futja a Kálvin tér és Bakáts tér közötti csaknem egy kilométeres utcának. Ma a "Ráday" már fogalom, ma a "Rádayn" látni is, hogy a budapesti diákváros kellős közepén található. Régen is ott képeztek közgazdászokat, orvosokat, hittudósokat a közeli egyetemeken, de a hallgatók úgy voltak ott, hogy nem voltak ott: nem volt hová beülniük, nem volt hol kedvükre sétálniuk.

A járműforgalom szinte teljes korlátozásával, a járdákra kitelepített vendéglői asztalokkal, a gyakran sátorból is árusító könyvesekkel, a kicsiny színházakkal valami más a mai Ráday, mint a tegnapi. A megújulás magán viseli annak jeleit is, hogy a kereskedéseket, éttermeket működtető vállalkozásokat "kívülről" is éltetik.

- Több mint tíz éve, hogy a Ráday utca kis szakaszán sétálóutcát alakítottunk ki, de akkor még nem gondoltunk a következményekre, csak arra, hogy a koszos, piszkos levegőjű, nagy forgalmú részt élhetőbbé, lakhatóbbá, barátságosabbá tegyük - avat be a kezdetekbe dr. Gegesy Ferenc, Ferencváros polgármestere. - Az új feltételekhez alkalmazkodtak, s például az utcára kitelepültek a rövid szakasz éttermei, a teraszos, tetszetős megoldások pedig ösztönözték a folytatást, azt, hogy a még háromszor akkora hagyományos Rádayt is sétáló, önmagát szépítő utcává alakítsuk.

Egy-két év, s a belső Ferencvárosban kicsit visszaköszönt számos európai nagyváros hasonló helyi mikrovilága, s a budapesti Liszt Ferenc tér a kávézóival, délutáni, esti hangulatos életével. A IX. kerületi polgármester pedig a spontán folyamatokat ekkor már felkarolandónak, erősítendőnek, vagy ahogy a laikus egyetlen szóval mondaná, pénzelendőnek gondolta. Ez azért persze nem pontos, hiszen sokkal inkább az a valóság, hogy a kölcsönös érdekeket találták meg, amelyeknél a helyhatóság a maga eszközeivel valóban katalizálni is igyekezett.

- Megjelent az első magángaléria a Ráday utcában, meghívtak az avatására, ahol csak annyit mondtam, mennyire bátor ember a tulajdonos, jó lenne, ha megtalálná számítását - vezet vissza a nem túl távoli múltba a polgármester. - Fél év múlva megjelent a következő galériás is, s ekkor már rá kellett jönnöm, nem konkurensek, hanem erősítik egymást, sőt. Összehívtam őket, a galériásokat, az éttermeseket, a Stúdió K-nak, valamint a Pinceszínháznak a vezetőit azzal, hogy gondoljuk ki a Ráday utca jövőjét, fejlesztését.

Az eredmény? Az éttermeseknek szerződéses rendszerben garantáltak biztonságot, ha az előre megfogalmazott normákat - nem alakulnak át kaszinóvá, méregdrága szórakozóhellyé, de kocsmává sem züllenek le - betartják. Ha ilyen szabályok szerint fejlesztik a Ráday utcai bérleményeket a vállalkozások, akkor - vállalta az önkormányzat - 15 évig nem bontják fel a velük kötött szerződéseket, azaz a beruházott pénzük bőven megtérül. A színházak, galériák nem a versenyszféra részei, másféle segítségek kapnak.

- Az nem lenne jó, ha képviselő-testület - hivatal, polgármester - döntene a támogatásokról, mert hol zsenik, hol kontárok, hol meg a középszer képviselői vennék birtokukba a helyiségeket - részletezi Gegesy Ferenc. - Az üres termeket, üzleteket kulturális szervezeteknek adják bérbe, rendszerint pályázatok alapján. A határozott idejű, tíz évre szóló szerződésben az a díjfeltétel, hogy annyit kell befizetni az önkormányzat számlájára, amennyit az önkormányzat fizet közös költség címen a helyiség után a társasháznak.

Kibekkelni a metróépítést

A budapesti polgár látja és mégsem látja a Ráday utcát. Tudja, hogy szinte befejeződött az átlényegülése, s már csak egy vár a kellemes miliőjű utca színházaira, galériáira és legfőképp éttermeire: megtartani a régi, odacsábítani az új vendégeket, a külföldieket s mindazokat, akik jó hangulatot, kedvükre való szórakozást, kikapcsolódást keresnek a főváros szívében. Ehelyett mit kapnak a Ráday utca bejáratánál? Metróépítést. A Nagycsarnokig is nehezen elbotorkáló külföldi, sőt számos budapesti is csak a térképen, de nem a valóságban leli meg a Rádayt, annak vendéglőit, galériáit, színházait.

- Erre sétáló ember jóformán nincs is - értékeli Budapest talán leghosszabb, de zsákutcává visszafejlődő "szakmautcája" sanyarú sorsát a polgármester. - Védekezünk, ahogy tudunk. A teraszokra kitelepülésért általában díjat szoktak fizetni a vendéglők, kávézók. Azzal próbálunk segíteni, hogy mérsékeljük e kötelezettségük mértékét, hátha így könnyebben kibekkeli a Ráday utca a metróépítést.

Mostanában nem együtt nevet, hanem együtt sír kedvenc utcájával a ferencvárosi helyhatóság. De a lényeg is ez: együtt. Az önkormányzatnak fontossá vált Rádayból a vendéglők, galériák, könyvkereskedések, kisebb-nagyobb színházak nem állnak odébb, nem keresnek békésebb környékeket, s a kevesebb haszon dacára is maradnak, ott akarnak vállalkozni, működni.

Metróépítés a Kálvin téren sem tart örökké.