Újra lőnek az ukrán tüzérek

Az ukrán tüzérség már ma is a korábbinál jóval többet lőtt, miután az amerikai törvényhozás alsóháza, a Képviselőház szombaton este megszavazta az Ukrajnának nyújtandó katonai segélyt. Összesen kicsit több, mint 61 milliárd dollárt lehet majd erre a célra fordítani.

Mi vár a magyar befektetőkre ősszel?

Mit jelentenek az adózási és szabályozási változások a befektetők számára?
Merre tart az állampapírpiac? Hogyan érdemes gondolkodni a hosszú távú megtakarításokról?
Early bírd jegyek most ajándék 100 Leggazdagabb magazinnal!

Klasszis Befektetői Klub
2026. szeptember 24., Budapest

Foglalja le helyét most >>

Az amerikai döntés után fordulat következhet be az ukrajnai háborúban. Különösen, mert az elbizonytalanodott európaiak is bátrabban mernek majd fegyvereket küldeni Kijevnek. Újdonság, hogy az amerikai támogatási csomagban szerepel a „nagy hatótávolságúként” jellemzett ATACMS rakéta is. Ennek nagy a jelentősége, hiszen az ukrajnai háború eddigi legfontosabb tanulsága, hogy a támadás és a védekezés költségeinek ollója minden korábbinál szélesebbre nyílt. Mit jelent ez? Egy néhány százezer forintos drón leszedése, több tízmillió forintba kerülő légelhárító rakétával lehetséges. Vagyis hiába rendelkeznek a nyugati államok elképesztő hadiipari fölénnyel az oroszokkal szemben az agresszor kevesebb pénzzel nagyobb sikereket tud elérni, mint a védekezők. Ezért szükségszerű, hogy az ukránok is támadjanak orosz területeket, hogy a pénzügyi ollót valamennyire helyrebillentsék. Ebben nyújtanak segítséget a nagyobb hatótávolságú amerikai rakéták.

Véleményvezér

Putyin egy NATO tagállam megtámadását fontolgatja

Putyin egy NATO tagállam megtámadását fontolgatja 

Az amerikai hírszerzés feje fontos ügyben ment személyesen Moszkvába.
Kesztyűt dobott Orbán Viktornak Magyar Péter – frissült

Kesztyűt dobott Orbán Viktornak Magyar Péter – frissült 

Magyar Péter Paksra hívta a parlamenti pártok elnökeit.
Meghalt az ukrajnai háború humanista hőse, akit még az oroszok is tiszteltek

Meghalt az ukrajnai háború humanista hőse, akit még az oroszok is tiszteltek 

Tragikus véget ért egy ukrajnai hős sorsa.
Hatalmas fegyvercsomagot kap Ukrajna, de ami igazán meglepő, hogy honnan

Hatalmas fegyvercsomagot kap Ukrajna, de ami igazán meglepő, hogy honnan 

Törökország döntő fontosságú fegyvereket ad el Ukrajnának.
Átlagosan 7 millió forintot buktak a nyugdíjasok az Orbán-kormány idején

Átlagosan 7 millió forintot buktak a nyugdíjasok az Orbán-kormány idején 

Csak a propaganda szintjén jártak jobban a nyugdíjasok az elmúlt 15 évben.


Magyar Brands, Superbrands, Bisnode, Zero CO2 logo