Egy százalékról kellene lemondanunk testőreink kedvéért

2017. február 02. csütörtök - 18:30 / piacesprofit.hu
  •    

Február másodika a Vizesélőhelyek Világnapja. A WWF adatai szerint az emberi tevékenység miatt Európában a vizesélőhelyek mintegy kétharmada, globálisan pedig 87 százaléka már elpusztult. Pedig ezek hiánya nagyban megnöveli a társadalom sérülékenységét a szélsőséges természeti hatásokkal szemben.

Az ökoturimzust népszerűsítenék - Kép: Pixabay

Kép: Pixabay

Február 2-án ünnepeljük a Vizesélőhelyek Világnapját. Ezen a napon emlékezünk meg a vizek és az élőlények alkotta együttesek ember számára is nélkülözhetetlen szerepéről.

Néhány évszázaddal ezelőtt a folyók, árterek és egyéb vízjárta területek szerepe még nem volt ismert, ezért szabályozta az ember a folyókat, csapolta le a mocsarakat. Ám ma, amikor a környezeti erőforrások felélése ilyen gyors ütemben halad, kulcsfontosságú, hogy közelebbről is megismerjük a vizesélőhelyek szolgáltatásait, hogy önmagunkat is megvédhessük velük együtt.

Szomorú tény azonban, hogy Európa immár elvesztette vizesélőhelyei kétharmadát, globálisan pedig ezeknek a területeknek 87 százaléka immár a múlté – hívta fel a figyelmet a Természetvédelmi Világalap (WWF). Hazánk sem kivétel: az árterek felszámolásával, illetve a nagy mocsarak, mint a Hanság lecsapolásával az itthoni élőhelyek döntő többsége is megsemmisült.

„Pedig a vizesélőhelyek természetes testőreink lennének: elsimítják az árhullámokat, védve az embert a katasztrofális áradásoktól; magukba szívják és tárolják a tavasszal érkező vizeket, majd a nyári csapadékhiányos időszakban biztosítják a vizet a növényeknek,” – magyarázza Siposs Viktória, a WWF Magyarország Vizesélőhely-védelmi programjának szakértője. Az ilyen területek a talaj vízháztartását is javítják, így a környezetükben lévő élővilág és a mezőgazdasági növények jobb vízellátást kapnak azokhoz a területekhez képest, melyek nem vizesélőhelyek mellett terülnek el.

Az embernek is kellenek vizes élőhelyek
Vizeink állapotának javítása a tiszta ivóvíz, az árvizek elleni védekezés és a szélsőséges időjárási eseményekhez való alkalmazkodásnak egyik kulcsa. Ezeket az előnyöket viszont csak akkor élvezhetjük, ha nem tesszük tönkre a dinamikus folyóinkat övező változatos élőhelyeket. 

Mivel Magyarország az átgondolatlan lecsapolások és folyamszabályozások miatt elvesztette vizesélőhelyeinek döntő többségét, emiatt gyakran előfordul, hogy a tavaszi árvízveszély után hamar jelentkezik a nyári aszály. E kettős problémára megfelelő megoldást jelentene, ha a folyókat kísérő természetes mély fekvésű területeken megfelelő mérnöki módszerekkel kiengednénk az áradás vizét és elraktároznánk a nyári időszakra. Ezeken a területeken előtérbe kerülhetnének az egykor hagyományos, mára azonban eltűnő tájhasználati formák, mint például a legeltetés. Az így kialakított táj a klímaváltozás hatásaival szemben ellenállóbb, hiszen segít megőrizni a víztartalékokat és megelőzni a terület kiszáradását.

