Évek óta halljuk, olvassuk a környezettel foglalkozó tudósok több mint vészjósló előrejelzéseit arról, miként pusztítjuk az életet adó természetet. A napokban László Ervin, a Római Klub elnöke szólított fel azonnali cselekvésre, hisz jól látható, hogy a Föld már most képtelen ellátni ivóvízzel, levegővel, élelemmel mind a hétmilliárd lakóját. Guy Turchany professzor, aki több évtizede kutatja és tanítja a fenntartható fejlődést, egyenesen azt állítja, harminc év múlva civilizációnk eltűnésével kell szembenézni, amennyiben nem változtatunk. Dr. Szili Katalin, aki az országgyűlés elnökeként a nemrégiben megalakult a Nemzeti Fenntartható Fejlődési Tanács elnöke, így fogalmaz:

- Egyszerűen ki kell mondani, hogy paradigmaváltásra van szükség. A világban is, és az egyes országokban külön-külön. Ennek egyik alapvető tétele az, hogy nem élhetjük fel a jövőnket. Sokan hallottak már az "ökológiai lábnyom" fogalmáról. Nagyon leegyszerűsítve ez az a földterület, amely egy adott népesség életviteléhez szükséges. A hetvenes évek elején átléptük a Föld ökológiai eltartóképességét, túlhasználtuk erőforrásait. A WWF legfrissebb felmérése szerint az emberiség ellátásához már most 1,4 bolygóra lenne szükség. Ez azt jelenti, hogy súlyos veszélyben van a jövő nemzedékek élete. Ha ilyen tempóban folytatjuk a környezet kizsákmányolását, 2030-ra a kutatók valóban apokaliptikus víziót vetítenek elénk, már kétbolygónyi lesz az ökológiai lábnyomunk.

- Minden ország alapvetően a saját érdekeit tartja szem előtt. Nyilván más az érdeke egy olajtermelő országnak, mint egy afrikai államnak, ahol óriási a szegénység. És megint más egy olyan térségnek, ahol a turizmus, az idegenforgalom az éltető erő, és más egy apró kis szigetnek, amelynek a léte függ attól, hogy mi történik a klímával. Biztató ugyanakkor, hogy Angliában a közelmúltban megszületett a világ első klímatörvénye. És példaértékűnek tartom, hogy nálunk a Nemzeti Fenntartható Fejlődési Tanács létrehozását egyhangúlag szavazta meg minden parlamenti párt. A tanácsnak az a legfontosabb feladata, hogy megalkosson egy hosszú távú, 2025-2030-ig tartó stratégiát. Ennek tartalmazni kell a társadalmi, a gazdasági, a szociális, az ökológiai, sőt továbbmegyek, a kulturális kérdéseket és ezek harmóniáját is. Azt mondtam, harmónia. A tanácsnak ezt az újfajta gondolkodást nemcsak a politikában, hanem az egész társadalomban el kell fogadtatnia. Számunkra elfogadható jövőképet csak és kizárólag az biztosíthat, ha a gazdasági kérdésekről nem önmagában, hanem a szociális és társadalmi problémákkal összhangban beszélünk. És ugyanígy, amikor társadalmi kérdésekről van szó, mögötte látni kell azt is, ami a gazdaságot, a versenyképességet jelenti, ugyanakkor mellette - nem maradékelven -az ökológiai, a környezeti kérdésekkel is foglalkozni tudunk. Egy fenntartható társadalom érdekében nagyon fontos, hogy ne csak és kizárólag a gazdaság alakítson és határozzon meg minden életviszonyt. A gazdaság ne cél legyen, hanem csak eszköz ahhoz, hogy egy élhető társadalmat, egy élhető országot teremthessünk.

- Mindez nagyon szépen hangzik, ugyanakkor nemcsak a világ térségei között vannak érdekellentétek, hanem az országokon belül, így természetesen nálunk is. Van-e eszköz a tanács kezében ahhoz, hogy egyensúly - vagy ahogyan elnök asszony fogalmazott - harmónia teremtődhessen az egymásnak feszülő érdekek között? A cél közös, azt senki nem vitatja, hogy a jövőnk a tét. Mindezt azonban a legtöbben pusztán a retorika szintjén képviselik.

