Igaz lehet ez például olyan esetekre, amikor nemcsak arra kíváncsi a vezető, hogy az adott üzleti (stratégiai, szervezeti, pénzügyi, fejlesztési stb.) döntés általában is milyen kockázatokkal jár, hanem eggyel tovább lépve, még azt is meg szeretné tudni, hogy mekkora ezeknek a tényleges nagysága, netán számszakilag leírható mértéke. Másként fogalmazva: mi is az a kockázati érték, amit ilyen vagy olyan módon be kell tudni „árazni”, legyen az az értékesítési oldalon (kockázati prémium, fedezetek), beszerzésben (diszkontok, biztosítékok), projekt-előterjesztés során (nettó jelenérték számítása) vagy úgy általában is a tervezési szcenáriók meghatározásában. Ezekben az esetekben ugyanis előáll az a különös jelenség, hogy miközben az elvárás egy konkrét, pénzügyileg is értelmezhető érték vagy szám, addig az annak előállításához vezető út ki van kövezve mindenféle feltételezésekkel, „kompromisszumokat” kell kötni, illetve konszenzust találni az adatok értelmezése körül. Kicsit talán hasonlóan a tudományos alapkutatáshoz...
Persze egy vállalat mindig is a gyakorlati megközelítést fogja keresni, aminek egyik oka az idő- és erőforráskorlát, a másik pedig a szervezetben dolgozók érintettsége. Ugyanakkor a kockázati árazás kérdésében akkor sem lehetünk felületesek, hiszen egy rossz döntéssel nemcsak közvetlen költségekbe verhetjük magunkat feleslegesen, hanem tartósan is veszíthetünk versenyképességünkön, alkalmazkodó képességünkön.
- Mekkora a kitettség mértéke, azaz milyen hatással van kiemelt pénzügyi- és teljesítménymutatóinkra a nem kívánt esemény bekövetkezése (pl. árfolyam-ingadozás, hitelezési veszteség, operációs rendszer leállása stb.);
- Milyen belső megoldások léteznek vagy vezethetők be (pl. árazási és szerződéskötési feltételek összehangolása, folyamatok és munkakörök átalakítása, jelentések és riportok fejlesztése stb.), és ezeknek mi a megtérülési mutatója;
- Milyen külső megoldások léteznek ezek csökkentésére vagy kiküszöbölésére (pl. határidős műveletek, biztosítási kötvények, kiszervezett szolgáltatások stb.), és ezek mennyibe kerülnek;
- Végül pedig a legnehezebb: a vezetés mégis mekkora kockázatot hajlandó bevállalni, illetve mennyit hajlandó költeni ellene, figyelembe véve a vállalati stratégiát és az abban foglalt célokat?
Ne a gombhoz varrjuk a kabátot! Ne abból induljunk ki, hogy a piacon milyen „termékeket” vagy szolgáltatásokat ajánlanak a kockázatok csökkentésére vagy megszüntetésére, hanem fordítva: először építsük fel saját specifikus kockázati portfoliónkat annak minden fontosabb ismérvével, közte természetesen a kockázatvállalási hajlandósággal, majd ez után döntsünk a megoldási lehetőségek közül. Így eljutunk a kezdeti „attól függ” állapottól a gazdaságilag legracionálisabb megoldáshoz.
Szerző:
Doszpod Dénes