A leeső csapadék patakokon, folyókon keresztül tárja be az országot és jut el a tengerbe. A lehulló csapadék egy része vizesélőhelyekben tárolódik, ezzel csökkentve a folyók árhullámait. Ezért a vizesélőhelyek puszta létezésükkel megelőzik számos katasztrófahelyzet kialakulását, tompítják az időjárás viszontagságait, menedékként viselkedve pedig abban segítenek, hogy ha valami katasztrófa mégis megtörténik, a bennük elraktározott élővilág újra be tudja népesíteni a vizek világát. Ha a vízgazdálkodásban jobban építenénk a vizesélőhelyek ingyenes szolgáltatásaira, az aszály és az árvíz elleni védekezésre költött milliárdok jó részét meg tudnánk takarítani.

A vesztünket okozhatja, amit művelünk
A szárazföldi területek természetes élővilágának több mint a felét az összeomlás fenyegeti, ami az emberiségre is komoly hatással lesz. Teljes ökoszisztémák omolhatnak össze, amelyektől többek között az élelmiszertermelésünk is nagyban függ.

Ha az ország szántóterületének 1%-át tavasszal tudatosan átengednénk a belvíznek (egy átlagos évben körülbelül ennyi az elöntött terület), akkor ezzel nemcsak az ország területének mintegy 45%-át kitevő szántókon, hanem az ország teljes területén javíthatnánk a talaj vízellátását, és mérsékelhetnénk a nyári aszály kialakulásának veszélyét.

Ha tágabb teret adnánk a folyóknak, ahová szétáradhat a tavaszi sok víz, akkor nem kellene költséges beruházásokkal rizikós árvízvédelmi építményeket létrehozni. Ha megtartjuk a tavasszal érkező vizet, az a talajt átjárva nem csak vízzel, hanem tápanyaggal is ellátja. A tágabb térben pedig az ár visszahúzódása után tápanyagban és talajnedvességben gazdag területen lehet gazdálkodni.

Ha a sokáig víz alatt maradó területeken vizesélőelyeket hozunk létre, ahol megtartjuk a tavaszi sok vizet, adunk neki elég időt arra, hogy átjárja a talajt. Ha engedjük a kis tavakat megmaradni, szélein az erdőt felnőni, a nyári túlszáradást lassító hatásaival (szélfogó, párásító, árnyékoló, mikroklíma kialakító) óriási szolgáltatást ad nekünk: több és jobb minőségű terményt, az öntözési költség megtakarítását.

Veszélyben a legértékesebb erdeink
Aggasztó hírek érkeznek a legértékesebb erdeinkből: a környezetünk szempontjából kulcsfontosságú 120 évnél idősebb erdők harmada semmiféle védelem alatt nem áll. De ha állna, sem lenne minden rendben: még a védett státusz sem jelent biztonságot számukra a fakitermeléstől.

A vizesélőhelyek másik fontos szerepe a vízmegtartás mellett, hogy élőviláguk képes a folyók élővilágának a megújítására, visszapótlására egy esetleges szennyezés után. A 2000-ben bekövetkezett tiszai cianid-szennyezés idején, a folyót ért vegyi szennyezés nem jutott be a folyó menti holtágakba, tocsogókba, tavakba, mellékfolyókba. Az erősen mérgező vegyület a folyóban óriási pusztítást végzett, de a vízzel együtt elvonult. A Tisza megmaradt élővilágát később a mellékfolyók vizei teremtették újjá. A távolabbi területek vizesélőhelyeinek élővilága akkor kapcsolódott be a regenerálódás folyamatába, amikor a következő tiszai áradás közvetlen kapcsolatot teremtett a folyó és ártere között.

“A vizesélőhelyek megőrzése olyan takarékossági beruházás, amelynek óriási megtérülési értéke lenne. Az árvizek tárolása a táj adta természetes mélyületekben olcsóbb és méltán lehetne a folyómeder árvízvédelmi célú szabályozásának alternatívája. Az árvízi kockázatok elkerülése mellett a vizesélőhelyek halbölcsőként, illetve strandolási, sportolási lehetőségeket kínáló pihenőhelyként is értékesek” – tette hozzá Siposs Viktória.