Kiemelkedő évet zárt 2023-ban a BioTechUSA-cégcsoport

Magasabb fokozatba kapcsolt 2023-ban a tisztán magyar tulajdonban lévő BioTechUSA-cégcsoport. Tavaly csaknem 15 százalékkal, 90,49 milliárd forintra növelte árbevételét, és közel 5 milliárd forintot fordított beruházásokra. Évről évre nő a bevételük, pedig Lévai Bálint vezérigazgató szerint a maratoni futás 42 kilométeréből még csak az 5. kilométernél járnak.

Emelkedő pályán maradt a nehéz gazdasági környezetben is a BioTechUSA-cégcsoport, amely tavaly az egy évvel korábbi rekordév magas bázisához képest is csaknem 15 százalékkal, 90,49 milliárd forintra növelte az árbevételét. Közel 5 milliárd forintot fordított beruházásokra, amelyből többek között több mint 1000 négyzetméter hasznos összterületű, négyszintes, modernebb és kényelmesebb szociális blokk épült Szadán, közel egymilliárd forint értékben üzembe helyezte automata raktárát, 45 új üzletet nyitott Európa-szerte és megvalósult óbudai régi irodaháza teljes felújítása is.

A turbulens környezet ellenére a társaság pénzügyi helyzete tovább javult 2023-ban, miután az EBITDA-mutatója több mint 3,5 százalékkal, 10,47 milliárd forintra nőtt – hangzott el a cég sajtótájékoztatóján.

A BioTechUSA budapesti központja
A BioTechUSA budapesti központja
Fotó: BioTechUSA

A hazai piacvezető szerep megőrzése mellett exportőrként olyan kulcsfontosságú célországokban növelte a részesedését tavaly, mint Franciaország, Németország vagy Lengyelország. Dinamikusan növekedett a régiós piacokon túl Dél-Európában, így Spanyolországban, Portugáliában és Görögországban is, északon pedig Norvégiában és Izlandon. Európán kívül továbbra is figyelemreméltó az a masszív bővülés, amit például Irakban vagy Vietnámban ért el a vállalat. A fenntartható fejlődés egyik záloga, hogy a fizikai boltokban még nagyobb hangsúlyt kapott a dolgozók képzése, az e-kereskedelemben pedig a saját webshopok mellett egyre meghatározóbb láb az Amazon és a Facebook Marketplace.

Mi a siker kulcsa?

„A siker eléréséhez nincs titkos hozzátevőnk, ha mégis mondanom kellene egyet, akkor az a vállalati kultúránk. A folyamatosan növekvő árbevétel mögött motivált és szakképzett csapatunk áll, akik képesek a közös célokért hatékonyan és profin dolgozni” – mondta az eseményen Lévai Bálint vezérigazgató, a BioTechUSA-cégcsoport társtulajdonosa.

Éppen ezért a jó csapat megtartását óriási versenyelőnynek tekinti, és kulcsfontosságúnak tartja, hogy a munkavállalók felé ne támasszanak emberfeletti elvárásokat, mert az teljesítményvesztéssel járna. Kiemelte, hogy emberléptékű elvárás- és jó kompenzációs rendszer kell a fluktuációs számok szinten tartásához - még inkább csökkentéséhez, - amelyhez jelentősen hozzájárul a minőségi és modern munkakörnyezet is.

Lévai Bálint, a BioTechUSA-cégcsoport vezérigazgatója és résztulajdonosa
Lévai Bálint, a BioTechUSA-cégcsoport vezérigazgatója és résztulajdonosa
Fotó: BioTechUSA

Az évek óta kétszámjegyű növekedést elérő vállalat omnichannel üzleti stratégiájával kapcsolatban kiemelte, hogy nagy versenyelőnyt jelent, hogy az összes lehetséges platformon proaktívan jelen vannak, a termékeik pedig elérhetők offline és online, saját, illetve partneri webáruházakban és boltokban, edzőtermekben, szuper-, hipermarketekben és diszkontláncokban, drogériákban, töltőállomásokon, valamint patikákban egyaránt.

A BioTechUSA-cégcsoport számára jelentős fordulópontot jelentett a 2014-es év, ugyanis ekkor került házon belülre a gyártói kompetencia, amivel nemcsak a termékfejlesztés lódult meg, de az ellátási gondok is jelentősen csökkentek.

Ennek a know-how-nak a birtokában a vállalat a keresleti változásokra is hatékonyabban tudott és tud reagálni, amely a kapacitásbővítés mellett egyedi, minőségi termékeket is eredményez.

„Az elmúlt időszak valódi hullámvasút volt. A piac digitális átállása még feljebb kapcsolt a mesterséges intelligencia megjelenésével, és folyamatosan változik az is, hogy miképpen érjük el a fogyasztókat. A Covid, a háború, az infláció, illetve egyéb külső behatások okozta turbulenciák az ellátási láncokat is gátolták, de sikeresen menedzseltük le ezt az időszakot is” – emelte ki a vezérigazgató, aki vásárlási szokások változásáról is beszélt.

Új tapasztalat, hogy 2023-ban a minimálisan kevesebb fogyasztó magasabb árbevételt termelt, mégpedig főleg a prémium kategóriában, a minőség iránt ugyanis továbbra is töretlen a kereslet.