- A harminckét fős testületet a politikai, az üzleti, a tudományos élet képviselői mellett a civil, a zöldszervezetek, az egészségügyi és szakszervezetek, a munkaadók és munkavállalók, valamint az egyházak kiválasztott küldöttei alkotják. Minden egyes terület delegáltja az általa képviselt közösség álláspontját hozza el a negyedévenkénti ülésekre, ahol döntéseink legalább kétharmados többséggel születnek meg. Természetesen köztünk van a kormány egyik tagja is, ami garanciája annak, hogy ezeket a döntéseket végre is fogják hajtani. Hadd tegyek itt egy zárójeles megjegyzést. Számomra nagyon érdekes volt az alakuló ülésünk, amikor egy oldalban igyekeztünk megfogalmazni a saját credónkat. Figyelemre méltó, hogy ki milyen hozzáadott értékkel gyarapította közös hitvallásunkat. Hogyan jelent meg például az egyházak részéről az a szempont, hogy döntéseinkben az emberi méltóság hangsúlyosan szerepeljen. Vagy hogyan próbálta a gazdaság és a munkaadók képviselete fékezni szárnyalásunkat, hisz minden problémát nem lehet pillanatok alatt megoldani. Nagyon fontos, hogy kialakuljon egy egységes szókészlet, amelynek segítségével félszavakból is megértjük és nem félreértjük egymást. Így el tudjuk érni, hogy olyan stratégiát alkossunk, amely aztán sarokpontja kell legyen minden további más, így a klíma-, az energia-, a gazdasági stratégiáknak. Ha ezek megvannak, és e mögött ott van a politika teljes támogatása, akkor számomra nem kérdés, hogy ez számon kérhető, és a hétköznapokban minden politikai erő az operatív megoldásait csak ehhez igazíthatja.

- Jó, hogy a közös szóhasználatot említette. Különösen azért, mert a fejlődés és a növekedés közötti különbséget például még a fenntartható fejlődés fogalmát bevezető Brundtland-jelentés sem tisztázta. Így aztán mindenki a saját érdekeinek megfelelően használja, vagy éppen keveri ezeket a szavakat.

- Ez annyira igaz, hogy sokszor még közgazdászoktól is mixelve halljuk: fenntartható gazdaság, fenntartható növekedés, fenntartható fejlődés. Ma azt mondjuk, mindennek fenntarthatónak kell lennie, ugyanakkor ez legtöbbször valóban csak a retorika szintjén jelenik meg. Ha növekedésről beszélünk, az nyilván csak a gazdaságra lehet igaz. Feltétlenül szükséges, hogy első lépésben mi magunk között tisztázzuk ezeket a fogalmakat. Ezért próbálom a tanácsot arra sarkallni, hogy mindenekelőtt a saját szókészletünket alakítsuk ki. Hogy ugyanazon a meghatározáson egészen pontosan ugyanazt a tartalmat értsük.

- Az ön olvasatában mi a különbség a növekedés és a fejlődés között?

- Úgy gondolom, az előbbi mennyiségi, főként anyagi gyarapodást, az utóbbi minőséget jelöl, az emberek belső fejlődésével kapcsolatos változást. Igaza lehet a már idézett Guy Turchany professzornak, amikor azt mondja, több mint elgondolkodtató, hogy az egyre növekvő gazdaságot elérő társadalmak tagjai miért érzik egyre rosszabbul magukat. Annak ellenére, hogy kényelmesebben élnek, mint korábban.

- Stratégiák kidolgozása, közös szóhasználat megteremtése. Mindezek mellett nem kétséges, hogy a legfontosabb a tudatformálás. A problémákat világosan látó s azok megszüntetéséért tudatosan cselekvő társadalom nélkül ugyanis egyetlen nagytiszteletű, cselekvésre kész bizottság sem tud csodákat művelni.

- Ezt magam is így gondolom. Ha csak felső szinten beszélünk minderről, ha csak programokat alkotunk, és nem érjük el, hogy az emberek értsék, hogy ez mit jelent... Ehhez is kellene egy félreérthetetlen, közhasználatú szókészlet. Ezért is használtam korábban a "harmonikus társadalomkép kialakítása" kifejezést, hiszen a harmónia mindenkiben azt az érzést kelti, hogy ott nem lehet például mindent kizárólag tőkelogikán megoldani.

