Schmitt Pál szelleme kísért Norvégiában

A norvég egészségügyi miniszter kísértetiesen ugyanazt a bűnt követte el, mint az egykori magyar köztársasági elnök. Lopott szellemi munícióval szerzett doktori disszertációt. Azonnal kellett távoznia a közéletből.

A két történetben az a különbség, hogy Schmitt Pál lemondására napokat kellett várni, miután kiderült a plágium. Reménykedtek, hátha elül a botrány. Nem ez történt. Aztán a volt köztársasági elnök azzal riogatott, vagy biztatott, nem baj, újra nekimegy a doktori vizsgának. Ez azóta sem történt meg, aminek pártállástól függően örülhetünk, vagy kárörvendhetünk. Schmitt Pál ma is élvezi a köztársasági elnöki címmel járó előjogokat, fizetést, rezidenciát, részt vesz a Fidesz rendezvényeken, sőt az idén életműdíjat is kapott. Ebből is látszik, Norvégia, nem Magyarország. Ahogy mondani szokták, következmények nélküli ország vagyunk.

Véleményvezér

Teljes kudarc a Fidesz személyi és tartalmi megújulása

Teljes kudarc a Fidesz személyi és tartalmi megújulása 

Saját esélyét játssza el a Fidesz.
Szijjártó Péter volt külügyminiszter mélyen belenyúlt a zsírosbödönbe

Szijjártó Péter volt külügyminiszter mélyen belenyúlt a zsírosbödönbe 

Szerette a volt külügyminiszter a luxust.
Mulatságba fordult a magyar focibajnokság közvetítési jogának aukciója, senki nem jelentkezett

Mulatságba fordult a magyar focibajnokság közvetítési jogának aukciója, senki nem jelentkezett 

A politikusok, fene nagy étvágyukban, a sportot is bekebelezték.
Bezárási hullám Orbán Viktor szülőföldjén?

Bezárási hullám Orbán Viktor szülőföldjén? 

4 csillagos szállodát, stadiont zárnak be?
Halálzóna lett Ukrajna keleti része

Halálzóna lett Ukrajna keleti része 

Hatalmas emberveszteségeket szenvednek el az oroszok.


Magyar Brands, Superbrands, Bisnode, Zero CO2 logo