A vállalatcsoport legkeresettebb termékei a fehérjeporok, a sporttal kapcsolatos étrendkiegészítők, a kollagén típusú és ízületvédő termékekés a vitaminok, ezek közül is főleg a nőknek és férfiaknak készült multivitaminok.

„Be kellett állnunk egy új valóságra, még ha a jövőre úgy is kell lőnünk, mint egy mozgó célpontra" - emelte ki Lévai Bálint.

Hozzátette: több, mint 100 országban vannak már jelen 307 üzlettel és 4500 b2b partnerrel, ezért folyamatosan követniük kell az eltérő jogszabályváltozásokat is. Ez a nehézség azonban egyben előny is, mert a cég egyre több információhoz jut, amelyet később előnyére tud fordítani és a trendek előtt tud járni.

A jövővel kapcsolatban a vezérigazgató beszélt arról is, hogy a tervek szerint 2024-ben tovább folytatódnak az innovációt célzó intézkedések.

„A beruházási intenzitásunk is nagy, de az 5 milliárd forint háromszorosát fektetjük piacszerzésbe is. Ez megterheli a büdzsét, és okosnak kell lennünk, nehogy túllépjük a saját lehetőségeinket. Egy pókeres hasonlattal élve: amit nem akarsz elveszíteni, azt ne tedd ki az asztalra” – érzékeltette cégvezetői hitvallását a cégcsoport első embere.

A minőség iránt továbbra is töretlen a kereslet
A minőség iránt továbbra is töretlen a kereslet
Fotó: BioTechUSA

A terveik között szerepel, hogy az európai térségben tovább erősödjenek, és a partnerkapcsolatokat tovább bővítsék. A belföldi piacvezető szerep mellett kiemelten fontosnak tartja, hogy az új, még kezdeti stádiumban lévő fogyasztói trendekre is reagáljanak, mert sokszor a legkisebb tényezők idéznek elő jelentős piaci változásokat. Éppen ezért 50 boltnyitás és egy évi több mint 50 millió prémium fehérjeszelet előállítására alkalmas gyártósor kialakítása is folyamatban van a szadai gyártó- és logisztikai komplexumban.

„Hullámhegyek és völgyek eddig is voltak, ezután is lesznek, de mi a nehezített pályán is meneteltünk tovább, ezért úgy gondolom, hogy ha a BioTechUSA-cégcsoport útja egy maratoni futás, akkor a 42 kilométerből jelenleg az 5. kilométernél tartunk. Hiszünk abban, hogy az árbevétel szempontjából a jelenlegi tízszerese még bennünk van” – vázolta fel a további célokat.

A BioTechUSA-cégcsoport számokban:

  • Öt márka egy cégcsoportban (BioTechUSA, Scitec Nutrition, Builder, ShakerStore, VitaminShop)
  • Folyamatos kétszámjegyű bővülés
  • 1800 munkavállaló (átlagéletkor 34 év)
  • Export-import aránya: 80-20 százalék
  • Évi 20 ezer tonna por, 20 millió szelet, 1 milliárd kapszula és tabletta
  • Évi 200 ezernél több teszt, évi 200 új termék, naponta átlagosan közel 1000 vizsgálat a 40 fős minőségirányítási és 39 fős termékfejlesztési csapattal
  • Milliókat motiválnak az életmódváltásra 260 sportolóval és márkanagykövettel, 58 Facebook-oldallal, 31 Instagram-oldallal, 4 TikTok fiókkal, 15 Youtube-csatornával, azon 169 millió megtekintéssel, 69 millió weblaplátogatóval, több, mint 70 millió követővel
  • Közel 44 000 négyzetmétere hasznos alapterületen, 24 000 raklap tárolási kapacitással Szadán és Dunakeszik található a saját tulajdonú gyártó és logisztikai központ
  • Nem csökkentették, hanem növelték a jótékonysági költségeiket: 355 millió forint támogatással, 83 ezer doboz termékadomány és 144 támogatott szervezet

 

Véleményvezér

Románia is lehagyott minket a várható élettartam statisztikákban

Románia is lehagyott minket a várható élettartam statisztikákban 

80 felett már nincs sok esélyünk.
A francia elnök szerint a kis nemzeti vállalatok versenyképtelenek a nagy globális cégekkel szemben

A francia elnök szerint a kis nemzeti vállalatok versenyképtelenek a nagy globális cégekkel szemben 

A francia elnök keményen beszólt az európai gazdaságpolitikának.
Az osztogató-fosztogató állam nagyon drága

Az osztogató-fosztogató állam nagyon drága 

A kormány tavalyi, többször módosított hiánycélja sem teljesült.
Jobbról és balról is immár Magyar Péter nemiségét firtatják

Jobbról és balról is immár Magyar Péter nemiségét firtatják 

Lassan mulatságba fullad a magyar elit kommunikációs vergődése.
Minimum nettó 800 ezer forintos fizetés a Lidlben

Minimum nettó 800 ezer forintos fizetés a Lidlben 

Nem álom, valóság.


Magyar Brands, Superbrands, Bisnode, Zero CO2 logo