- Paradigmaváltás, tudatformálás... Ezt gondolom a tanács legnehezebben megvalósítható feladatának. Hihetetlenül hosszú folyamat. És mint oly sokszor elhangzik, az idő ellenünk, pontosabban a jövőnk ellen dolgozik.

- Média és oktatás. Ez a két varázsszó, amelyek nélkül egyik sem megy. A médiát partnerül kell hívni. A téma fontosságát ugyanis pontosan kell érzékelniük. Ez az interjú is ezt jelzi. Van azonban a nyilvánosságnak egy másik eszközrendszere, ez pedig a regionális és helyi fórumoknak a szervezése, amelyet a tanács titkársága már el is kezdett. A közeljövőben Veszprémben és Miskolcon szervezünk ilyen találkozókat. Tervezzük, hogy végigjárjuk az ország különböző régióit. Egy idő után szeretnénk elérni, hogy az önkormányzatok kövessék a ma még csupán néhány helyen, csírájában fellelhető példákat. Egyes településeken, így Győrben és Tatabányán már nem környezetpolitikai, hanem fenntartható fejlődési stratégiát készítenek. Ez azt jelenti, hogy a környezetvédelmi törvénynek - melynek megalkotásában államtitkárként magam is részt vettem - egy ilyen tartalmú kiegészítő csomagját kell mindenütt megteremteni.

- Különösen a tőlünk nyugatabbra fekvő országokban szép eredményeket értek el az oktatásban. Svájcban például már az óvodában környezettudatos nevelés folyik. S az iskolákban sem egy-két órában foglalkoznak ezzel a kérdéssel, hanem minden egyes tantárgy anyagát ennek szellemében igyekeznek összeállítani. Ettől mi még elég messze vagyunk...

- Mindenekelőtt az szükséges, hogy megteremtsük az ilyen szellemiségben oktató tanári gárdát. Legszívesebben mindenkit elküldenék Gyulai Ivánhoz, a miskolci Ökológiai Intézet a Fenntartható Fejlődésért Alapítvány igazgatójához órákat venni, mert ott jó értelemben megfertőződnének ezzel a témával, s azután egészen más szellemben élnének s oktatnának. De addig is, amíg ezek a feltételek rendelkezésre állnak, azt gondolom, a maga szintjén mindenki megteheti, ami rajta áll. Kis lépésekből áll össze a környezettudatos magatartás. A szokásainkon kell mindenekelőtt változtatni. Azon például, hogy ne öt liter vízzel mossunk fogat, csupán egy-két pohárnyival. Hisz nagyon gyorsan elkövetkezhet az az idő, amikor a háborúk nem az olajért, hanem a vízért folynak. Nincs olyan hihetetlen távolban, mint ahogyan hisszük, hogy egyáltalán bekövetkezhet.

- Kis lépéseket említett, amelyeket meg kell becsülni, hisz valóban a beidegződött szokásainkon a legnehezebb változtatni. S éppúgy, mint a kis lépéseknek, örülnünk kell a kis eredményeknek is...

- Előrelépésnek tartom, hogy konszenzussal megteremtettük a Jövő Nemzedékek Ombudsmanjának pozícióját. Ez nagy segítség lesz, hogy a következő generációk érdekében bárki felléphessen, ha olyan ökológiai, szociális vagy egyéb érdeksérelem történik, amely a jövőjüket veszélyezteti.

- A Nemzeti Fenntartható Fejlődési Tanács elnökeként mit szeretne a leggyorsabban elérni?

- Jó lenne, ha a következő ciklusban a parlamentnek nemcsak környezetvédelmi, hanem egy olyan bizottsága is lenne, amely harmonizálná a munkát a fenntartható fejlődés szellemében. Ha például egy adótörvény kerül elénk, arról pontosan tudnák a törvényhozók, hogy mit jelent majd a fogyasztásban, mit a társadalmi polarizációban, ennek következtében a környezet igénybevételében. Kevesen tudják, hogy mielőtt a környezetvédelembe kerültem, öt évig a gyámügyben dolgoztam. Mindig igyekeztem egy-egy kérdést sokféle összefüggésben vizsgálni. Tehát egy környezeti problémának a gazdasági, szociális oldalát is figyelembe venni, hisz azokat a területeket is elég jól ismertem. Ugyanezt várom el a másik oldal szereplőitől is. Ezt képviselem a tanács elnökeként.