Argentínában kidobták a korrupt politikai elitet és kilőtt a gazdaság

Orbán Viktor decemberben még el volt ragadtatva attól, hogy Argentína elnöke Javier Milei lett. Beiktatásán személyesen is részt vett. A miniszterelnök több kétoldalú tárgyalást is folytatott az argentin fővárosban, melyeken a nemzetközi jobboldal megerősítését hangsúlyozták a felek.

A magyar kormánypárti sajtó arról cikkezett, hogy Milei vezetésével Argentína amellett, hogy hazánk fontos kereskedelmi partnere lesz, kiemelt politikai szövetségesévé is válhat. Nem győztek dobálózni a pozitív jelzőkkel: az argentin közgazdászból politikussá, majd államfővé avanzsált Milei az egyik ikonikus arca lehet a nemzetközi jobboldalnak, nem hiába kapta meg az „argentin Trump” becenevet. Ma már alábbhagyott a kormánypárti lelkesedés, sőt el is tűnt szóvirágos palettájukról Argentína. Milei ugyanis, pont fordítva csinál mindent, mint Orbán Viktor.

Véleményvezér

Teljes kudarc a Fidesz személyi és tartalmi megújulása

Teljes kudarc a Fidesz személyi és tartalmi megújulása 

Saját esélyét játssza el a Fidesz.
Szijjártó Péter volt külügyminiszter mélyen belenyúlt a zsírosbödönbe

Szijjártó Péter volt külügyminiszter mélyen belenyúlt a zsírosbödönbe 

Szerette a volt külügyminiszter a luxust.
Mulatságba fordult a magyar focibajnokság közvetítési jogának aukciója, senki nem jelentkezett

Mulatságba fordult a magyar focibajnokság közvetítési jogának aukciója, senki nem jelentkezett 

A politikusok, fene nagy étvágyukban, a sportot is bekebelezték.
Bezárási hullám Orbán Viktor szülőföldjén?

Bezárási hullám Orbán Viktor szülőföldjén? 

4 csillagos szállodát, stadiont zárnak be?
Halálzóna lett Ukrajna keleti része

Halálzóna lett Ukrajna keleti része 

Hatalmas emberveszteségeket szenvednek el az oroszok.


Magyar Brands, Superbrands, Bisnode, Zero CO2 logo